Liget 2003/10 | Nagy András - SZÉTTÉPVE (részletek)
Közös élet. Ladan és Laleh. Két virág, nevük szerint - sorsuk szerint lánytestvérek, ikrek, fejüknél összenőve. Egy délnyugat-iráni kis faluban látták meg a napvilágot, csaknem három évtizede. Parasztcsalád sokadik sarjai voltak, akiket ez a felfoghatatlan, furcsa örökség kímélt meg azután, hogy ott és úgy nőjenek fel, mint testvéreik, sorstársaik, a falubeliek...
... Laleh csendesebb volt. Szelídebb és mélázóbb, balkezes és halk szavú. Ladan volt a harsányabb és határozottabb, jobbkezes és mindig a társaság központja. Laleh a pirosas, rózsaszínes tónusokban szerette látni magát, Ladan kékben és fehérben...
... Bölcsőben, utcán, tanteremben, a zuhany alatt vagy ébredéskor.
Egy orvos fogadta örökbe a testvéreket, mert talán puszta jelenlétük is sok lett volna a kis perzsa faluban. Majd az ikreknek kishúga született az új családban: Golnaz, nem vér szerinti, de mégis az övék. Vágyódva nézte szép nővéreit a kicsi lány, egy ágyban aludt a virágokkal, s olykor arról álmodott, miként lehetne ő a harmadik iker.
Laleh és Ladan ugyanis nemcsak élni tudott ezzel az örökséggel, de mintha személyiségük, akaratuk és életörömük erősebbnek bizonyult volna a sorsuknál. Mintha saját képükre és hasonlatosságukra formálták volna azt, ami egyébként szörnyű próbatétel lett volna. Tudtak úszni. Biciklizni. Autót vezetni.
Volt persze, amit nem tudtak.
Szellemesek voltak, intelligensek, a maguk módján varázslatosak, a közös csador csuklyája alól sejtelmesen és kétféle mélységet ígérve villantak elő a sötét szemek. Adtak a külsejükre. És jól tudták, hogy az végül is csak alkalom, mert ami lényeges, az úgyis átsugárzik a vonásokon.
Tizenöt évesek voltak, amikor vér szerinti szüleik rájuk akadtak, s a nevelőapától mégis visszakérték volna a virágokat. Hogy az örökbefogadás valamiként ne legyen örök, no meg talán hiányoztak a többi gyerek közül, vagy mert a kis faluba is visszajutott a különleges testvérpár nagy híre, akiket maga Khomeini nevezett áldásnak.
Vagy egyszerűen nem bírták tovább nélkülük.
A lányokra szállt a választás. De hát hogyan is tudtak volna dönteni. Vajon elhatározható-e, hogy hova tartoznak voltaképpen, s ezt az odatartozást döntésük, bármilyen legyen is: megerősíti vagy megcáfolja inkább?
Akkor még nem tudták, hogy az életük fele pedig már letelt. Hogy ettől az elmúlt júliustól kezdődően nem marad más számukra, csak múlt idő.
Évekig húzódott a jogi érvényességet kereső tétovázás, majd a bíróság mondta ki: érvénytelen volt az örökbefogadás. De hát akkor most hova nőjenek vissza? Mi is volna ez a bíróilag megerősített örökség?
Elköltöztek nevelőapjuktól.
Egy német orvoscsoport, harminc idegsebészből álló szakmai „team” vizsgálta meg a lányokat, hogy felelni tudjanak kérdésükre: élhetnének-e végre külön...
... Mikor érkezett el az a pont, amikor már minden jobbnak tűnhetett annál, ami van? Előbb? Utóbb? A diagnózissal azonnal? A végtelen mérlegelések végén? Kinél mikor? Hozzátartozók úgy emlékeztek: Ladan számára tűnt elviselhetetlennek ez, így, tovább, Laleh pedig elfogadta - előbb aggodalmaskodva, majd mindinkább engedve másik fele meggyőző erejének és hitének, hogy ha egyszer nem bírják tovább, akkor tehát legyen vége, bármi áron, de váljanak le egymásról...
... A ritka műtétek híre gyorsan terjed szakmai körökben. Így terjedt azé az orvoscsoporté is, amely hasonló sorsú újszülötteken sikerrel - később pontosítottak: csaknem sikerrel - hajtott végre elválasztásban végződő beavatkozást.
Akkor, tehát, ők. Vizsgálatok következtek ismét, mérlegelve az esélyeket.
Ötven százalék.
Vagy - vagy. Egyik vagy másik. Élet vagy halál. Siker vagy sem.
Más szakértők óvakodva és riadtan kettőnek mondták az ötvenet.
De a lányokat akkor már nem érdekelték a számok. Az elválás számított, szabadon, egyedül, és. Mindegy. Tisztában voltak a kockázatokkal.
Koránt olvastak a műtét előtt. Majd csókot kértek. Egyet. Egyet.
Vigasz volt a Korán a rettegő Lalehnek. Diadal és igazolás a reménykedő Ladannak.
Ötven óráig tartott a műtét. A huszonkilenc éves nők fizikai állapota lehetővé tette a huzamos anesztéziát. Huszonnyolc specialista mosakodott be. A legkorszerűbb gépek és gyógyszerek álltak rendelkezésükre. Korábban ezekkel térképezték fel az idegpályákat és ereket, hogy pontosan tájékozódhassanak majd az elválasztás vidékein. Hogy szikékkel és érprotézisekkel teremtsék meg végre azt, amit a természet elmulasztott elválasztani. Hogy a klinika hatalma váltsa meg súlyos örökségüktől a lányokat, akiket - és ezt mindannyian tudták - sorsuk előbb-utóbb amúgy is súlyos döntésekkel készült szembesíteni.
Inkább szabad akaratból. A műtőasztalon.
Harminckét óra után merült fel drámaian a kérdés: visszaállítható-e a korábbi állapot. Ekkorra vált nyilvánvalóvá, hogy nincs előre, hogy nincs tovább - a vénák megsérültek, az agy vérellátása akadozott, a nyomás drámaian csökkent, az agyalapon elpattantak a kisebb erek.
Rövidesen kiderült: nem állítható vissza.
Másnap délben szétváltak a lányok.
Két órával később meghalt Laden.
Laleh kilencven perccel élte túl.
RETRO-LIGET
avagy mit írtak, hogyan írtak a Liget szerzői öt, tíz vagy éppen huszonhárom évvel ezelőtt: jellegzetes, az akkori és a mai időkről is szóló részletek.
