Itt ez a szó: kukac – jószerivel már elvesztette eredeti jelentését, ahogy manapság például a meleg. A @ jel elektronikus levelezésünk kulcsa, de az email-forgalom előtt is használták. Állítólag a modernitás kezdetén, az első Underwood-írógépek billentyűzetén jelent meg először, holott nem!

Már a latin és görög traktátusokban is fellelhető. Mindenesetre egy évszázadon át a mechanikus írógép betűi között szunnyadt, békés inkognitóban. A kereskedelmi számlák kitöltésénél ugyan le-leütötték a billentyűt, de nagyon kevesen tudták, voltaképpen mit jelöl és hogyan kell kiejteni. Még csak nem is rébusz volt – szegénnyel nem törődtek, tudomást sem vettek róla.

Aztán ez az „ősi” jel egyszerre megelevenedett és közhasználatú lett, nélküle nincs elektronikus kommunikáció. A kukac elválaszt és összeköt – tagolja a címet. Nálunk – és még sok nyelven – kukac a neve, de van, ahol farkas, ormány, majom vagy rétes – csehül például ruszli. A @ a modern írásbeliség legfontosabb eszköze, alkatrészévé vált.

A jelecske diadalmas pályafutása, mondhatni, fénybe emelkedése számomra más üzenetet is tartalmaz. Az, hogy évszázadok után valami értelemmel telítődik és használhatóvá válik, a rég elfeledett klasszikusokat juttatja eszembe. Hogy egy-egy korszak elvetélt próbálkozásai, gyomként elsepert hajtásai közül némelyik életre kelhet – szinte megmagyarázhatatlanul. De megcsillantja a tevékenység – mint olyan – értelmét és megkérdőjelezi a munkálkodás látszólagos kudarcát. Az esélyről szól.

Romantikusabban a reményről. Írunk, festünk, fúrunk-faragunk, zenélünk, játszunk – állandóan alkotunk. Közben hullik a forgács, nehéz elhinni, hogy a munkálkodás folyamata a lényeg. De meglehet: későbbi korok valamelyike felkap valamit, ami dolgai menetébe illeszthető, és élni kezd vele. Mint napjainkban a kukac-jellel.

Handi Péter írásai a blogon | Handi Péter írásai a Liget folyóiratban