Kedves Kollégák! Mert ismerősnek látszotok, vagy a színpadról, vagy a nézőtérről. Nem tudhatom, milyen indítékból jöttetek. Van, aki gyászol, van, aki tiltakozik, van, aki itt áll, mert nem tehetett másképp.

Mert Budapest politikai vezetője egy trehány, hiteltelen elképzelésekkel teli brosúráért vállalja a felelősséget. Még ha parancsra tette is, akkor is: a színházművészetről semmi érdemlegeset nem tartalmazó, néhány buta számmal szégyenkező üzleti tervvel összehordott pályázatot fogadott el.

És kimondhatjuk: ezzel valójában a mai pártállam koncot vetett egy levitézlett pártocska elé. Nyilván megszolgálták. Nyilván olyasmit is kimondanak, amit ott fenn, még mindig nem mernek nyíltan kimondani.

Nem érdemes itt most szakmai abszurditásról beszélni. Remélhetőleg azok a színházművészek és írók (vagy azok jogutódai) majd beperelik ezt a hazudós párost hitelrontásért. Mi nem vagyunk jogászok, és e percben sajnos nem is a színházzal foglalkozunk, amihez talán valamit konyítunk. Mi most politikát csinálunk. Vastagon. Nem akartuk, de azt tesszük. Mert ez politika. Nem érdemes letagadni.

Meggyőződésem szerint politika és színház egyébként nem zárja ki egymást, sőt, nem is igazán izgalmas színház az, amely nem alakítja előadásaival és egész létével a politikai gondolkozást. Egy ilyen párt politikáját szolgáló színház viszont nem színház, hanem agitprop hakni. De még azt is lehetne professzionálisan művelni. A még kimondani is borzalmas Hátország színház viszont a háború, a harag és a gyalázkodás hangjait akarja harsogni. Ennek a hátországnak a hadműveleti terepe embertelen és emberiségellenes.

Az általuk hangoztatott gondolatok 70 éve már milliók életét oltották ki.

A Hátország hívei most még csak fegyverkeznek. Életteret foglalnak. Megszállják a szabad kultúra tereit, az európai szellem lakhelyeit.

De nem vagyok igazán keserű. Örülök a civil kezdeményezéseknek, a sok ezer tiltakozó aláírásnak (amely állandóan frissül az aznemlehet.net oldalain ennek a rémregénynek a teljes történetével együtt). Drukkolok a „Ne taposd el” járdafelirat ismeretlen felfestőinek. Köszönöm Hámori Gabriella nagyszerű levelét. Nemcsak eddigi barátaim tiltakozásaira vagyok büszke, hanem azoknak a kollégáimnak a felháborodott megszólalásaira is, akik biztosan nem tartoznak a röpirat szóhasználatával az elfajzott, beteges liberálisok közé. Büszkén nézek fel Gáspár Sándor és Cserhalmi György erkölcsi és humánus elkötelezettségére.

Az uralkodó kormány vezére annak idején két pofont ígért, hogy elzavarja a szélsőségeseket. Máig nem csattant el az a kettő. De még mindig kiosztható. Az ország vezetőjét fel kell szólítanunk, hogy addig tegye meg, amíg Európa jobb társaságaiba beengedik. Szóval adja ki a parancsot: ezt a szégyenletes kinevezést sürgősen vonják vissza!

fotó | René Margit