WORLD PRESS PHOTO 2012

BESZÁMOLÓ
(mérleg és eredménykimutatás)

Túl vagyok rajtam. Emlékeztek még? Elkönyveltetek,
akár egy jelentéktelen tételt, de végig sejtettem, hogy
több vagyok. Több, mint követelések és kötelezettségek
egykedvű lajstromozója, mérlegösszefüggések, számviteli
alapelvek  és jogszabályok alázatos működtetője, csontszáraz
homokként csikorgó számítások kismestere. Azt állítottam
magamról, hogy több vagyok, a bizonyítást pedig
a legszemléletesebb módon, a testemmel végeztem, így
oldva fel cél és eszköz ásatag különállását. Mintha
egyszerre vér itatta volna át az álmos főkönyvi számlákat,
és máris valódi homokot éreztem a talpam alatt. Nyertem-e
vagy vesztettem: nem tudom. Nem fontos. Hiszen emlékeztek:
eszközök és források megegyeznek a könyvvitel tanításai
szerint. Ütéseket kaptam, és a fájdalom mélyén, mint
egy szorgos hivatalnok, csöndben tette dolgát a határtalan
öröm. Ütéseket adtam és közben remegtem, akár egy félénk
szobor vagy koporsó – rekonstrukció és dekonstrukció nekem
már ugyanaz. Feldagadt szemhéjam mögött ember előtti
tisztánlátás kémlel. Számban eleven homok. Ha túl sokat
beszéltem, nézzétek el. Eddig csak számok, most minden
vagyok. Nyereség, veszteség. Mérleg és eredmény. Állítás
és következmény. Q. E. D. A bizonyítást ezzel befejeztem.

fotó: Alexander Taran | Oroszország | World Press Photo 2012

Németh Bálint írásai a blogon | Németh Bálint írásai a Liget folyóiratban

KAVICSFESTÉS

1. POLIKRÓMIA

 Kavicsokat
pingálni ki, csak ki (vagy be),
ahogy kézre áll éppen a festék,
telezsúfolni körül kanyargó arcvonallal,
tessék:
szájjal, szemmel,
világoskékkel, sötétpirossal
és feketével, ezüsttel
építeni tovább az őstojásfejek amorfjait
jólesik nekem (azt hiszem),
ha nem is tudom hirtelen megmondani,
miért.

FÉNYCSÓVA LOBBANT

Ó, be félem a sötétet.
Szemen keresztül megétet.
Romló szememen keresztül.
Szemhéj verdes, pilla rezdül.
Kis halálok, éjszakányik.
Életre ha reggel rányit
elmém, s elkezd zakatolni
(istenem, lelakatolni
hogy lehetne egy parányit?),
ó, be félem a világot.
Félek fényt, félek sötétet,
ez megmar, amaz megétet.
Ily bolondot még ki látott?

Nem vágyom már útra, tájra,
sem örömmel és se fájva,
nem vágyom se rigófüttyöt,
tavaszi fát, amely rügyköd,
törzses tölgyet, bütykös bükköt,
hóhullást, fenyőszagot.
Csak egy békés napszakot.

(illusztráció: Uitz Béla | KOMPOZÍCIÓ A HALÁSZOK TÉMÁJÁRA)

A vers és a jegyzet megjelent a FÉNYCSÓVA LOBBANT című antológiában | Liget, 2012

microsite képekkel és zenével itt

WORLD PRESS PHOTO 2012

Utólag úgy gondolom, ha ott helyben megölöm, tisztességesebb és jobb lett volna. Ha felfogom, mi történik, meg is teszem. Nem fogtam föl. Álltam, akár a Bálám szamara (ki a csuda is volt az a Bálám?). Csak napok múlva értettem meg az egészet. Apró kis jelekből, egy-egy bizonytalan mozdulatból, néhány elfojtott sóhajból, megtört pillantásból illesztettem össze a képregényt. Vagy inkább filmet? Igen, inkább filmet. Úgy dolgoztam, ahogyan a vágó: különféle jeleneteket, álló- és mozgóképeket, töredékeket fűztem egybe. Megfoghatatlan, ám nagyon is valóságosan létező elemekből építkeztem.

Pedig nehéz ez nekem, aki a számokat, ezeket a megkérdőjelezhetetlen és abszolút módon létező létezőket kedvelem. Kiadás, bevétel, egyenleg, mérleg, ez a világom. Úgy mondják, nagyszerű könyvelő vagyok. Hajlok arra, hogy ne nagyon vitatkozzam ezzel az állítással. Vágónak azonban csapnivaló lennék. Mindenesetre lassú. Vagy csak a beidegződés tette, hogy sokáig tartott? Cserbenhagyott az egészséges gyanakvásom? A képzelőerőm mondott csődöt? Nem tudom. Tény, hogy elképzelni sem tudtam egy ilyen taknyosról meg a feleségemről… Nem feltétlenül a feleségem miatt.

Igaz, régen volt, de mégiscsak megesett, hogy hétvégéken rózsaszín babakocsiban tologattam csemetémet – körbe-körbe a tágas lakótelepen. Életem legboldogabb, leginkább kiegyensúlyozott korszakában. A sima utakon zökkenés nélkül guruló apró kerekek hangja minden gondot kisöpört fejemből, és a szürke téglatestházak szimmetriája is megnyugtatott. A levegőztetés végén rendszerint betértünk az elkerített, uniós támogatással felújított, modernizált játszótérre. Néztem a fából készült mászókákon, kislovakon, a kéttornyos vár körül, a homokozóban, hintán hancurozó gyerekeket – és anyukáikat.

HAGYMALEVELEK

Édes Kelemenem!

Nem várok tovább a Ked válaszára, hanem íráshoz látok, mert meg kell osztanom valakivel emlékeim terhét, mellyek – mint előző izenetemben írtam –  ólomsúllyal nehezednek rám, megfúlok, ha ki nem beszélem őket, még azon áron is, hogy ezekről szóló híradásaimból amúgy olvasatlanul fidibuszt csinál, s azok pipája füstjével szétoszolnak a semmibe.

Most ama őspark közepén álló, kastélyból lett kórodában történtek emléke nyomaszt, hová tüdőmet vizsgálgatni küldtek, és valaha a Gerliczy bárók tulajdonlották, kiknél egyik szépapám kertészként szolgált, és bizonytalan családi históriák szerént ő telepítette volna a hét hektáros arborétum első fáit a mocsári tölgyes kivételével, mert az már akkor ott nőtt vadon a Tisza és Maros közeli szögelleténél. A Gerliczyek – akkori java Aristocratáink szokása szerint – utazásaikból ritka magvakkal, hajtásokkal, nemes fenyőfélék tobozaival tértek haza, s szépapámnak kelle ezen szaporítóanyagokból életerős, a honi climát is tűrő egzótákat nevelni.

FÉNYCSÓVA LOBBANT

Jaj, gyönyörű ez a nap! Serkedt vér sós ize számon.
    Nyújtja a fényre, beteg ujjaiként, remegő
termését a liget repkénye. A fény fölemelte
    könnyü ezüst tálként – isteni lány – e zömök
vén Földet, föl a csöndbe, az éteri béke övébe.
    Jaj, kirepeszti tüdőnk! szüz magasokba röpít!
Nyomd a szivedre kezed: boldog vagy-e végre, halandó?
    Ez az öröm, nem egyéb; ennyi, – a többi csalás.

(illusztráció: Szobotka Imre  |  SZÁNTÓFÖLDEK)

A vers és a jegyzet megjelent a FÉNYCSÓVA LOBBANT című antológiában | Liget, 2012

microsite képekkel és zenével itt

WORLD PRESS PHOTO 2012

(Egy Darcy Padilla fényképhez)

Mi kell neked, Garfield? - kérdi lusta kedvencét Jon, a gazda.
Etess, szeress! – feleli foghegyről a filozófus macska.

Két szóban egy világ. Megrázó bölcsesség, mert egy kis embernek ugyanennyi elég! Hogyha gyerek lenne, kérhetné még persze, hogy védj meg mindig, ha kell, meg hogy ne menj messze. Vagy: figyelj rám és dicsérj, hogyha ügyes voltam. Bízz bennem – suttogná, orrán maszatfolttal.

Úgy gondolod, atyám, s prédikálod váltig, hogy a szeretetparancs visz a megoldásig? Akkor a kedvedért véssük be, márványba: Még mindig túl sok az elveszett bárányka. Megsajnálhatsz egyet, tágra tárt szíveddel, de mi van a többi kilencvenkilenccel? Hány százalék éhes? Mennyi pofon csattan? Hány ébredő érzés marad viszonzatlan? Mit üzen a sok-sok viselkedés-zavar? Kiről mond le ki, és miért olyan hamar? Ahol zsigerekbe épül a félelem, mért is szólna Jézus, hogy örvendjetek velem?

Mert a kérdés nem az, hogy merre az oltalom, törvénykönyvben-e, vagy fontos Web-oldalon. Aki itt érintett, a választ arra várja, ki és miként ügyel a szétszaladó nyájra. Mit hirdet, és mit tesz, hogyan és miért csal? És kit vert meg az Úr cselekvésparanccsal? Nem a megváltásra, csak változásra várunk, boldogabb sorsoktól lesz erős a mi várunk. A jó hírt keresni, olvasni is fogom, de (bocsáss meg, atyám!), nem a biblia pont hu per szentiras pont com-on.

fotók: Darcy Padilla | Egyesült Államok | World Press Photo 2012

Z. Karvalics László írásai a blogon | Z. Karvalics László írásai a Liget folyóiratban

FÉNYCSÓVA LOBBANT

Ez kell a vérnek, szívnek, májnak
és tüdőnek! ily szabad pogányként,
anyaszült meztelenül feküdni ki
a cukor-érlelő napra! S addig
sütkérezni fönt a hegytetőn, míg
rézszínűre, csokoládébarnára sül
finom és finnyás bőröd! Ez, csak
ez kell most neked, te tunya! A nap,
a részeg nap hadd csókolja csak ernyedt
tested, villanyozza csak konok elméd minden
gondolatát, hogy a Fény legmeztelenebb gyermeke
lehess mindég, kiből a gyógyító világosság
melege áradhat csupán.

(illusztráció: Perlrott Csaba Vilmos | VERŐFÉNYES UDVAR NAGYBÁNYÁN)

A vers és a jegyzet megjelent a FÉNYCSÓVA LOBBANT című antológiában | Liget, 2012

microsite képekkel és zenével itt

WORLD PRESS PHOTO 2012

az akkumulátornál
az iszonytató szeméthalom mellett amit összehordtam
hogy valamiből pénzt tudjak csinálni
áll Elyssa
nem veszi észre hogy nézem

áll koszfoltos kis anorákjában
körben minden alaszkaszürke
látom ahogy szemére folyik az üresség

mint hányás előtt mozdul a gyomrom
ahogy amikor eltemettünk Julie
és elvitték a három nagyot

hol szedtük össze a halált
talán a tűk a szerelem
nem akartuk elhinni
mikor megcsinálták a tesztet

van egy vacak ház mondták a haverok
menjünk föl Alaszkába
hát nekivágtunk az ócska Cadillaccel

tizenhat éve amikor elmentem Portlandból
azt hittem lázadásnak
nem nekem találták ki ezt a szar világot
akkor találkoztunk Julie
próbáltuk hátha
de mint törött játék olyan volt minden

holnap bepakolok a kocsiba
Elyssa a hátsó ülésen térdel
neki negatív lett a tesztje
majd néz vissza a házra
mintha néznél utánunk az ablakon át
megyünk a kutyával anyámékhoz Oregonba
kivesszük a gyerekeket az intézetből

Julie neked maradnod kell Alaszkában

nekünk meg irgalmazzon Isten

Jason

fotók: Darcy Padilla | Egyesült Államok | World Press Photo 2012

A politika művelésének egyik lényeges feltétele mindig is a látszat iránti fogékonyság, és a látszat nyújtotta előnyök kiaknázásának képessége volt. Már Macchiavelli is úgy véli, a fejedelemnek nem szükséges az emberség, a hűség, a nyíltság és kegyesség erényeivel rendelkeznie, bőven elegendő ezek látszata: hiszen az uralkodó „nem tudja mindig azt tenni, amiért az embereket jónak szokták tartani; részben az állam megtartásának szándékától vezetve gyakorta kénytelen a hit, könyörületesség, emberiesség és vallás ellen cselekedni... Aszerint kell tehát cselekednie, ahogy a szél fúj, ahogy a szerencse változásai parancsolják”, de a póz fenntartására minden körülmények közt ajánlatos ügyelnie, hiszen „az emberek inkább hisznek a szemüknek, mint tapasztalásuknak, mert látni mindenki képes, de kevesen tudnak tapasztalatot szerezni.”

FÉNYCSÓVA LOBBANT

300 magyar vers
121 festmény
18 kortárs szerző jegyzete

A FÉNYről – legyen az derengés, erős déli napsütés, alkony, árnyék és szivárvány, legyen fotó, délibáb és lámpa, csillag- és holdfény – vagy a gondolat világossága. Hajnaltól hajnalig.

microsite | könyvrendelés

talán egy nő
lány is lehet
szájkötő rajta
hogy kő töredéke
ne sértse
meg
vért
ne lásson
vésőn kalapácson
– száján
ne szálljon át
a finom por
tüdejét ne porciózza
öltözéke sok
vihart megértően
látni nem engedi
mellét ringani
mégis nő
turbánja hajának menedék
ebből sem tudni még
pózával engem is felaprít

fotó | Baksai József

(a kép megjelent a 2012. októberi Ligetben)

FÉNYCSÓVA LOBBANT

Hajnalodik. Az ég fakó.
Jön a lámpaoltogató.

Botja hosszú. Ilyet még én
sose láttam. És a végén

koppantó van: odatartja
és a lámpát lecsavarja.

Így megy uccahosszat. Látod?
És eloltja mind a lángot.

Az ég szürkül. Reggeledik.
Egy alak még közeledik...

Imbolyg erre, imbolyg arra...
Tán fölöntött a garatra...

Megindulnak együtt, szépen,
reggeledő uccaszélen...

Össze-összeölelkeznek,
a felkelő napba néznek...

(illusztráció: Mattis Teutsch János  |  VILÁGOS TÁJ)

A vers és a jegyzet megjelent a FÉNYCSÓVA LOBBANT című antológiában | Liget, 2012

microsite képekkel és zenével itt

WORLD PRESS PHOTO 2012

Luchador vagyok, nem pankrátor, a Ramón a hátam mögött, az is, hiába mondogatják mostanában, hogy Mickey Rourke, meg pankrátor, azok nem igazi szamurájok, akkor már inkább Forest Whitaker. Mexikóban is van mozi. Na de Ramón meg én, mi igen, mi vagyunk az utolsó igazi harcosok. Nekem nagyobb a hírem, én több győzelmet kapok, Ramón viszont kizárólag haikuban beszél, így kompenzál a gyerek. Valami könyvből tanulta meg, hogy mi az, és teljesen rákattant, abba sem tudja hagyni, szerintem a felesége emiatt fog idegen lőcs után nézni.

Persze az én szempontomból az a lényeg, hogy jól megy a dolog, nagyjából két éve jutottam fel a csúcsra, ami azt jelenti, hogy már üdítőitalokat is reklámoznak a maszkommal. Vettem egy villát a hegyekben, van medence a kertben, meg pálmafák, egy kurva nagy terasz nyugágyakkal, kokain és lotyók nincsenek, hiába jut ez elsőre az eszükbe Mexikóról. Hívtak tévéinterjúba is, oda is maszkban mentem, az arcomat még nem is látta a közönség. Azt hiszem, nem is fogja. Csak a vesztest kényszerítik, hogy levegye a maszkot, így szégyenítik meg.

A Budapesti Fesztiválzenekar kortárs zenei esteket indított A jelen zenéje, a zene jövője címmel. A szeptember 20-án a Millenáris Teátrumban rendezett első kon­certen Eötvös Péter, Steve Reich és Ligeti György egy-egy kompozíciója került műsorra.

Az elmúlt évszázadok technikai és társadalmi változásai a zene és a társadalom viszo­nyát is jócskán átalakították. A fényképészet elvette ugyan a festők megbízásainak egy részét, de fel­szaba­dí­totta a művészeket a másfajta alkotómunkára. A reprodukciók egyszerre konkurálnak a festményekkel és népszerűsítenek – ugyanígy a hangrögzítés technikáinak elterjedése is új helyzetet teremtett az előadó­k számára. A városi népesség növekedése új szórakozási igényeket keltett. A népzene bizo­nyos funkcióit magára vállalta a szórakoztató zene, a színházi és mozgóképekhez alkalmazott muzsi­ka mellett pedig feltűnt a szakrális szerepétől is eltávolodó, újonnan szerzett önállóságára büszke komolyzene. A 20. században a zeneszerzők – a képzőművészekhez hasonlóan – fel­szaba­dultak egy újfajta, szuverén alkotómunkára. A gyorsuló ütemben változó világ rengeteg lehetséges témát, inspi­rá­ciót kínált, kérdé­sessé vált azonban a komoly­zene funkciója.

A kortárs zene a megváltozott helyzetre azzal reagált, hogy szándékosan igye­kezett eltávolodni az európai zenei tradíció évszázados elveitől. Egyik törekvése lett, hogy kitörjön a rács­szer­kezetből, amelynek vízszintes vonalait a dallamok, függőleges vonalait a harmóniák alkotják.

HAGYMALEVELEK

Kedves Atyámfia, Kelemen Öcsém!

Oly régóta nem váltánk levelet egymással, hogy Ked – ha ugyan még megvan – akár azt is hihette szegény nénjéről, hogy azóta már Charonnal ladikázik. Hát ha ezt vélte, beletrafált az igazság kellős közepébe, mert én már ott ültem abban a csolnakban, s ha az alvilág révésze nem olyan álmos és fáradt, hogy elvéti az irányt, s merő véletlenségből az innenső oldalon köt ki, most nem lenne, aki levelet körmöl Kednek.

Így hát nagy nehezen partra evickéltem, de mondhatom, épp hogy hálni járt belém a lélek, s nyaramat ezután különbféle kórodákban töltve bővséges tapasztalatokat szereztem sokféle kórságomról és azok therápiájáról, valamint az oly sokat emlegetett magyar egészség-ügy állapotjáról, ám tisztában lévén azzal, hogy ifjak számára nincs unalmasb időtöltés, mint az aggok nyavalyáiról szóló elbeszéléseket hallgatni, az egészség-ügyről pedig bőséges híradással vagynak az újságok, inkább egyéb élményjeimről számolok be Kednek.

 
VÉLETLEN HELYEK

FÉNYCSÓVA LOBBANT

Szeptember van, napról-napra fogy a fény,
Gyullad már az alkonyat a tó vizén.
Kék tükrére kétnapos eső után
Kettős ívet épített a szivárvány,
Vetül a tó halkabb hullámaiba
Az a fenti narancsbarna, zöld-lila.
Sötétedő út kanyarog idefenn,
Terászozott szőlők rakott köveken.
Ez az út, a kőfalak, a lenti hab –
Frascatiban sem lehetne latinabb.
De a kihűlt láva-táj, a láng, a méz
Távolabbi, régibb tájakat idéz,
A hajdani, csonka tűzhányó hegyek,
Ez az édesség, mely tűzből született,
A koránkelő hold és a piros ég
Valamely görög szigetre illenék,
Nem csodálnám, ha a forduló után
Szembe jönne fehér lepelben egy lány
Amforával a fején. – És már kilép,
De nem fehér peplonban: napszítta kék
Térdigérő karton, rózsaszín kötő,
Nem amforát, csak vizes vödröt vivő.
Keskeny ajkának szemérmes mosolya –
Rómáért, Hellasért sem adnám oda.
Jó, hogy nem Hellasban éltem, jó, hogy most
Itt látom szemét, az enyhén mongolost.
A mélyúton jöhetett: a lösz-agyag
Kecses, kerek lábikráján ott ragadt.
A szőllőkben férfiak és asszonyok,
Útrakelnek teli kádak, puttonyok,
Levetik a tőkék érett terhüket,
Szeptember van, megkezdődött a szüret.

(illusztráció: Koszta József  |  NAPLEMENTE)

A vers és a jegyzet megjelent a FÉNYCSÓVA LOBBANT című antológiában | Liget, 2012

microsite képekkel és zenével itt