VARÁZSLATAIMRÓL

Végre itt a „V” és ez még
nem a vége,
belemarkolok üstökébe, megnyüstölöm,
ezüsttel átszövöm, belekapaszkodom.
Varázsolni vénen is nyílik alkalom.
Trükközés vádja nem érhet,
kellékeim kilétét sorra fölfedem.
Első a zokni.
Megtalálni a bejáratát lábbal, derék-munka,
fölcibálni már könnyebb,
és a lyukak közt tévedésre hajlamos cipőfűző uralása,
megkötése is látványosabb, mint ami intellektuális
mögöttesének fokából következnék.
És ez elmondható az ing-gomboknak,
különösen a mandzsettákon lapuló
egykezeseknek helyre tereléséről,  
vagy az óraszíj bújtató alá
tuszkolásáról
ujjbeggyel.
Varázslataim  testem más tájain is így:
a korszerű technika
módszeréhez idomulva működnek,
mintegy multi-kultifunkcionálisan,
a praktikum és az önszórakoztatás
ábrándja szerint.

DICHOTÓMIÁINK

Daniel Schacter harvardi kutató az emlékezet tulajdonságairól írt könyvében elősorolja az emlékezet „hét bűnét”, a memória működésének azokat a jellegzetességeit, amelyek az emlékezés folyamatát – és ezen keresztül a jelenbeli valóság-érzékelést – befolyásolják, emlékképeinket torzítjákvagy akár teljes egészében át is írják. Ilyen jelenség például a téves attribúció, a szuggesztibilitás vagy a törekvés a konzisztenciára. A felejtés éppúgy, mint az emlékezés, sok összetevős folyamat: ugyanazon érme két oldala, de egyként érvényes rájuk, hogy nagyrészt a pillanatnyi állapot, a jelenben érvényes hatások és szándékok határozzák meg. Mindkettő tudatos és tudattalan motivációk serege által irányított konstrukció: nem felidézzük emlékeinket, hanem megalkotjuk azokat; és nem kihullik valami az emlékezetből, sokkal inkább kizáratik, még ha ezt a folyamatot a felszínen mozgó köznapi tudat nem is képes nyomon követni.

DICHOTÓMIÁINK

Rendszerint ellentétpárokban gondolkodunk. Ösztönösen, mert alighanem két kézzel áldott meg minket a sors. Ezért aztán mindenre, amire csak lehet, buzgón alkalmazzuk a jobb–bal dichotómiát az etikától a politikáig, tekintet nélkül arra, hogy a kettő közt egyébként lehetséges irányok sokasága létezik. Szemünk a kontrasztokra kiélezett, nem az átmenetekre, még akkor is, ha az éles ellentéteket a természet nemigen ismeri, csakis a fokozatokat.

Egy Cserhalmi Györggyel készült interjúban a színész „megmondásai” közül az egyiken megakadt a szemem: „Mostanra ott tartunk, hogy mindenféle emlékbizottságokat állítanak fel, nehogy kiderüljön valami is…”  Telitalálat. Ahogy a többi kifakadás is, melyek közül néhányat a beszélgetés nyomtatott verziójában már le sem hoztak. Mert a szokott felosztás értelmében a két sarokpont az emlékezés és a felejtés: vagy egyik, vagy másik. Csakhogy az emlékezet hiánya nem egyenlő a felejtéssel, ahogy azt türelmesen magyarázzák a pszichológiai stúdiumok már vagy száz éve: a felejtés és a tudatos, szavakbafogható emlékezés között alkalmasint tudatállapotok egész spektruma foglal helyet tapintatosan.

Elhunyt Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós felesége. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, melynek a Kulturális Államtitkárság is része, kurta nyilatkozatot adott ki, de a költő özvegyét – a szokásos kegyeleti gyakorlattól eltérően – nem nyilvánította saját halottjának.

Radnótit a második világháború végén fajmagyar keretlegények ölték meg zsidó származása miatt – a 20. század történetének egyik nagy magyarja a magyar kizárólagosság elvakultjainak áldozata lett.

SZAKÁLLAS MESE

„Volt egyszer egy ember…”

Szakálla Volt Kender, az öreg király, három lányával élt a falu szélén, egy zsúpfedeles palotában, boldogan. Ám egy reggel gondterhelt arccal lépett ki a kamrából. Elfogyott a kenyér, mondta. Egy megszegett cipó, egy kredenc alá gurult, napok múltán meglelt, árva vakarcs, egy hangya elhagyta morzsa nem sok, annyi sincs a kenyértartóban.
A lányok összenéztek.

– Sütnék én, kedves király apám, ha valaki szakajtóba gömbölygetné a tésztát – mondta ezüsthajú, a legidősebb…
– Szakajtóba gömbölygetném én, ha valaki bedagasztaná – mondta aranyhajú, a középső…
– Dagasztanám én, de nincs idehaza liszt – így gesztenyehajú, a legkisebb királylány.
Mit volt mit tenni, elszaladtak a molnárhoz. A molnár karba tett kézzel állt a kapuban:
– Aki nem vet, nem arat! Emberemlékezet óta üres a garat, lisztet
nem adhatok!

Sírjon? Ne? Megtörölje verejtékező homlokát? Szakálla Volt Kender zsebkendő után kaparászott. Bársonypalástját lekanyarítva a válláról, megtapogatta hetvenhét fenséges zsebét. Volt azokban minden: gubics, kavics, toboz, doboz, egy porcelánkutya (persely), csigaház, okarína, tollszár, egy óra óraláncon, gyöngy, gomb, berzseny, pipadohány… az utolsó zsebét még ki is fordította:
– Semmi – legyintett elkeseredetten, s észre sem vette, hogy az utolsó zsebéből (hogy kerültek oda?) pár búzaszem a földre hullott. Leült a zakatoló malomkerék mellé, s fejét egy mohos kőre hajtva, mindjárt el is aludt. A három lány meg ott sírdogált a csobogó, locsogó malomárok partján. Látta ezt a vízitündér, bizonyos Dorottya, s így suttogott a lányok fülébe:
– Fürödjetek meg a patak vizében, a többit bízzátok rám!

A lányok így is tettek; szépen sorban belépkedtek a kristálytiszta, jéghideg vízbe. Derékig, nyakig merültek, aztán el is tűntek. Hogy kijöttek volna, azt senki nem látta. Sem a fák, sem a füvek, sem a malom. Pedig kijöttek! Ezüsthajú: langyos eső öntözgette… Aranyhajú: szelíd napsugár dédelgette… Gesztenyehajú: könnyű szellőcske fésülgette, bogozgatta, ringatta a sárguló kalászokat… az apjuk zsebéből kihullott pár búzaszemből lett, tenyérnyi vetést.

Mikor Szakálla Volt Kender felébredt, hitetlenkedve dörzsölte a szemét, de nem csodálkozott sokáig. Learatta a búzát, bevitte a malomba, a molnár öntötte a garatba… s mire a lisztes zsákokkal megrakott szekerek hazaértek, már a lányok is otthon voltak. Záporka haja babos-kendővel hátrakötve, a dagasztóteknő fölött. Napsugár derekán fehér kötény, karján szakajtó. Szellő kezében sütőlapát, a kemence fűtve – mert akkorra már Dorottya visszaváltoztatta a lányokat (a tündérek már csak ilyenek, legyen az Kökény anyó, Gilice vagy más).

Soha többé nem fogyott el a kenyerük. Ettől a naptól Szakálla Volt Kender, az öreg király reggelente, mikor a szőlőbe indult kapálni, kacsolni, rendre két karéj kenyeret csomagolt a tarisznyájába. Az egyiket megette früstökre a szalonna meg a vereshagyma mellé. A másikat mindig hazavitte a lányoknak, akik szépen megosztoztak rajta. Nincs is finomabb a madárláttánál. Dorottyának, a vízitündérnek csak a morzsa jutott. Azt sem ette meg. Szétszórta a malom mögött. Látják a fák, a füvek, a malom. Láthatod te is: tavasszal, a zakatoló malomkerék közelében, a csobogó, locsogó malomárok partján, ott, ahol a tündér a morzsát elhullajtotta, ezer meg ezer hóvirág nyílik. Vagy ibolya, vagy boglárka, de ez már azon múlik, hogy a tavasz milyen kedvében találja Szakálla Volt Kender három lányát.

PAP KATA rajzaival

A könyv megrendelhető a Liget Műhely oldalán.

Karsai György beavató-színháznak nevezi tragédiaelemzés-sorozatát, amelynek legújabb darabja, Szophoklész Philoktétésze Lukáts Andor, Gazsó György és Nagy Dániel Viktor hármasának tolmácsolásában elevenedik meg a Sanyi és Aranka Színház parányi szuterénstúdiójában.

Ördögien agyafúrt műfaj ám, igazi intellektuális innováció ez a beavató-színház. A színészi játék látszatra csak illusztráció azokhoz a magyarázatokhoz, amelyek térben, időben, a művelődéstörténetben, a szerzői életműben elhelyezik a drámát, magyarázzák a kódokat, értelmezik a fordulatokat, mélységet, izgalmat, dimenziót, megfejtést adnak a cselekményfordulatokhoz. Valójában fordítva történik minden: a nézők és a színészek között üldögélő, sztorizgató narrátor központi figurává emelése mentesít mindentől, ami hosszúvá, érthetetlenné, idejétmúlttá, súlyossá, veretessé, bonyolulttá, körmönfonttá, múzeumivá, sterillé tenné a görög tragédiát, a tekintélytisztelet, az áhítat, a patinadörzsölgetés és a szükségszerűnek érzett aktualizálás hősiesen reménytelen kényszerküzdelmévé silányítva a színrevitelt.

ALLITERÁL

Aúúú, te, hú!
Forró és sötét  
az „Ú”,
előbb kétfelől fölmered,
aztán eldől és rám ijeszt,
fáj és szorít,
még megnyomorít;
fönn
az a ferde vessző,
és a nyitott szájon visszatetsző
hangzatok sora búg,
mind valódi, mert
hazug, ha zúg, ha
nem.
Aztán elmegy, én meg
persze vígan hagyom
s ahogy távolodik, halkul,
átalakul dala;
már panaszkodik szinte,
mint gazdátlan kutya
éjjel, úgy tutul,
s ez is fáj:
másként-e vagy ugyanúgy?
Nem kérdeztem,
de a hangot most is hallom,
bennem perceg, mint fában a szú.
Alliterál.
És szomorú.

A lift túloldalán lakik a hatodik emelet ura: hatalmas termetű, kövér férfi, a népmesék Helygömbölyítőjének, régi korok gyerek-ijesztgető szenesemberének rokona. Sohasem emeli föl a hangját, puszta jelenléte mégis félelmetes.

Őslakos vagyok a telepen, mostanra azonban jogfosztott lettem, mert a Vadember zsarnokian irányítja a lépcsőház életét. Nem beszélget senkivel, keresztülnéz még a nála jóval idősebbeken is.

A házirend értelmében nem szabad este kilenc után a szemétledobót használni, de hallom, amint tízkor nyikorgatja a rozsdás ajtót. Ha rajtakapnám, visszaszerezhetném elvesztett pozíciómat, tűnődtem – és reménykedtem a fiai születésekor, ám alig lehetett látni őket, nem lármáztak, nem dúlták fel a rendet. Hiába füleltem, nyomoztam, nem leltem kivetnivalót viselkedésükben.

Liget 1990/4  |  Horgas Béla – SZÓBA KELL ÁLLNUNK EGYMÁSSAL

LÁTOGATÁS PAKSON, AZ ATOMERŐMŰBEN

A paksi atomerőmű felé autózva sok minden megfordult a fejemben – bevallom, az is, amit a meghívó Rósa Géza kérdezett, hogy nem félünk-e. Nem, dehogy, mondtuk kis nevetéssel, de aztán csak megszólalt egy kétkedő belső hang, hogy ezek szerint félhetnénk. Vagy mondjuk így: természetes lenne, ha nem éreznénk ott biztonságban magunkat? [...] Akárhogy is: a különféle szorongások fontos szereplők ebben a témakörben.

[...] roppant laboratóriumot láttam zöld park közepén, folyó partján. Belülről pedig, no igen, belülről, például a négyszázméteres csarnokban, ahol a nyolc turbina és generátor dolgozik, hogy a négy reaktorban felszabadult hőt elektromos árammá alakítsa – ebben a hatalmas csarnokban éppúgy egy sci-fi szereplőjének érzi magát az ember, mint amikor a vezérlőbe kukkant, vagy fehér köpenybe, sapkába, kesztyű­be, nejlonpapucsba bújva az úgynevezett ellenőrzött zónába lép. A csodálat az emberi tudás és hatalom roppant koncentrációjának szól, amely ekkora erőt képes fölszabadítani és megszelídíteni. Lenyűgöző. Itt van előttem. Működik. Létezik. Korszakunk meghatározóját, a bűvös atommutatványt látom, mellyel az ember tör­ténete során feltehetőleg először akkora hatalom birtokába jutott, hogy képes el­pusztítani önmagát, az egész bolygót.

A SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat alkotói pályázatot hirdet, a hívószó: „HALLOD, AMIT ÉN HALLOK?”

A hangok lehetnek valódiak vagy képzeltek, csak jól szóljanak, muzsikáljanak vagy zenétlen hangzatokkal játsszanak, legyenek különösek vagy köznapiak. Mivel az összeállítás a nyári számban jelenik meg, kérjük, ne legyen szó a hópelyhek suttogásáról vagy a száncsengőről.

Várjuk a témát bármiképpen közelítő, a didaktikus stílust nagy ívben kerülő, a 8 éven felüli olvasókat megszólító verseket, meséket, prózákat és ismeretterjesztő cikkeket. Az ismeretterjesztő cikkek a természettudomány vagy a társadalomtudomány szempontjából is tárgyalhatják a témát.

Terjedelmi határok

VERS | 16 soros
MESE | 2800 leütés szóközzel együtt
CIKK | 4500 leütés szóközzel együtt

Egy pályázó több művet is beküldhet, de kérjük, hogy még publikálatlan művekkel pályázzanak. Az online megjelenést is publikációnak tekintjük.

AZ ORAKULUM EMLÉKEZIK

– Hogy is mondjam csak?... – dobta be az Orákulum szokásos szófordulatát, amellyel rövid gondolkodási időt biztosított magának a történetmesélés folytatásához. – Sorba állítottak minket, aztán megjelent valami hivatalos figura, hogy kiossza az igazolványokat. Egy-két nappal voltam túl a sztrókon, félig bénultan, nagyjából beszédképtelenül, lefittyedt szájjal feküdtem Weiner Leó utcai lakásom padlóján, amolyan függőben hagyottan: felkelhetek-e még, hogy az ablakot kitárva segítségért kiáltsak vagy sem. De álmomban ennek semmi nyoma, ott működőképes és kortalan voltam. Ez az alak, akivel hiába akartam, nem tudtam szimpatizálni, talán mert hivatalos, buzgó feladatvégrehajtóként oly távol esett a szívemnek kedves bohémektől, szóval ez az alak kezdte osztani a személyi igazolványokat, odanyomkodta mindenki markába, és akkor egyértelművé vált nekem, hogy az út miatt. Fel kell majd mutatnom a papírt, hogy XY vagyok a... Mi is a neve? Ja igen, a révésznél. YX vagyok, megyek a túlvilágra, itt az útlevelem!

A föld litániáját új s új könyörgésre
váltani, míg az avarra ki nem
csordul - -
Hajnalodik.
A fény örök árva, gabonát nevel, de
mag helyett sót vetett, s most értetlen
bámulja a tetthelyet.

Saját tükrében fuldoklik a január,
lám, rútul lépre csalva - -
Az időbe belezavarodnak a rügyek,
új eget álmodnak, fénnyel teljest
(noha csupán haldoklásuk
nő meg valamelyest).

TÁJKÉP

A Kis-sváb-hegy
nyugati lankáján
két emeletes vadrózsabokor
között
tavasz óta áll egy fekete, köznek kitett,
műanyag karosszék.
A támlán fehér olajfestékkel mázolt felirat:
„Ne lopd el! Ne törd össze!”
Az ülőkén pedig:
„Gyönyörködj a panorámában.”
Amikor először láttam az optimista objektet,
pesszimista fogadásokat
kötöttem magamban,
hogy hány napot, netán hetet ér meg a szék,
és most kétes grimasszal
mondom:
nem számítottam ilyen jó eredményre.
A jövő iránti bizalommal telve kérem
 a tájképet „T”-hangzóm hordozására.
Lehet-
séges-
e?

Mi a bajom azzal, hogy Orbán Viktor lepaktált Putyinnal Paks bővítése ügyében?

Mindenekelőtt felháborít, hogy mindezt gyakorlatilag titokban, egyeztetés, előkészítés, hatástanulmány nélkül tette. Ez ugyanis a szakma, a civilek – és általában a teljes lakosság – semmibevételét jelzi. De ezt százan megírják. Hanem a szakmai szempontok! Nem is az energetikai kérdések, hanem a fenntarthatóság és az ökologikus működés szempontjai.

1) CENTRALIZÁCIÓ

A centralizáció a biológiában kefalizáció („fejesülés”; kefalosz görögül ’fejet’ jelent) formájában jelenik meg: a fejlett állatok idegrendszere nem szétszórt (diffúz), hanem központosult. Ez működési – s ezáltal evolúciós – előnyt jelent.

Valószínűleg az iparban, termelésben, kereskedelemben is előny bizonyos mértékű központosulás. A mérték azonban nagyon fontos. Nyilvánvaló mértéktelenség, hogy (a hírek szerint) Paks a bővítés után a hazai elektromos energia 80%-át adná. Óriási ellátási veszélyeket rejt magában, ha egyetlen város egyetlen intézménye látja el árammal az egész országot. Sérülékeny lesz a rendszer. Magyarország kiszolgáltatott lenne minden működési zavarnak, balesetnek, terror-akciónak vagy bármilyen előre nem látható eseménynek.

2) DIVERZITÁS

Az ökológia egyik legfontosabb fogalma – és elve – a sokféleség (diverzitás). Csak azok az élő rendszerek stabilak, ahol diverzitás van. Minden monokultúra sérülékeny, labilis. Egy búzatábla (akármilyen szép) ökológiai sivatag, hiszen – legalábbis a gazda szándékai szerint – ott csak egyetlen növényfajta él. Ilyen egyoldalú rendszer csak mesterségesen tartható fenn: gyomirtókkal, rovarirtókkal, műtrágyával – és persze igen sok energia befektetésével. Külső erők nélkül összeomlik, pontosabban megszűnik monokultúra lenni. A magára hagyott búzatáblát visszahódítja a természet, s újrateremtődik benne a sokféleség.

Az energia-ellátásra is érvényes, hogy a „monokultúra” sérülékeny. Energiahordozókban szegény ország nem teheti meg, hogy elektromos energia-termelését egyetlen vágányra állítja, s nem foglalkozik az áram további forrásaival (hőerőmű, vízienergia, napenergia, biomassza stb.).

3) SPECIALIZÁCIÓ

Evolúciós alapszabály, hogy a továbbfejlődésnek mindig a kevésbé specializált alakok lehetnek a kiinduló pontjai. A nagyon specializált – pl. bizonyos típusú élőhelyhez, táplálékhoz vagy mozgásformához szélsőségesen alkalmazkodott – lények evolúciós szempontból zsákutcát jelentenek. A varjú, ha szükséges, át tud váltani más táplálékforrásra; a kolibri nem. Tehát ha változnak a körülmények, a varjú alkalmazkodik, a kolibri kipusztul.

Valljuk be, nem igazán látjuk az emberiség jövőbeli fejlődésének útját. Nagyon bizonytalanul tudjuk csak megjósolni, hogy néhány évtized múlva (akár itt, Európában) milyen lesz az energia termelése és fogyasztása. Egyáltalán: miféle energiafajtákat milyen arányban fogunk használni. Számításba jöhet olyan energia, amelyet még nem ismerünk? Ki tudja! A világ ma sokkal gyorsabban változik, mint egy évszázaddal ezelőtt. Erősen csökkent a fejlődési irányok kiszámíthatósága. Őrültség tehát szélsőséges mértékben egyetlen technológiára specializálódni, mert ez csökkenti a majdani alkalmazkodási lehetőségeket. (Amire biztosan szükségünk lesz.)

4) RENDSZERSZEMLÉLET

A világ bonyolult. (Szerencsére! Ezért érdekes.) Bizonyos esetekben leegyszerűsíthető (pl. a biliárdgolyók ütközésének fizikája), de többnyire sok szempontot kell egyszerre figyelembe vennünk, hogy megértsük a működését. Egy erdő életének megismerése „777” tényező összetett vizsgálatát igényli. És még ennél is többet, ha előnyös és fenntartható módon akarjuk megváltoztatni!

Egy ország működése – s főleg fejlődési irányának megtervezése – nagyon összetett. Az energiatermelés drasztikus átszervezése – amit Paks tervezett bővítése jelent – végeláthatatlan következményekkel jár. Megváltozik az ország energiatermelésének és energiafelhasználásának struktúrája, ez hat az energiaszektor teljes vertikumára, más erőművek sorsára, az ott dolgozók életére, az adott települések fejlődésére (vagy éppen sorvadására), munkahelyek létesítésére és megszűnésére, a közlekedési hálózat elkerülhetetlen átalakulására stb. Vagyis millió ember életére. És akkor még nem beszéltünk az atomerőműből kikerülő veszélyes hulladékokról, hiszen azok sorsa is kérdéses.

5) KÖVETKEZTETÉS

Nem általában az atomenergia ellen szólok. Az, hogy miféle energiafajtákat használunk vagy nem használunk, bonyolult mérlegelés kérdése. Minden energiatermelés (és -fogyasztás) környezetterhelő. Minden energiatermelő módnak vannak veszélyei és ártalmai. Lehet, hogy a megtermelt energia mennyiségéhez arányítva Paks kevésbé ártalmas, mint a visontai hőerőmű. Tehát mérlegelni kell. Sok szempontból. Rendszer-szemlélettel. Előre gondolkodva a lehetséges következményeken. A távoli és áttételes következményeken is. De a döntés során teljes mértékben mellőzték ezt a gondolkodásmódot – vagyis Orbánék elképesztő felelőtlenségén háborodtam fel, s nem azon, tervezzük-e a jövőben az atomenergia alkalmazását.

fotók | 500px.com | flickr.com

Victor András írásai a blogon | Victor András írásai a Liget folyóiratban

A LIGET folyóirat következő tematikus számának ez a hívó kifejezése, de ezúttal rendhagyó módon kérik-javasolják az ijedős szerkesztők, hogy a versek és prózai művek szerzői ne engedjenek a legkönnyebben kínálkozó ötlet csábításának, s ne feltétlenül horrort küldjenek.

A témához bárhogyan kapcsolódó, tetszőleges formában és hangnemben alkotott,
a folyóirat terjedelmi lehetőségeinek figyelembevételével készült műveket várunk
kizárólag postai úton a szerkesztőség címére:

LIGET | 1122 Budapest, Kissvábhegyi út 4.

A szerkesztőség által elfogadott művek a LIGET folyóirat
2014. májusi számában jelennek meg, a szerzőket honoráljuk.

A műveket a szerző nevével és e-mailcímével együtt,
nyomtatott formátumban kell beküldeni.

Postára adási határidő | 2014. március 10-ig.

A költözés márpedig jó móka. Bár amikor gyerekkoromban költöztünk, a nehezebbik felét a nagyinál vészeltem át. Az új lakásban eltöltött évtized alatt három különböző szobában rendezkedtem be, ami komolyabb költözéssel ugyan nem ért fel, mindössze hozzá kellett szoknom, hogy amikor a családfő felállt az asztaltól korai reggelijét befejezvén, székének támlája nagyot koppant a lambérián, éppen azon a falon, melynek másik oldalán még mélyen aludtam. Azóta három másik ingatlanhoz volt kulcsom, melyeket az elmúlt hat év alatt szép sorjában belaktam – azaz a nap végén ezek valamelyikébe mentem haza, reggelente saját ruháimat húztam elő a szekrényből, könyveim sorakoztak a polcokon és mindegyikben találtam olyan helyiséget, legalább egy sarkot, ahol magamra maradhattam.

Tehát jó móka. Mi a könyvekkel kezdtük, mert az kevés időt vesz igénybe, hiszen csak pakolni kell, gondolkodni nem, a sok üres polc látványos, segít elhitetetni, hogy haladunk. S amikor az új helyre pakoltam, két banános dobozra valót szelektáltam a következő évi lomtalanításra. Állítólag könyvet kidobni bűn, szerintem szükséges rossz. Ha másért nem, megtartanám az ócska lapok illata miatt, de mit kezdjen az ember olyan könyvhalmazzal, amiből legfeljebb a Trabant javítási segédkönyve menekíthető ki?

Frissítés: 2014. január 16. 8:00

Gyakornoki pályázatunkra igen sok tehetséges fiatal jelentkezett, s a második fordulóra abban a reményben választottunk ki csak nyolc pályázót, hogy a többiek tudni fogják: a Liget nyitott műhely, a két folyóirat és irodalmi blogunk munkáiba szerzőként bárki bekapcsolódhat, szellemi társunk lehet.

Szerkesztőségi beszélgetésre hívjuk:

Bicsérdi Ádám
Keszthelyi Gabriella
Kozári Sára
Maksai Ágnes
Pap Tamás
Rusvai Mónika
Sarodi Szilvia
Vidosa Eszter

A második fordulóba jutott jelentkezőknek a pontos részleteket e-mailben küldjük el.

----------------------------------

               grátisz-karácsonyra készülődök
vettem egy banya-taxit
azzal indultam piacnak pár nap és ünnep
kedden a tüdőgondozóba mentem spriccereket felíratni
aztán a patikában vártam a sort
mindenki pánikolt a nyitva tartások miatt
álltam a köhögők közt és nyugtattam magam
milyen mákom van hogy beoltott ildikó influenza ellen
utána bementem egy-két boltba is
nem igazi bevásárlás
pár apró marhaság a kínaiból
amikről úgy éreztem hiányoznak a boldogsághoz
hideg volt
fáradtan érkeztem haza de valahogy azzal az érzéssel
a holnapi napon is túlleszek mert eldöntöttem
idén is lesz fenyő
bár a piac túlsó végén vannak az árusok
a múlthéten-vett kerekes-kocsival megyek
viszek kukászsákot amibe belefér egy kis fa
s valahogy ráerősítem gumipókkal
maradt pár darab miután eladtam az autót
halat múlt héten zselykével vettem
ő beszélt rá a kerekestáskakocsiszörnyre
de örültem ahogy megrakodva hazahúztam

PÁRÉ

Pikk-pakk:
ez nem szenilis plakk.
Nekem a „P” inkább piros,
leheletnyi papirosra pingált
antropomorfia,
emberfia-képe,
bámul az egészre,
présre és a résre,
kezes kifejezés.
És sohsem elég.
Luxus és menedék,
param-param páré
parádé valami peremen,
és akkor is igen,
ha nem.

Liget 1993/3  |  Novotny Gergely – CSÁRDA

Ezt a lebujt láttam már valahol.
Ismerősek a mocskos asztalok,
a repedt virágvázák,
a falon a vadászjelenet,
cigánylány kendővel,
az okádék a sarokban,
a betörő arcú pincér
és az ablak,
ez a bekötözött ököllel bevert szem,
ez a hosszú gondolatlansággal
és szeretetlenséggel megvakított világosság,
és a fényes, vadonatúj,
hibátlanul villogó, finom mívű,
álltában imponáló,
futtában ügyes
svábbogár a sarokban.
Úgy emlékszem,
hogy ezt a lebujt láttam már valahol.