RETRO-LIGET
 

Liget 2003/10  |  Nagy András - SZÉTTÉPVE  (részletek)

Közös élet. Ladan és Laleh. Két virág, nevük szerint - sorsuk szerint lánytestvérek, ikrek, fejüknél összenőve. Egy délnyugat-iráni kis faluban látták meg a napvilágot, csaknem három évtizede. Parasztcsalád sokadik sarjai voltak, akiket ez a felfoghatatlan, furcsa örökség kímélt meg azután, hogy ott és úgy nőjenek fel, mint testvéreik, sorstársaik, a falubeliek...

... Laleh csendesebb volt. Szelídebb és mélázóbb, balkezes és halk szavú. Ladan volt a harsányabb és határozottabb, jobbkezes és mindig a társaság központja. Laleh a pirosas, rózsaszínes tónusokban szerette látni magát, Ladan kékben és fehérben...

RETRO-LIGET
 

Liget 2000/9  |  Beney Zsuzsa - AHMATOVA RÓZSÁI

  (részlet)

Anna Ahmatova, az egyik legnagyobb modern orosz költő, fiatal korában többször is hosszabb időt töltött Párizsban. Egy időszakban intenzív barátságban Modiglianival, az olasz festővel. Emlékirataiból idézem a következő történetet: „Egyszer alighanem félreértettük egymást Modiglianival, elmentem hozzá, de nem találtam otthon; úgy döntöttem, várok néhány percet. A kezemben egy csokor vörös rózsa. A zárt kapu fölött a műterem ablaka nyitva volt. Hogy valamivel agyonüssem az időt, elkezdtem behajigálni az ablakon a virágokat. Nem vártam meg Modiglianit, eljöttem.

Amikor találkoztunk, mondta, hogy nem érti, hogyan juthattam be a bezárt szobába, amikor a kulcs nála volt. Elmagyaráztam, hogyan történt a dolog. „Az nem lehet – olyan szépen voltak elrendezve...”

Este volt, nagyon sötét, hideg áprilisi este, amikor végigsétáltunk a falucskán: a barátom, K. és én. A fővárosból jöttünk a hihetetlen hír („I. országos bátor magyar család találkozó”) hallatára. K., aki rendszeresen hullámlovagolt a neten, s jóformán minden áramlatát, örvényét és forgóját ismerte, alaposabban utánanézett, délután pedig rám telefonált, hogy készülődjem, élesítsem a fényképezőt, a laptopot, mert „nem semmi az ügy”. „Mégis, mi az a nem semmi?”, kérdeztem kötözködve, mert legutóbbi balfogásakor egy „összeesküvést” leplezett le, amelyről hamar kiderült, hogy egyszerű parasztlakodalom – de K. nem válaszolt, csak mondta tovább.

Beszélgetés közben automatikusan csomagoltam, K.-t ugyanis lehetetlenség félvállról venni. „Tudom, hogy szombat van – mondta mérgesen –, nekem is szombat van, mindenkinek szombat van. Úgyhogy készülődj, megyünk”. „Felkeressük a bátor magyar családokat?”, folytattam volna, de K. bontotta a vonalat, és én tudtam, már elindult.

Aztán ott voltunk a feketeség kellős közepén. A poros utca, amely még őrizte a tél nyirkos nedvességét, s amelynek kötényében a dombokból lehordott kavicsok, sziklák fénylettek tompán, kettévágta a települést. Visszafojtottam a lélegzetem, hallgatóztam: egyik oldalról a főút morgott, másikról a kerítés nélküli portákon a póráz nélküli kutyák. A faluból úgy áradt a csönd, akár egy nyitott sírból.

Hogy a létra
ősmotívumaim
egyike,
nem puszta
praktikum vagy
heje-huja szó,
tényképekkel
és tanúkkal
bizonyítható,
s hogy tüstént
meg is teszem
(magától
mozdul rá kezem),
legyen eleve érvem;
nem kell hozzá
újra visszatérnem;

Tekinteted szürke ólomgolyóként
hull a pillanat aknájába. Csak
lefelé nézel. Megint vétkesen
megfeledkeztél az égről, pedig
ott lakhatnál, az volna kijelölt
otthonod. Ám ha képes voltál arra,
hogy elhagyd, számodra talán nem is
létezik. Nem tépdesi könnyű szél
felhők gyapját, nem hullámzik harangszó
a tengerkék távolságrobbanásban.
Csak a talaj van, csak a homok és
a sár. Hajolj le hozzá, túrj bele.
Mássz és csússz és dagaszd. Nyelved hegyével
érintsd a csigaházak mészfalát.

Még hálóköpenyben kimegyek a kertbe hajított reggeli lapért. Szertartás ez, bementeni a friss híreket eső és szélvihar elől. A házba érve mohó és izgatott mozdulatokkal fejtem le a celofán borítót az összecsavart újságról. A konyhaasztalon elém terül a Világ, mindaz, ami lapzártáig történt a földkerekségen, azaz mindaz, amit a hírügynökségek és hírszerkesztők érdemesnek tartottak olvasóikkal tudatni.

A cenzúrának ez az elfogadott formája csak addig idegesít, amíg belátom: a világban élő több milliárd ember jó-rossz-közömbös cselekedethalmazának tudósítása a reggeli lap keretén belül megoldhatatlan. A kávé közben valamelyest elkedvetlenedek, hiszen erről meg erről az eseményről már tudok, még az indulatra, felháborodásra vagy rokonszenvre is emlékszem, amelyet a közlemény kiváltott bennem.

Hát persze. Az internet.

RETRO-LIGET
 

Liget 1997/6  |  Végh László - SÖRGYÁRI KÍSÉRLET:
ÚT A FENNTARTHATÓSÁGHOZ  (részletek)

A mai gazdasági tevékenység pazarló. De a takarékossággal és a most szemétbe kerülő anyagok újrafelhasználásával ezen lehetne változtatni. Nagyon jó példa a Günther Pauli által fejlesztett nulla kibocsátású rendszerek működése, melyekben a különböző technológiák egymás hulladékait használják fel nyersanyagként. Az ilyen rendszerekben a hulladék léte nem fogadható el, mindennek meg kell, hogy legyen a maga haszna és szerepe. A rendszer akkor egész, ha végeredményben semmiféle szemetet nem termel, azaz ökológiai rendszerhez hasonlóan viselkedik. Ilyen a Pauli irányításával kidolgozott sörfőzde működése.

A sörgyártás a nyersanyagul szolgáló sörárpa csupán 4%-át használja fel, a többi hulladéknak minősül. A sörgyártás hulladéka a lúgos szennyvíz és a szén-dioxid is. A szilárd hulladék 70%-a rövid szálú rostos anyag, ami állati takarmánynak nem alkalmas, és papírnak sem dolgozható fel. Viszont talajként ehető gombák termesztésére szolgálhat, amelyek átalakítják az anyagot, s így már szarvasmarhák takarmányozására használható. A szilárd hulladék másik részének 26%-a fehérje, ezt gilisztákkal etetik fel, azokkal pedig csirkéket táplálnak. A marhák és a csirkék trágyája emésztőbe kerül, az itt termelődő metán energiát szolgáltat. A visszamaradó szennyvizet biológiai úton kezelik, megfelelő növények és állatok társításával halakat tenyésztenek benne. A lúgos szennyvízbe bevezetik a szén-dioxidot, és ebben értékesíthető algákat termesztenek.

RETRO-LIGET
 

Liget 2004/2  |  Csalog Judit - TÜNETHORDOZÓK  (részlet)

Füzesabony vasúti gócpont. Forgalmas állomásán sokan várnak csatlakozásra, esetenként órákig. A WC zárva, kulcs a büfében. Az utas szemérmetesen a pult mögött tevénykedő csapos elé járul, s fürkész tekintetétől megszeppenten rebegi, hogy pisilnie kell. Kérdésemre, miért ez az óvodásokhoz illő, körülményes és megalázó procedúra, a válasz: különben mindenféle hajléktalan használná a MÁV tisztán tartott (?) illemhelyeit. Újabb kérdésemre, hogy vajon kulturáltabb megoldás-e, hogy a hajléktalanok parkban, utcán, netán a váróterem elhagyott zugaiban..., a csapos türelmét vesztve rám mordul: mit szólnék, ha a lerondított ülőkéket nekem kellene tisztogatni.

Máshol, egy határszéli, szintén forgalmas állomáson, mikor a télre bezárt váróteremmel kapcsolatban szólok pár keresetlen szót, kereszténynek deklarált útitársam türelmesen elmagyarázza, hogy az odaszokó, a meleg helyen órákig elidőző hajléktalanok fenyegették kulturált utazásunk feltételeit: a helyzet, elhihetem, tarthatatlan volt.

SZÍNEK

Esik eső karikára, na meg kockára is, a háromszögekről nem is beszélve, de legfőképpen a fűszálakra, de hagyjuk a síkidomokat, ez most egyáltalán nem vicces. Esik eső karikára, megázik a focipálya. Kossuth Lajos kalapjára, már ha van neki, de Kossuth tudomásom szerint nem volt focidrukker, ki tudja, egyáltalán tudott-e vajon erről a grundjátékról, Kossuth, Kossuth, de hát most igazán kit érdekelnek a régi cigaretták meg a magyar szabadság, miközben ázik az a szép zöld fű, rongyosra ázik, lucskosra ázik, ebből ma már nem lesz foci. Pedig a foci az kell, egy darab bőrbe gyömöszölt pár liter pattogó levegő után szaladozva kiad magából minden feszültséget az ember, hatalmasat rúg ebbe a gömbölyű bőrdisznócskába, és az visítva elrepül.

RETRO-LIGET
 

Liget 1999/8  |  Csajka Gábor Cyprian - NEM REGÉNYÁLDOZAT, CSAK REMÉNY, PÁNIKVERZIÓ  (részletek)

1964. Tízéves voltam. Úttörővasutasnak jelölt minket az osztályfőnök. Ádámot és engem, a legjobb tanulókat. Nem voltunk barátok, rivalizáltunk, főképpen Klári miatt. Orvosi vizsgálatra kellett mennünk, beszerezni a szükséges leletpapírokat a vasutassághoz. Az orvos megmérte a vérnyomásomat, majd még egyszer és még egyszer. Valamit mondott az asszisztensnőnek. Suttogva. Berendelt másnapra, valamelyik szülőmmel. Anyámmal mentünk el. Vérnyomásmérések. Az orvos valamit mondott anyámnak, halkan, hogy ne halljam, mit, azután kiküldött a rendelőből. Otthon este anyám valamit mondott apámnak. Suttogva, hogy ne halljam, mit. Néhány nap múlva kórházba vittek.

MENEKÜLTEK

„Teacher!” – hallottam a hívást a Bartók Béla út egyik török éttermének nyitott ablakából. A hang felé fordultam, s egy fiú állt ott zöld kötényben, szemüvegben. Csillogó szemmel nézett rám. A békéscsabai táborból ismertem, de találkozásunkkor már nem tanítottam menekülteket. A török fiú harmincas évei elején járhatott, alacsony, kedves ember. Annak idején is megdöbbentett a sorsa, mikor németül mondott néhány bemutatkozó szót. A németen kívül egyébként nem beszélt más idegen nyelven, s ezzel egyedül volt a menekültek között. Németül a börtönben tanult, ahol 11-12 évet töltött.

Gyerekként került rács mögé, férfiként szabadult. „Mi volt a bűne?” – kérdeztem. Röplapokat osztogatott. Olyan szelíden beszélt, éreztem, ez a fiú nem lehetett bűnöző. Milyen hatalmi önkény rendelkezhet úgy, hogy valakit röpirat-osztogatásért tizenkét év rabságra ítéljenek? Milyen következményei lehetnek ennek? Tizenkét év! De a török fiú tekintetében nyoma sem volt bosszúvágynak, még lázadásnak sem igen. Az egykori forradalmárból nem maradt semmi – ha ugyan forradalmár volt valaha. Inkább minden helyzetet elfogadó, nyugodtan mérlegelő embernek tűnt.

Bajok vannak Amerikában és Európában is. Az Egyesült Államokban a munkanélküliek aránya 9%, Európában áprilisban 9,4%, az euroövezetben 9,9%. Portugáliában 12,6%, Írországban 14,7%, Spanyolországban 20,7% és Görögországban még ennél is magasabb.

Vajon mit tesznek a kormányok a tarthatatlan helyzet enyhítésére? Ahogy én látom, vajmi keveset. Az Egyesült Államokban a konzervatív politikai erők hatalma olyan mértékű, hogy még a liberális és józan politikusokat is jobban érdekli a költségvetési hiány és a nemzeti adósság, mint a munkanélküliség felszámolására tett megfelelő lépések. A kamatok csökkentése általában élénkíti a gazdaságot, mert ha olcsó a hitel, a vállakozások beruháznak, és a fejlesztések serkentően hatnak. De az Egyesült Államokban a kamat már történelmi mélységet ért el, ennél nem lehet alacsonyabb. A legrövidebb lejáratú állami kötvény kamata 0,045% – gyakorlatilag nulla. Az Egyesült Államok a közgazdászok által „likviditási csapdá”-nak nevezett helyzetbe került. Ilyenkor kézenfekvő növelni a kormányzati kiadásokat például egy átfogó közmunka programmal. A költségvetési hiány és a nemzeti adósság miatt aggódó politikusok azonban hallani sem akarnak ilyesmiről, bár autóútjaink rettenetes állapotban vannak, a repülőtereinket bővíteni kellene, a légiirányítási rendszerünk ósdi, és az alternatív energiatermelés terén erősen lemaradtunk.

Öt nő maradna csak a helyszínen,
ha telne az idő, mert a hatodik alak
itt a bal szélen nekilendülve éppen
fut el onnan, bár kérdéses, honnan;
és a jelenet más kellékei, a szekér a
rúdjához mereven dőlő láncdarabbal
vagy a címadó csillagpor hullása is
valószerűtlennek tetszene, zavarba
ejtené nézőjét, ha nem érezné nyom-
ban, hogy magához öleli a furcsán
kifordított-konstruált tér, fölül a földi
zöld, alul a homályosan tükröző égies
kékség szálló madarakkal; rebbenve
kérdezi: mi történt vele, honnan lát rá
a képre, mi készül itt, milyen horizon-
ton, kik ezek, megszólal-e a hangszer;
de nincs válasz, a festmény időtlen,
hull a por, nyújtja kezét a napernyős
ismerősének – vagy most látja először
a másikat; kihez ki tartozik?
 

RETRO-LIGET
 

Liget 2004/2  |  Peterdi Nagy László - SZÍNHÁZI MOZAIK  (részletek)

A magyar millenniumozás kellős közepén, amikor az ország méltóságai a tűző napon egymás sarkát taposták a körmenetben, és a mellettük vánszorgó tévékamerák, hogy ne kelljen már az áhítatba dermedt, hőségtől elgyötört arcokat fényképezni, órákon át mutatták a szintén eléggé megviselt ereklyecsontokat és zászlókat, a Stúdió K Fodor Tamás tiszteletlen rendezésében műsorra tűzte Ránki György „meseoperáját”. A mű évtizedek óta szerepelt már akkor az Erkel Színház műsorán. Politikai aktualitását azonban 2000 júliusában Miskolcon a Magyar Színházak Fesztiváljának fiatal közönsége fedezte fel...

...Szeptember 10-én, vasárnap délelőtt az MTV újra közvetítette a Félix László rendezte 1976-os produkciót. És nem csak a gyerekek nézték szájtátva szerte az országban. Sokan a mosást és a takarítást, sőt, még az esedékes pártrendezvényt is elmulasztották miatta.

A ló az ember barátja. Segítségükkel gázoltak át Európán már a vikingek, Ázsián a mongolok. Bizánci pletykák szerint, amelyeket állítólag maga Bíborbanszületett Konstantin terjesztett, őseink lóháton születtek, ott érte utol őket a halál: minden idők legjobb zsokéja. Az ősök minden ügyes-bajos dolgukat lóhátról intézték, beleértve talán a legintimebbeket is. Egybenőttek kis, szőrös paripáikkal – lehet, hogy ezeknek a reflexíjas, mokány kentauroknak vagyok a leszármazottja?!

Kétlem.

Noha anyai nagyapám a Vörös Csillag termelőszövetkezet lovászmestere volt, már hamvas gyermekként idegenkedtem az óriási bestiáktól. Hiába nógatott a környék apraja-nagyja, megelégedtem a monstrumok távolságtartó csodálatával; eszembe se jutott lóra ülni! Genetikailag nem tartoztam a szittya fajba, ereimben a jó szlávok földművelő vére csörgedezett.

Nagyapám egy szép nyári napon megelégelte életidegenségemet, és kihasználva szokásos elbambulásomat, felnyalábolt – azzal zsupsz, felpakolt a legjámborabb pej hátára, kezembe nyomott valami madzagfélét, majd rám parancsolt, hogy ütögessem meg a ló oldalát. Miután látta, hogy a felszólítás semmi eredményre nem vezet – az a tejfölszőke kislegény csak kuporog odafent, megtagadva minden egykori kapcsolatot Hunor és Magor vágtázó népével –, szíjjal rácsapott az állatra, az pedig méltóságteljesen kiügetett az istállóból. Én csak az ajtófélfáig jutottam. Elfelejtettem ugyanis behúzni a nyakam. Az iszonyúnak érzett sebességtől a lélegzetem is elállt, és homlokommal a fának ütköztem. Se kép, se hang többé.

„A borjút még ellés előtt néhány héttel kivágják az anyja hasából... Abból van ez a fehér borjúszelet. Itt ni, a tányérodon. Embriót eszel...”

Várja, hogy letegyem a kést, a villát, hogy öklendezzek és eltoljam, netán még a tányért is összetörjem, amely ártatlannak tetsző fehér tárulkozásával segédkezik a szörnyű bűntett végrehajtásában. Nem mondanám, hogy célzatos információja hidegen hagy. A beindított képzelet elővarázsolja Goya apokaliptikus festményét, ahogy Krónosz felfalja gyermekeit, és persze feltűnnek a ketrec-kalodákba préselt csibék, birkák és tehenek vágóhídi képei, a lelkiismeretet bökdöső növényevő-tábor jólismert és jóindulattól fűtött figyelmeztetései. Én azonban Krúdy Gyula és Bródy Sándor műveiből tájékozódtam a vendéglátásról és szakácsművészetről, s ők gyönyörködtetőn írtak rengő húsokról, főtt, füstölt és pácolt, pirított és mártásos szeletekről, a háziállat-világ felkéselt ínyencségeiről.

Egyszer régen már
de
jól elmeséltem:
hőseimmel Kukutyinban
a nagy-zab-vadzab-hegyezőt
de
be-indíttattam,
legyőzettem velük
a világmegváltás nehézségeit,
s a beteljesítő mozzanatot a Rossz bajnoka
hajtotta végre,
akarata ellenére;
szerettem ezt a duplaszaltós megoldást,
de
már akkor is elismertem,
mindennapi elterjedése elég valószínűtlen,
és most, hogy megöregedtem,
jobbat tudok, új változatot, nem mesét,
nem holmi cselt, véleményt,
de
tényt ajánlok, kipróbált megtehetőt és kirakhatót,
minden cselekvő mancsra fölhúzhatót –

Álmomban valamely okból szükségessé
vált, hogy levágjuk a lábam. Nem rázott
meg a tény, gyakorlatiasan közelítettem
a feladathoz. Ha már így alakult, akkor
levágom én, mondtam, nem tudom, kinek,
mindenesetre az illető ott ült mellettem,
amikor végül megcselekedtük a dolgot.
Bal kezembe fogtam a fűrészt, és a jobb
lábamból vágtam le arasznyit. Kevéssel
boka fölött kezdtem, de aztán belejöttem,
és még két vagy három újabb darabot is
lemetszettem, mint valami hentesboltban.
Lehet még húsz deka? Nem fájt, dalolva
siklott a fűrész. Nem kérdeztem, miért kell.

(illusztráció: Kassák Lajos | Kompozíció)

Csengery Kristóf írásai a blogon | Csengery Kristóf írásai a Liget folyóiratban

MENEKÜLTEK

A debreceni tábor sokban eltért a másik kettőtől. Már a mérete miatt is. Hatalmas területen feküdt, katonai jellege fojtogatóbb. Egykori szovjet laktanya, magas fallal, szögesdróttal. Jobb felől két-háromemeletes panelépületek, bal felől elnyúló, földszintes panelház. A terület bal oldali végén ebédlő. Mellette, egyemeletes házban pszichátriai betegeket tartottak zárt osztályon. Szorongató volt látni, amint libasorban, őrizettel kísérik őket ebédhez.

Az osztályterem, ahol tanítottam, a tábor területének jobb oldali végén, az irodaépülettel szemben volt. Kiírtam minden héten, mikor tartok órát. Alig-alig jött valaki. Senkihez nem jutott el a hír. Vagy ha eljutott – egy hét alatt minden feledésbe ment. Előzetes megbeszéléseinket csak néhányan tartották be, ők voltak a kivételek.

Nagyon sok országból érkeztek ide a tábor lakói. Volt, aki hat éve lakott itt. Újra meg újra állandó letelepedési engedélyt kért – de soha nem kapott. Maradhatott – nem tudom, miért, milyen indokkal, de mindig meghosszabbították az ideiglenes tartózkodási engedélyét.

A történelem során számtalan adófajta létezett, s mindegyik az állam kényes hatalmi helyzetének fenntartását szolgálta – azért vetették ki, mert úgy tartották: a mindenkori uralkodó osztályt megilletik bizonyos kiváltságok, azaz, illik többet kapnia a közrendűeknél. Az ókori Egyiptomban áradásadó volt, a törökök gyerekadóval rukkoltak elő.

Magyarországon egyenes adóval I. Károly is próbálkozott. 1849 után a bécsi kormány Magyarországot is az osztrák adórendszer alá vonta, és ennek következtében egyre több új adófajta jelent meg. Kellett fizetni a föld, a ház, a jövedelem, a kamatok után, de úgynevezett fényűzési adót róttak ki a cselédtartás, a kocsi- és lótartás, a tekeasztalok után is.

És most itt a hamburgeradó.