Tekinteted szürke ólomgolyóként
hull a pillanat aknájába. Csak
lefelé nézel. Megint vétkesen
megfeledkeztél az égről, pedig
ott lakhatnál, az volna kijelölt
otthonod. Ám ha képes voltál arra,
hogy elhagyd, számodra talán nem is
létezik. Nem tépdesi könnyű szél
felhők gyapját, nem hullámzik harangszó
a tengerkék távolságrobbanásban.
Csak a talaj van, csak a homok és
a sár. Hajolj le hozzá, túrj bele.
Mássz és csússz és dagaszd. Nyelved hegyével
érintsd a csigaházak mészfalát.
(fotó: Cornel Pufan | Icarus)
Csengery Kristóf írásai a blogon | Csengery Kristóf írásai a Liget folyóiratban
Tarr Béla | Kárhozat (1988)
