Az esős napokban, megmondom, mi a jó;
ha sötétszürke hasú heveny vattacsomó
rohangál fejetlenül és alacsonyan felettünk,
ha nekivadulva facsarja szennyesét az ég
és a kora őszi lucsok szakadatlan csurog
nyakra, főre, s ráfanyalodunk az esernyőre,
te belém karolsz, én magamhoz húzlak, úgy
lépdelek, hozzád dörgölőzve potyázok, így
a kipattintott félgömböt, hiába is fájdal a kar,
a váll, férfias pózban tarthatom, mintha
őskori barlang, mutatványos sátor lenne,
az eső pedig napról napra csak azért esne,
hogy karonfogva caplathassak veled; pár
tánclépés is öröm nekem, mi volna más,
közönségesen tetőződő beléd-bolondulás.
