1990 előtt a magyar borok nem voltak különösebben emlékezetesek, az édes tokaji kivételével, amelyet úgy emlegettek: „vinum regum, rex vinorum.” A többi fehér bor túl édes volt és petyhüdt, a vörösek túl nyersek, csersavasak és alaktalanok. 1990 óta azonban mindez megváltozott, és elégedetten jelenthetem ki, hogy igen figyelemreméltó magyar borok készülnek. Nyilvánvalóan hozzájárul ehhez a sok modern felszerelés és olyan nyugati szőlőfajták elterjedése, amelyeket korábban ritkán termesztettek Magyarországon (a fehérek közül a chardonnay és a sauvignon blanc, a vörösökből a cabernet sauvignon és a shiraz).

Néhány nagy borkészítő cég külföldi kézbe került (a Royal Tokaji brit, a Disznókő francia érdekeltség lett), és kitűnő borokat készítenek. A klasszikus tokajiból személyes kedvencem Hollókői Mihály családi borászatának terméke Tállyán. Sokaktól hallottam már, hogy a tokaji készítésekor egyre kevésbé engedik oxidálódni a bort, így világosabb színű lesz. Véleményem szerint ez nem minőség, hanem személyes ízlés kérdése, hiszen bármilyen szintű az oxidáció, a botrytis cinerea penészgomba gondoskodik a bor különleges ízéről.

RETRO-LIGET
 

Liget 2005/12  |  Mund Katalin - TÁRSADALOMTALANÍTÁS

„A nyitott társadalom olyan, mint egy huzatos gang, régen megállt benne a sülthal-, kolbász- és káposztaszag, de most, hogy a tűzfalat lebontották, leginkább csak cúg van: keresztül kasul jár a szél. Az, hogy tartunk valamerre, végül is egyszerű érzékcsalódás: menetszélnek hisszük a huzatot.” (Ács József)

A társadalom eredetileg a közös célok és értékek alapján szerveződő társulást jelentené. Egyenlő méltóságú, szabad emberek együttműködését. Legalábbis ebben az értelemben használta Rousseau e kifejezést, amikor társadalmi szerződésről beszélt. E szerződés nem politikai aktus, mert nem a hatalom hozza létre a társak integrációját. Így az, hogy társadalmi, arra vonatkozna, ami különbözik a politikaitól, és persze a gazdaságitól is, mi több, megelőzi azokat. A társadalom aktív szereplő, mely alkalmas arra, hogy nevében bíráltassék a hatalom (ha nem fejezi ki helyesen az akaratát) és a gazdaság (ha automatizmusai megakadályoznák a közjó érvényesülését).

Nacsinák Gergely András blogját olvasva [A Raszkolnyikov-szindróma] eszembe jutott, hogy épp a minap akadt kezembe egy 25 évvel ezelőtti előadásom szövege. Az 1986-os automatizálási konferencián a digitális gondolkodás előnyeiről és hátrányairól tartottam előadást. Úgy emlékszem, akkor támadt fel bennem a félelem: a digitális számítógépek és egyéb digitális eszközök terjedése az emberi gondolkodást is a „digitalizálódás” felé tolják.

Az európai és általában a nyugati kultúrára amúgy is jellemző bal féltekés gondolkodásmód fog erősödni, a jobb féltekés, inkább analóg „észjárás” rovására. Közismert a két agyfélteke működésének különbsége, most csak azokat a jegyeket emelem ki, amelyek hajlamosíthatnak némelyeket (pl. „a hadiiparban vagy a nemzetvédelmi kérdésekben járatos szakembereket” – Nacsinákot idézve), hogy a modern neurobiológia eszközeit vessék be „az emberiség javát” szolgáló nagy célok érdekében.

Mostanság tonnaszám vándorol zúzdába (vagy a gyűjtőkre gondolva az értékesíthetőség hol csalfa, hol mégis megalapozott reményében az online antikváriumokba) a rendszerváltás előtti évtizedek kiadványtermésének az a jó ideje már amúgy is a raktárak legmélyére száműzött része, amelyet az állomány-apasztás tábornokai és tisztjei – legtöbbször persze: helyesen – elavultnak vagy használhatatlannak minősítenek.

Abban a különös élményben már keveseknek lehet része, hogy tízezresével látja együtt a halálba masírozó könyvek ármádiáit. Mint a fa odvából leselkedő Bornemissza Gergő előtt a törökök, úgy vonulnak piros és szürke ruhájukban egykorvolt pártvezetőink valamikor reprezentatívnak számító beszéd-gyűjteményeinek még mindig peckes alegységei, MSZMP és MDP kongresszusok kiadásig jutó vastag jegyzőkönyveinek fáradt hadtáp-szakaszai, meg a szocialista realizmus szovjet és magyar irányregényeinek itt-ott érdekes színeket megvillantó rohamosztagai. De ezek igazából csak kisebb létszámú, bármily nevezetes és emlékezetes csapatok. A legnagyobb tömeget a puritán kivitelű, sok kiadást megért tankönyvek, segédanyagok, brosúrák, tájékoztatók végeláthatatlan sorban, nagy összevisszasággal dülöngélő gyalogsága teszi ki.

Majd vagy máris. Most azonnal.
Röpcédulára, naplódalom,
                     brillírozz,
jó lenne most már
nekilátnunk komolyan, ez mégsem
afféle jelentéstelen magánvagyon,
(szépsége a buzgó összhangzatok
l’art pour l’art-jában megvagyon):
súg és dadog, dödög;
                    röhögtetni se rest,
kivágja a farbákat egyenest;
                    a kínzó kérdést meg:
mi az ember része itt miben,
az ellenére is vele süppedő
közösségiben, a honiban,
ma mi van? –

Kedves Kollégák! Mert ismerősnek látszotok, vagy a színpadról, vagy a nézőtérről. Nem tudhatom, milyen indítékból jöttetek. Van, aki gyászol, van, aki tiltakozik, van, aki itt áll, mert nem tehetett másképp.

Mert Budapest politikai vezetője egy trehány, hiteltelen elképzelésekkel teli brosúráért vállalja a felelősséget. Még ha parancsra tette is, akkor is: a színházművészetről semmi érdemlegeset nem tartalmazó, néhány buta számmal szégyenkező üzleti tervvel összehordott pályázatot fogadott el.

És kimondhatjuk: ezzel valójában a mai pártállam koncot vetett egy levitézlett pártocska elé. Nyilván megszolgálták. Nyilván olyasmit is kimondanak, amit ott fenn, még mindig nem mernek nyíltan kimondani.

A pályaudvaron az éjszaka és a hajnal randevúzik: a nyár és az ősz; a sötétség és a világosság, a hazatérő vagy a hazulról induló, csöndes emberek.

Közel egy éve szemlélem derűsen és értetlenkedve a színjátékot, és soha meg nem szűnő kíváncsisággal találgatom, ki kivel fut össze az egybemosódó színek promenádján, ahol minden megtörténhet.

Néha tekintetemmel nyomába szegődöm egyik-másik járókelőnek, és próbálom kitalálni, hová, merre siet, miféle gondok vagy boldogságok ritmusát kopogja cipősarkával, de ez a mulatság túl egyoldalú ahhoz, hogy örömömet leljem benne – és kissé hasonlít egy melankolikus kandi kamerához.

RETRO-LIGET
 

Liget 2006/8  |  Farkas Attila Márton - MANTRÁZÁS

A mantra varázshatalmú szó vagy szótag, esetleg hosszabb mondat, mely a spirituális gyakorlat - mint egyfajta elmetréning - irányításában vezérlő kódként, „belső utasításként” funkcionál. A mantrák sablonokat hoznak létre az elmében, amelyek aztán alapjaiban alakítják át és határozzák meg a gondolkodást és azon keresztül a tapasztalást.
Fontos eljárás a mantra szüntelen ismétlése, az ún. mantrázás, ui. ez szilárdítja meg a sablonok által kreált valóságot. (Így kvázi a rítus verbális megfelelője.)

Az esős napokban, megmondom, mi a jó;
ha sötétszürke hasú heveny vattacsomó
rohangál fejetlenül és alacsonyan felettünk,
ha nekivadulva facsarja szennyesét az ég
és a kora őszi lucsok szakadatlan csurog
nyakra, főre, s ráfanyalodunk az esernyőre,
te belém karolsz, én magamhoz húzlak, úgy
lépdelek, hozzád dörgölőzve potyázok, így
a kipattintott félgömböt, hiába is fájdal a kar,
a váll, férfias pózban tarthatom, mintha
őskori barlang, mutatványos sátor lenne,
az eső pedig napról napra csak azért esne,
hogy karonfogva caplathassak veled; pár
tánclépés is öröm nekem, mi volna más,
közönségesen tetőződő beléd-bolondulás.

az illusztráció a szerző festménye  |  horgas.org

lisztet szórok
fehér kesztyű kezemen
valamit ki kéne sütni
válaszokat adni a kérdőívekre
ki is vagyok
hol is vagyok
megszámlálható

A tetőzésre várunk. Hajnal
óta már csak feketén lehet
rá fogadni, vagyis közel van.
Az eredmény kihirdetésekor
a győztes elveszi bőröndjét
a sorból, és indulunk
az állomásra. A nyereményből
fizet még egy kört vagy többet,
azután felszáll a vonatra.

2004-től a magyarok választhattak, hogy forintban vagy valutában, elsősorban svájci frankban vesznek fel hitelt. Ingatlanvásárláskor ez igen vonzónak tűnt, mert a valutában felvett kölcsönre jelentősen kevesebb kamatot kellett fizetni. Minden rendben ment, amíg a forint stabil volt a nemzetközi pénzpiacon, de amikor zuhanni kezdett, a kamatok hónapról hónapra emelkedtek. 2004-ben még elhanyagolható volt a valutahitelek mennyisége, a forinthitelek pedig többé-kevésbé állandó szinten álltak 2004 és 2011 között. A valutahitelek teljes összege azonban eközben elérte a kétezer milliárd forintot.

A magyar kormány úgy érezte, megoldhatja a problémát, ha megengedi, hogy a svájci frank kb. 25%-kal csökkentett értékén, fixált árfolyamon, lejárati idő előtt vissza lehessen fizetni a hitelt. A nagyszabású állami segítségnyújtás jelentős terhet rak a bankokra, amelyek többnyire külföldi, elsősorban osztrák kézben vannak. A külföldi bankok képviselői, például az Osztrák Nemzeti Bank korábbi igazgatója hevesen tiltakozott, és azt állította, a magyarok megsértik a személyes tulajdonhoz való jogot, és az európai gazdaságban elfogadott szokásokkal ellentétesen járnak el.

Mindez persze remek lehetőség, hogy mindenki a másikat hibáztassa.

Ki a hibás?

A tudatkutatással foglalkozó neurológus, Antonio Damasio írásaiban többször is felidézi a bizonyító erejű kísérleteket, hogy az agy néhány területeinek elektródákkal történő ingerlése minden más, külső ok nélkül is képes boldogságérzetet vagy épp letargiát kiváltani. Mára elég jól sikerült feltérképezni az idegpályákat, amelyek stimulálása által szomorúság, páni félelem, vagy épp fékezhetetlen öröm lesz úrrá a pácienseken. Damasio hangsúlyozza, milyen sokat segíthetnek ezek az ismeretek a gyógyszerekre rosszul, vagy egyáltalán nem reagáló depressziósok esetében.

Ugyanakkor nehéz szabadulni a gondolattól, hogy a lehetőségek nemcsak a depresszióban vagy más testi-lelki betegségben szenvedők javát szolgálják, hanem esetleg komolyan érdeklődnek irántuk a hadiiparban vagy a nemzetvédelmi kérdésekben járatos szakemberek. Nem is szólva néhány olyan – leendő vagy épp regnáló – államférfiról, akinek ajka elégedett mosolyra húzódik, és máris türelmetlenül várja a pillanatot, midőn a modern neurobiológia e gyümölcse számára is elérhető lesz. Itt az ősrégi dilemma: vannak-e a kutatásnak olyan szakmai vagy morális korlátai, amelyek megakadályozhatják bizonyos ismeretek felhasználását a laboratóriumok falain kívül? Lehet-e gátat vetni újításoknak pusztán azért, mert a múlt tapasztalatai óvatosságra intenek?

RETRO-LIGET
 

Liget 2005/4  |  Bíró Zsuzsa - HUMPTY-DUMPTY A FALON ÜLT...

Most csúnya és öreg, mégis mint szellemképet látom egykori arcát, gondolom, ő is látja az enyémet. Mondják, ez az élet rendje: csúnyulás, öregedés, távozás, ezt értem, értjük, mindnyájan benne vagyunk. A kalapjára azonban (tollas kalap!) nincs magyarázat. Annak idején szőke, lenge, holdvilág mosolyú kislány volt. Ilonka. Rózsaszín angórafonalból kötött, fura, cicafüles sapkát hordott. Az üzletközpontban futunk össze, nem köszönök, ő sem köszön, szándékosan más-más pénztárnál állunk sorban, kalappal és kalap nélkül, vészbanyák. Mit gondolhat, hogy én miről gondolkodom?

Az Orsolyák nevű zárda elemi iskolájába járunk mind a ketten, bejáró tanulók, ő első évtől, én csupán néhány hónapja. Egyenruhát hordunk, csíkos inget, rakott szoknyát, ünnepi alkalmakkor fehér matrózblúzt, reggel egész Magyarországért imádkozunk, délben a harcoló katonákért, órák közben a szentek életéről szóló képeket bámuljuk a falon, köztük Szent Orsolyának, a negyedik században pogány vőlegénye elől Kölnbe menekült brit királylánynak és társnőinek, Aureliának, Cordulának, Cumerának és Kunigundának mártírhalálát. Szüleim negyedikben írattak be ebbe az iskolába, azt remélték, hogy a gimnáziumi részleg automatikusan átvesz majd.

Geiserich kifosztja Rómát | Karl Briullov festménye [1833 körül]

Geiserich vandál király 455 májusában szállt partra Itáliában (az indoklás korábbi szövetségesének, III. Valentinianusnak meggyilkolása volt), de I. Leó pápa könyörgésére hajlandónak mutatkozott, hogy megkímélje Rómát. Harcosai ugyan két hétig fosztogatták a várost (a Jupiter-templomok tetejéről lefeszegették az aranyat), a „felesleges vérontást” viszont kerülte – a megölt Valentinianus egyik lányát például Hunerik fiához adta feleségül.

Nincsenek megbízható forrásaink, de tény, hogy az egykori keleti germán törzs nevéből származik az esztelen rombolást jelentő vandalizmus kifejezésünk. Számítógépes berkekben vandalizmus mások munkáiba hibát vinni, akarattal rossz szócikket szerkeszteni. Vandalizmus olyan riportot készíteni, aminek semmi köze a valósághoz, és így tovább.

Röhögő senkik, balkörmű gazok, azok,
ezek, akkor, most, jöjj, jó öreg ritmusom,
segíts! Hajdani társak árulását legalább
egy bökversben, alkalmi rájátszásban,
ahogy Tóth Árpád is tette, kimondjam itt,
hogy tudom, érzem, és érteni is vélem,
nincs semmi komplikáció, ellentmondás
a csörtető közönségességben: bűzlik,

MOST MÉG

Hamarabb lesz itt az este,
visszafogott a nappal,
bár a reggel még eljátszik
törött tükördarabbal,
üvegcseréppel.
Behálózva a dália,
a tündérnek körme nőtt;
fátyla bomlik, hófehérben
képzeli az esküvőt.
Vele remélek.
Szél támad és eső koppan:
pár gyöngyszem a párkányra.
Tűzrakó ösztöne hajtja;
rőzsét gyűjt, minden ágra,
bármi ágra
vevő a lélek.

Sürgősen munkát kell találnia, különben nem tudja fizetni az albérletet. Nem kerülhet a hajléktalanok társadalmába, nem akar ingyen ebédre járni, papírdobozon feküdni. Hogy a koldusmaffia vagy a többi hajléktalan verje. Onnan nincs vissza.

Raktárosi állást hirdettek. Nem hitt benne. Az állások, főleg a múzeumiak, leosztott lapok, rokonról rokonra szállnak. De jelentkezett. Felvették az adatait, és nem ígértek semmit. Hazafelé befordult egy kocsmába ötvenforintos bort inni.

RETRO-LIGET
 

Liget 1998/4  |  Lányi András - THE MEDIA IS THE MESS

A televízió mindenekelőtt azért hazudik, mert egy olyan civilizációs állapot paradigmatikus leleménye, amely az igazság mibenléte felől mélységes bizonytalanságban van – s jó oka van rá, hogy ezt a bizonytalanságot fenntartsa, sőt, ünnepelje mint az individuális szabadság biztosítékát.

Hajlama a hazugságra, a technikai képmás természetében rejlik. Nem azért hazudik, mert valami mást állít, mint ami van, hanem azért hazudik, mert csak az van, amit állít. Azt állítja, hogy semmit sem állít: eltünteti a kép jeltermészetét és a tulajdonított értelmek alternativitását.

RETRO-LIGET
 

Liget 2000/5  |  Rayman Katalin - KALAND A VASÚTI TÖLTÉS MELLETT

Ami­kor nincs sem­mi el­in­téz­ni­va­lóm a há­zon kí­vül, egy-más­fél­ó­rát sé­tá­lok a kö­zel­ben, rend­sze­rint a Lágy­má­nyost át­sze­lő vas­ú­ti töl­tés mel­lett. A Ham­zsa­bé­gi úti la­kó­há­zak és a töl­tés kö­zött elég szé­les park­sáv hú­zó­dik szép, lom­bos fák­kal, bok­rok­kal, töb­bé-ke­vés­bé gon­do­zott fü­ves tér­ség­gel. A kis­sé el­ha­gya­tott úton né­ha vé­gig­tol­ja ba­ba­ko­csi­ját egy fi­a­tal anyu­ka, de leg­in­kább ku­tya­tu­laj­do­nos fér­fi­ak­kal és nők­kel ta­lál­ko­zik az em­ber, akik itt sé­tál­tat­ják leg­kü­lön­bö­zőbb faj­tá­jú ked­ven­ce­i­ket.

Itt sé­tál­tam én is a na­pok­ban, és ahogy a Ka­ro­li­na út fe­lé ha­lad­tam, egy pad előtt men­tem el, ame­lyen két fi­a­ta­lem­ber ült. Az egyik föl­kelt és csat­la­ko­zott hoz­zám. Ment mel­let­tem a jobb ol­da­lon, és ar­ról be­szélt, hogy ők már több­ször lát­tak itt en­gem a park­ban. Nem tud­tam, mit akar, de őszin­tén meg­ré­mül­tem, ami­kor ész­re­vet­tem, hogy már a má­sik fér­fi is csat­la­ko­zott hoz­zám, itt ha­lad a bal ol­da­la­mon. Be vol­tam ke­rít­ve.