„Ezt nem azoknak alkottam, akik olajat vagy szardíniát árulnak…”
(G. W. Leibniz, 1674 körül, a számológépével kapcsolatban)

John Brockman, az Edge online folyóirat főszerkesztője George Dyson tudománytörténésszel beszélgetett a számítástechnikáról. Az interjú teljes terjedelemben elérhető angol nyelven.

Dyson legújabb kutatásai alapján úgy látja, a 20. század harmincas éveinek közepétől Alan Turing, majd Neumann János munkássága nyomán a számítástechnika úttörői új univerzumot hoztak létre, amiben az önmagukat másoló digitális kódok és programok egyre nagyobb hatást gyakorolnak az elsődleges, „klasszikus” univerzum történéseire. A történész úgy véli, ez a digitális univerzum – sokszor szinte észrevétlenül – kiterjed életünk különböző területeire, mégsem a megfelelő kérdésekkel közelítünk megértéséhez.

„A másik oldalról kéne ezt szemügyre venni, nem a mi emberi szemszögünkből. A természettudósok képesek erre a szemléletváltásra. Képesek a vírust a vírus nézőpontjából vizsgálni, nem a betegéből.”

A kutatók főként azzal foglalkoznak, hogy a fejlemények milyen hatással lesznek a vállalatokra, a gazdaságra, vagy hogyan befolyásolhatják fogyasztási és vásárlási szokásainkat. Dyson ehelyett azt javasolja, a biológia fogalmaival és analógiáival közelítsünk a szemünk előtt zajló, de alig tudomásul vett folyamathoz, hiszen a számítástechnika és a biológia között napról napra szorosabb a kapcsolat.

„Kevin Kelly a Wired magazinban megkérdezte tőlem, mit javasolnék a cégeknek ezzel kapcsolatban. Azt válaszoltam: több biológust kellene alkalmazniuk.”

A kutató szerint a „digitális univerzum” megnevezés nem pusztán találó metafora. Valóban új világ bontakozik ki, amelynek „analóg” világunktól eltérő törvényei vannak. Az új univerzum törvényeit egyelőre csak kevesen kutatják fizikusi és biológusi szemlélettel, miközben ezek a törvények a „mi” világunkban kérlelhetetlenül hatnak. Példaként említi a pénzmozgás természetének radikális megváltozását. A digitális univerzumban az algoritmusok hatalmas pénzösszegeket mozgatnak milliszekundumok alatt.

2010. május 6-án például teljesen váratlanul hatalmas összegek vesztek el a rendszerből nagyon rövid idő alatt, majd pillanatok múlva a pénz majdnem egésze újra „felbukkant”. Az eseményt villámkrachnak keresztelték el, és a kiváltó okairól máig vitatkoznak. Valaki(k) az esemény után nagy profitot ért(ek) el, de még most sem tudni, ki(k). Azóta több hasonló eset is előfordult. Tehát a digitális univerzum térhódítása olyan új jelenségeket hoz magával, amelyekre senki nincs felkészülve. Az új törvényszerűségek megfelelő értelmezést kívánnak – ebben segítenek a fizika, a kémia, a biológia fogalmai. A pénzügyi anomáliák kifejezetten látványosak, de nem csak a pénzzel kell foglalkozni. A digitális programok közötti kommunikáció az élet sok más területén is váratlan fejleményekhez vezet. A dolgunkat megnehezíti, hogy olykor nagyon rövid időtartamokat kell vizsgálni, illetve rendkívül összetett hatásmechanizmusokat kell elemeikre bontani.

Hogyan jutottunk idáig? Dyson vázlatosan bemutatja a történet főbb állomásait és kulcsszereplőit. Az 1930-as évek közepén a 23 éves Alan Turing egy matematikai-logikai probléma megoldásán dolgozott, és az elméleti keret, amit kifejlesztett, a mai számítástechnika alapja lett. Aztán jött Neumann János, aki megalkotta Turing egydimenziós modelljének kétdimenziós alkalmazását. 1953-ban Nils Aall Barricelli matematikai biológus, virológus és genetikus Princetonban azt tanulmányozta, mi történik, ha a kétdimenziós mátrixba olyan véletlen egydimenziós számsorokat vezet be, amelyek képesek lemásolni magukat és kereszteződni egymás között, akár egy biológiai kód. Észrevette, hogy a lezajló folyamatok nagyon hasonlítanak a biológiából ismert jelenségekre. Turing és Neumann utolsó éveikben egyaránt biológiai problémákkal foglalkoztak: előbbi a molekulák önszerveződésével és organizmusokká alakulásával, utóbbi a sejtautomatákkal. Barricelli megfigyelései hosszú időre feledésbe merültek, és csak napjainkban fedezik őt fel újra.

„Döntő pillanat volt számomra, amikor visszamentem Princetonba, hogy meglátogassam ennek az egésznek a helyszínét. Hiszek abban, hogy érdemes felkeresni egy esemény helyszínét, mert olyan nyomokra bukkanhatunk, amelyek puszta dokumentumokból nem hozzáférhetők. Lementem az alagsorba, hogy megkeressem a termet, ahol 1946-ban elkezdték megépíteni ezt a gépet. Egy raktár volt az Institute for Advanced Study (Haladó Tanulmányok Intézete) épületében, a kazánház mellett. Az épület legrosszabb terme. 60 évvel később, 2005-ben az intézet központi szervere volt ott. Az Institute for Advanced Study ma az egész világgal összeköttetésben áll, és az adatok 54 megabit/másodperc sávszélességű száloptikán áramlanak ki-be.” (…) A csúcsteljesítményű szerver „egyetlen feladata a nap 24 órájában ellenőrizni a ki- és bejövő adatforgalmat és meggátolni az önmagukat másoló kódsorok beérkezését – magyarul megakadályozni azt, amivel Barricelli kísérletezett. Tehát Barricelli kutatásai rendkívül sikeresek voltak.”

A digitális univerzum hajtómotorja kezdetben az atomfegyverek gyártása és a kódfejtés volt, mára ezek szerepét a reklám vette át. Korábban a neutronpályák kiszámítására használt Monte Carlo-módszert a világ legfejlettebb algoritmusának tartották, napjainkban az AdWords algoritmusa jár az élen, ami az internetes keresések statisztikai mintavételeiből termel profitot a Google-nek, reklám révén.

Jelenünk kutatói közül Dyson megemlíti W. Daniel Hillist és J. Craig Ventert mint a híres elődök örököseit. Hillis többek között a párhuzamos szuperszámítógépek úttörője; egyetlen ismeretterjesztő könyve magyarul is megjelent Üzenet a kövön: hogyan működik a számítógép? címmel. Venter a teljes emberi genom feltárásában szerzett elévülhetetlen érdemeket, jelenleg a szintetikus biológia segítségével élő szervezetek mesterséges előállítását kutatja, tehát a számítástechnika és a biológia határterületén tevékenykedik. A biotechnológia mára olyan szintre jutott, hogy gyakorlatilag emberi beavatkozás nélkül lehet elektronikusan nukleotid sorozatokat olvasni és írni. Ezután már csak egy kis, habár bonyolult, de Dyson szerint elkerülhetetlen lépés lesz a fehérjék közvetlen előállítása. Aztán egykettőre radikálisan eltérő világban találjuk magunkat.

A beszélgetés végén Dyson megjegyzi, hogy ha tényleg sikerül valamilyen formában digitalizálni az életet – a jelenlegi fejlemények ismeretében szerinte ez is elkerülhetetlen –, a távolabbi jövőben majdhogynem felesleges lehet az emberi űrutazás, hiszen digitális kódokat fénysebességgel tudunk továbbítani.

A linkeken látható Dyson két rövid, humoros, magyar feliratos előadása, amelyek betekintést nyújtanak a történész munkáiba:

Az Orion-tervről (2002)

A számítógép születéséről (2003)