RETRO-LIGET
 

Liget 2006/10  |  Bíró Zsuzsa - FRIEDEMANN ÚR

Mi a második emeleten laktunk, ő a földszinten. Friedemann úrnak neveztük, mert "hegyes, magas mellkasával, ívbe görbedt hátával", nagy barna szemével, apró termetével szívszorítóan hasonlított irodalmi másához. Csak annyit tudtam róla, amennyit a házmesterné pletykált, hogy nemsokára negyvenéves lesz, matematikus-kutató, általában hajnalban megy dolgozni, amikor még néhány órát egyedül lehet, mert embergyűlölő, a kollégáitól is menekül.

Néha összefutottunk a lépcsőházban, vagy a villamoson, előfordult, hogy hangversenyen találkoztunk, olyankor valami köszönésfélét mormolt, és gyorsan eltűnt vagy elfordította a fejét, demonstratívan adta tudtomra, és az emberiség tudtára, hogy eszébe sincs kommunikálni! Egy éjszaka mégis megszólalt. Akkor a bezárt kapu előtt futottunk össze, késő volt és hideg, vártuk a házmestert. Nem jött. Dühödten nyomogattam a csengőt.

Utcák, terek, autóbuszok, villamosjáratok, helyiérdekű gyors(?)vasutak nevei és számai változnak követhetetlen iramban, és többnyire a józan ész ellenében.

A jó utcanév találó és tartós, de többnyire csak akkor, ha nem a közelmúltban élt személy nevét választják. Hosszú éveknek, talán egy-két évszázadnak kell eltelni, hogy „időtálló” és becsülhető legyen egy-egy király, hadvezér, államférfi vagy művész, olyannyira, hogy megillesse utca- vagy térnév.

„Ezt nem azoknak alkottam, akik olajat vagy szardíniát árulnak…”
(G. W. Leibniz, 1674 körül, a számológépével kapcsolatban)

John Brockman, az Edge online folyóirat főszerkesztője George Dyson tudománytörténésszel beszélgetett a számítástechnikáról. Az interjú teljes terjedelemben elérhető angol nyelven.

Dyson legújabb kutatásai alapján úgy látja, a 20. század harmincas éveinek közepétől Alan Turing, majd Neumann János munkássága nyomán a számítástechnika úttörői új univerzumot hoztak létre, amiben az önmagukat másoló digitális kódok és programok egyre nagyobb hatást gyakorolnak az elsődleges, „klasszikus” univerzum történéseire. A történész úgy véli, ez a digitális univerzum – sokszor szinte észrevétlenül – kiterjed életünk különböző területeire, mégsem a megfelelő kérdésekkel közelítünk megértéséhez.

„A másik oldalról kéne ezt szemügyre venni, nem a mi emberi szemszögünkből. A természettudósok képesek erre a szemléletváltásra. Képesek a vírust a vírus nézőpontjából vizsgálni, nem a betegéből.”

A kutatók főként azzal foglalkoznak, hogy a fejlemények milyen hatással lesznek a vállalatokra, a gazdaságra, vagy hogyan befolyásolhatják fogyasztási és vásárlási szokásainkat. Dyson ehelyett azt javasolja, a biológia fogalmaival és analógiáival közelítsünk a szemünk előtt zajló, de alig tudomásul vett folyamathoz, hiszen a számítástechnika és a biológia között napról napra szorosabb a kapcsolat.

Szemet vetett a szép
Kerekded kék szemű
Könnyelmű végtelenre
- - - - - - - - - - - - - - - -
Az ő ölelése ád
Félszeg alaktalan
Vágyának alakot
(Vasco Popa: A kavics szerelme
Weöres Sándor fordítás)

Ennek a Korfu partján talált,
könyvespolcomon tanyázó
tenyérnyi kavicsnak a legfinomabb átfestése is
legfeljebb játék lehet,
tudom,
land art-os képzelgéseim eleme –
és mégis,
mert most már
elég dünnyögnöm neki,
„hő-hé, te, mire vársz”,
s máris visszavisz az ifjúkorba,
lebegő
levegő
lajtorja
röpít a hatvanas évek második felébe,
az Adria-partra, Drasnicére –
rácsimpaszkodom.

A kiszáradt akácfa, sors-
talan, mint én, te, ő…
kivágatlan megúszta. Van.
Árnyéka is kinő.

Ágak között pislogva költ
a hold-csőrű madár.
A horizont mindent elbír.
Az ember tapsra vár.

A madárijesztő, kinek
két karja holt erő,
nem méricskél, aranyat ér
a májusi eső.

A föld forog. A szél beszél.
A szélkakas siet.
Leütött térdű álmocskák
mossák kezeiket.

Búth Emília írásai a blogon | Búth Emília írásai a Liget folyóiratban

RETRO-LIGET
 

Liget 1999/5  |  Levendel Júlia - ITT VAN MÁJUS ELSEJE

Itt van megint, és most sem tudjuk, mit kezdjünk vele. Még munkaszüneti nap, még hivatalos ünnep, de félszegen másnak álcáznánk, mint ami. Mert kínosnak, sőt nevetségesnek tűnik a munka meg a munkát végző ember ünneplése. Infantilis és szenilis – egyszerre; szóval korszerűtlen.

Itt van május elseje, dúdoltam hónapokkal ezelőtt, hóban-fagyban lépkedve, szatyrot cipelve, itt van május elseje, vigasztalóan, hogy késhet-e a tavasz..., meg dacosan is persze, s valódi munkadallá alakítva a felvonulási indulót: énekszó és tánc köszöntse... Igen, itt van május elseje, és láttam magamat nyolcévesen, zokogva, dühöngve, mert sehogy se sikeredett a házi feladat megoldása. Nem tudtam lerajzolni a május elsejei felvonulást, se a lobogókkal, transzparensekkel vonuló dolgozók seregét, se a tribünről integetőket, óvodásokat az apukák nyakában, piros nyakkendős úttörőket, sarlót és kalapácsot, virágból készített címert – nem, semmit.

Fokozható-e a csend? Például így: dupla csend. Közvetítik-e a hallójáratok membránjai ezt a fokozást? S ha igen, mi akadályozza, hogy még teljesebb csendekről – három-, négy- és akárhányszoros csendekről beszéljünk?

A bronzérmék és a domborművek csendje sokszoros. Tömör, ellentmondást nem tűrő. A kútmély csendje például szimpla csend; álmodó, sötét és hangtalan, de ha kavicsot ejtesz belé, megreped. A bronzérmék hallgatása mély, a fémbe vésett vonalakat szinte elnyeli a súlyos anyag. Az ábrát bekebelezi az érc.

Már aludni se hagyják az embert! – morogta a kis gömböc a szélfútta, rozoga padláson. A lécek között épp hó szitált be, s ahogy végképp felébredt, rettentően egyedül érezte magát. Hová lettek társai, a csípős humorú kolbász és a rút szalámi, a nyegle, folyton elégedetlenkedő szalonna és a rátarti oldalas? Egykor velük vitte végbe a Nagy Tettet, s most hagyják elpusztulni egyedül a hidegben, a hóban, a fagyban?

Nem igazság! – morgolódott KG. Oldalára fordult volna, de nem volt oldala, vagyis mindenhol oldala volt. Előbb meghökkent, majd körbekukkantott, s elégedetten nyugtázta, hogy, haha, mindenütt ő van, ő egyedül és oszthatatlanul, mert átvette, illetve megörökölte eltávozott barátai helyét. Arra a következtetésre jutott, hogy egyedül lenni nem is olyan rossz, feltéve, ha semmin sem kell osztozni a magányban. Övé a padlás, a hideg, a hó és az emlékek, amik a hajdani tömeghez kötik (mert KG egyszerűbbnek találta csoportként emlegetni a cimborákat). Senki másé, ujjé, ujjongott, és boldogan riszálta magát a felette vékony madzagon, ujjé, enyém a vilááág!

Gyerekkorom
homályából
újra meg újra
előbukkanó emlékképem
a bakterházzal szomszédos tanya gazdáját
mutogatja éppen készségesen –
meglehet,
spekuláció következménye csupán,
mert értelemképzést kínál
kezdet és folytatás vibráló sávjában,
időszerűt;
alig sejtem, mifélét;

Zé arról olvasott a neten, hogy egy távoli s egyben keleti országban rendre megöngyilkolják magukat a celebritások. Erről eszébe jutott, hogy néha a bálnák is a partra úsznak, ahol roppant súlyukat nem bírja amúgy nem gyenge csontozatuk, összeomlik a tüdejük, és kimúlnak. Hátradőlt, lehunyta a szemét, elképzelte, ahogy ezek a hatalmas testű állatok szánt szándékkal kisodortatják magukat a fövenyre, hogy ott szerfölött csúnya véget érjenek.

Egy alkalommal végignézett egy amatőr filmfelvételt a televízióban, amelyen környezetvédők igyekeztek megmenteni szuicid állatokat: gödröket ástak köréjük a homokba, a gödrökbe vizet vezettek, majd megpróbálták visszavonszolni a tehetetlen testeket a tengerbe. Zé lélegzetvisszafojtva kísérte erőfeszítéseiket, jóllehet sehogy sem tudta felfogni, milyen megfontolásból avatkoznak fajtársai egy másik faj, jelesül épp a cetek legbensőbb magánügyeibe.

RETRO-LIGET
 

Liget 2004/11  |  Rába György - BELTENGER

Akiknek nincsen tengerük
azt látják mégis mindenütt
kinek nem jut apály-dagály csere
alakot vált a víz rengetege
órák hosszat hallgatja partra
döng tajtékos napjai habja
s a sok örvény közeli messzi forgó
a kezdeteket a távolba hordó
és jönnek egyre jönnek idegen
vonások egzotikus szigetek
kalandot hoznak-e redőiken
kiböngészhetetlen rémületet
s a levelek bohó delfinjei
nem lomb játszótere de óceánnak
az ág vitorlásán piheni ki
próbáját hosszújáratú madárhad
s éjjel jelzi felbőgő dudaszó
utasszállító és tartályhajó
örömét gondját a találkozásnak
pihenj menetlevéllel vár a másnap

fotó | Ács Irén

Rába György írásai a Ligetben

     Ceruzám körmömre égve. Még a fehéren fekete ború is megváltást hozott, nemhogy a szivárvány négy rikoltó színével a monitor. Hát a többi három? Az árnyalatok? És ennyi elég? A mese a kisujját nyújtotta, de nekem az ökle kellett volna.
     Klaviatúráján a magam vigasztalására preludiumokat játszhattam, fúgákkal kergetőzhettem. Fények árnyakkal felváltva vetettek betűt munkás délelőttjeimre, délutáni sziesztáimra.
     Ám most, hogy a gép felmondta a szolgálatot, mi lesz velem? Fél életem oda. Forgószékem az idő, szárnyaszegte bogár, a rétre kiültem. Persze, se a bojtorján gyapjas, molyhos ágán, se a bogáncs szárnyas, tüskés szárán tovább nem jutottam. Gyep és kóró: már egyik sem valódi. Válasszam inkább a másik irányt? Vissza, legalább a tavalyi zöldig, melyet hiába próbált kereteibe foglalni egy ujjasan szeldelt, egy szárnyasan karéjos levélforma.
     Körvonalain túlcsordult egy arc. Osztódással sokszorozódott egy szándék. Három kívánsággal teljesült álomi termésében a honnan, csonthéjában a merre. S a befejezés? Az üveghegyen is túl.

Próbálom felidézni, hogy kezdődött: vörös festékkel leöntötték a Károlyi-szobrot, kipát tettek a fejére – nem, sokkal régebben kezdődött, de azzal most nem foglalkozom. Az elkövetők bizonyára azt akarták mondani: Károlyi „vörös”, „kommunista” – aki manapság így vádol, elismerést szerezhet, mindenesetre a történelmi tényeknek fittyet hányva lehet fennhangon és következmények nélkül effélét állítani. S persze hogy „zsidó”, vagy „zsidó” érdekek kiszolgálója.

A jelenség nem egészen új. Kosztolányi Dezső az 1926-os Édes Anna utolsó oldalain idézi a kurzuslovag Druma Szilárd és társai fecsegését, mikor az író háza előtt elhaladva beszélnek róla: „Kosztolányi? […] Nagy kommunista volt.” „…most nagy keresztény” „…azt olvastam, hogy fehér terrorista.” „Nagy vörös volt.” […] „Az arcukon pedig az látszott, hogy nekik valóban mindig csak egy gondolatuk volt, de az is látszott, hogy kettőt már nem tudtak volna gondolni. […] Beszédükre fölneszelt Hattyú, az a kuvasz, amelyik e ház békéjére ügyel, lefutott a kert sarkáig, és ott mérgesen csaholni kezdett, úgyhogy szavuk egészen elveszett a kutyaugatásba.”

Ez a rendszer olyan
rendszer,
fondorlatos, blőd falanszter,
nyúzó nyelenc, romlott csiger –
semmi humor: zokogni kell.
Hírek mocska rajtad ragad,
szorongat zagyvatag,
a jövő
már megvolt régen,
nincs változás,
csak a szégyen.

A Liget zenés tavaszköszöntő műsora a Nyitott Műhelyben.
2012. március 24.

Tekintse meg a teljes műsort!

Műsorvezető: Horgas Judit
Zongora és furulya: Victor András

Dalban mondta el: Ács József és Fenyő Ervin

Népdalok: Varga Zoltán Zsolt és Peterdi Nagy László

Felolvasott: Csengery Kristóf, Horgas Béla, Kállay Géza,
Németh Bálint, Polgár Teréz Eszter, Z. Karvalics László

Anyu azt mondta, ne aggódjak, mer’hogy a kutya biztosan csak elcsavargott, meg hogy egy tízéves fiú nem féljen már mindentől, a bátyám, pedig csak három évvel idősebb nálam, erősen ráütött a fejemre és kinevetett. Én tudom, hogy a kutya nem szokott csavarogni, hiába nincs kerítés, se semmi, nem megy sehová, lefekszik a fa alá… a hangját se hallottam egész délután. Esteledik. A hegyekről sötétség hömpölyög. Ha kinézek a konyhaablakon, az udvarból alig látok valamit. Kicsi lett minden.

Legszívesebben megkérném anyut, kapcsoljuk le a villanyt vagy engedjük le a redőnyt, de anyu a szomszédban van, krumplit pucol, hogy cserébe paprikás krumplit hozzon vacsorára, redőnyünk meg nincs. Magamtól nem merem lekapcsolni a villanyt. Igaz, alig van valami fénye, de muszáj, mert… félek a sötétben. A villany miattam van. Anyu azt is mondta, ha kell, börtönbe megy, de nem engedi, hogy lekapcsolják, Flórián bácsi egy kampót szerzett, azt kell átvetni a dróton, meg még valamit kell csinálni, hogy ingyen legyen az áram. Nem érdekel. A Fekete Ember úgyis eljön értem.

Néhány nappal ezelőtt nagy gyűlést rendeztek Washingtonban, amelyen számos szónok a józan ész fontosságát hangsúlyozta a vallási kérdésektől iszamos politikai kampányok idején. A neves Chris Hayes beszélgetőműsorában is azt boncolgatták a meghívottak, hogy a politikusjelöltek vallási meggyőződése mennyire magánügy, és tisztességes-e ilyesmit vizsgálni.

Az amerikaiak általában sokkal érzékenyebbek vallási kérdésekben, mint az európaiak, és nem ritka, hogy meglepően szélsőséges nézeteket vallanak. Amikor John F. Kennedy 1960-ban elnöknek jelöltette magát, sok amerikai aggódott, hogy az államok első embere katolikusként „majd a pápának engedelmeskedik”.

a LIGET e-könyv sorozata

Kedves Olvasó,

a Liget honlapján és blogján (s hamarosan az OSZK elektronikus könyvtárában is)
elérhető az első, csak digitálisan megjelenő könyvünk, az én

SZALAGÚTJAIM – újra és újra József Attilával című kötetem.

Elsősorban terjesztési tapasztalataim hajtottak a döntésre: nem kell kinyomtatni a könyvet. Aztán meg egyre inkább örültem a tartalomhoz illő forma megtalálásának – mostanra úgy érzem, az elektronikus megjelenés József Attila-történetem újabb epizódja.

Kérlek / kérem, legyen ez a kísérőlevél szeretetteljes dedikáció.
Baráti üdvözlettel: Levendel Júlia
 

… eszmélésem ugyancsak fontos eleme lett az alkati rokonság tudatosítása. Önmagam „kezelésén” túl abban is segített, hogy az életmű zökkenők és távolodások nélkül folyamatosan hozzám tartozzon, s hogy még mindig hajtson valami: megfelelni és beváltani az elkezdettet – például megírni, ami innen, most belátható.

---------------------------------------------------------------------------------

Letölthető formátumok:

ePUB | Barnes & Noble Nook, Sony Reader, Apple termékek (iBooks, iPad, iPhone, iPod Touch)

MOBI | Amazon Kindle

PDF | Adobe Acrobat Reader

Az e-könyvekről és az e-könyv olvasókról a wikipédián talál magyar nyelvű, összefoglaló leírást.

Kezdhetjük is. Csapó egyes! Jöhetnek a sírkeresztek,
ahogy dülöngélve hegyes drótkerítésükre lesnek.

Lássunk rá a folyópartra! Vadgyümölcs és gomba lakja.
Szemétdombok közt, takarva lugas, kicsit jobbra lanka.

Ott rohangál Hontalanka. Orra maszat, vödre három.
Velük próbál meg naponta átjutni a zöldhatáron.

Ragyog a nap, nincsen gondja. Csöpp kezében jár a lapát.
Most mondjad a mikrofonba: homokvárral várom apát!

Vizet viszek a hangyáknak, minden reggel kapok enni.
Szeretem az új ruhámat, nem akarok továbbmenni.

SZALVÉTA

(Egy tánctanár emlékére)

Egy papírszalvéta lépett a szobába
feszesre simítva. A szélek
határozott vonalai
megadással engedelmeskedtek
a fegyelmező ujjaknak.
Az ajtó kirakatában megállt,
tárulkozva, példaként:
Így illik megjelenni.
Aztán asztalhoz ült,
háromszöggé hajlítva magát.