Kezdhetjük is. Csapó egyes! Jöhetnek a sírkeresztek,
ahogy dülöngélve hegyes drótkerítésükre lesnek.

Lássunk rá a folyópartra! Vadgyümölcs és gomba lakja.
Szemétdombok közt, takarva lugas, kicsit jobbra lanka.

Ott rohangál Hontalanka. Orra maszat, vödre három.
Velük próbál meg naponta átjutni a zöldhatáron.

Ragyog a nap, nincsen gondja. Csöpp kezében jár a lapát.
Most mondjad a mikrofonba: homokvárral várom apát!

Vizet viszek a hangyáknak, minden reggel kapok enni.
Szeretem az új ruhámat, nem akarok továbbmenni.

Fáradt akác árnyékában napfény-tépte barna arcok.
Csendben lesik mindahányan az átszellemült vödörharco(s)t.

S ahogy nézik, halmocskái hogyan nőnek homokvárrá,
addig sem kell találgatni: ugyan milyen jövő vár rá.

Nem hallani szót, se sóhajt. Minden ránc mögött egy élet.
Totálplánba’ jók lesznek majd. Keressünk más záróképet!

Falomb alá hajló kripták, borostyánzöld függönycsíkok.
Fejfa-réten virágminták, égő mécsek, élő sírok.

A falon túl halott homok. Esti tűzhely, szétkaparva.
Üvegcserép, szikkadt gyomok, lapát, vödör, lyukas labda.

Hommage a szabadkai temető melletti erdőben rekedt harmadik világbeli menekülőknek

fotó | origo

Z. Karvalics László írásai a blogon | Z. Karvalics László írásai a Liget folyóiratban