1. POLIKRÓMIA
Kavicsokat
pingálni ki, csak ki (vagy be),
ahogy kézre áll éppen a festék,
telezsúfolni körül kanyargó arcvonallal,
tessék:
szájjal, szemmel,
világoskékkel, sötétpirossal
és feketével, ezüsttel
építeni tovább az őstojásfejek amorfjait
jólesik nekem (azt hiszem),
ha nem is tudom hirtelen megmondani,
miért.
Gáttalanul áradó mázolási hevemben
eltöprengve aztán addig bukdácsolok,
míg megkérdezem,
lehet-e a kikent kő jelentést hordozó,
szóhoz társuló
elem,
lehet-e mű,
vagy (mi a nyű!) másként mű tán e mű(velet)?
Versemet (akárhogy is)
kézzel fogható témával vendégeli,
én meg bizvást fület (file-t) nyitok neki
és arról faggatom,
az alkatom vagy az alkalom
visz (vesz rá) a mázolásra,
de villanásra sem gondolom,
hogy aktív időmmel más mutatványt is kezdhetnék helyette.
A kavicsfestés öröme olyan
érzés,
együtt benne a remény meg a félés
a belső magán és a külső köz iránt;
más ideát nem kíván,
polikrómiám
a politikám.
S megint előlről. Gyertek, kavicsok.
az illusztráció a szerző festménye | horgas.org
