A föld litániáját új s új könyörgésre
váltani, míg az avarra ki nem
csordul - -
Hajnalodik.
A fény örök árva, gabonát nevel, de
mag helyett sót vetett, s most értetlen
bámulja a tetthelyet.

Saját tükrében fuldoklik a január,
lám, rútul lépre csalva - -
Az időbe belezavarodnak a rügyek,
új eget álmodnak, fénnyel teljest
(noha csupán haldoklásuk
nő meg valamelyest).

Múlik az év, lapoz isten ujja,
évre év gyűlik, aztán újra, s az ismerős
arcokat tovafújja…
Bárcsak kiötölne a gondolkodó fűszál
jobbat, újat végre, hiszen adva
elméje - de csak zavarodott-fakón
számolja a percet,
pedig senki nem emel eléje órát
(és senki nem félt még helyette    
sötétebb kertet).

fotó | 500px.com