Reggelente mindig combinóval utazom, döcögök a villamoson sok idegen emberrel összezárva, akiknek az utazás túlélés és nem megélés, és úgy is viszonyulnak hozzá, révetegen, rosszkedvűen, türelmetlenségtől topogva állnak a tömött szerelvényen, és erre egyszer csak megjelenik a tömegben a kontroll-ember, akitől megijedek, amikor meglátom, mert hirtelen bukkan elő, és látszik is az arcomon, hogy megijedek, mert váratlanul ér, és a kontroll-ember egyébként mindig akkor bukkan elő, amikor az ember azt hiszi, hogy egyáltalán nem fog sehonnan sem előbukkanni már, olyan mint valami lottónyeremény, mert az is bármikor bejöhet, így az ellenőrrel is összefuthat az ember utazása bármelyik szakaszában, de nem is baj ez, mert a dolgukat végzik, ők is alkalmazottak, mint én, egy felsőbb szerv képviselői, a baj inkább velem van, de arról nem tehetek, legalábbis én azt hiszem, nem tehetek arról, hogy nincsen már bérletem, mióta felemelték az árát, és nem tudom megfizetni, és gondolkodnom kell, meg sakkozgatnom, hogy mi volna jobb, melyik az a havi kiadásom, amiből lefaraghatok, mert egyébként a rezsit se tudnám kifizetni, és bármily szégyenteljes, nekem ez a bkv-bérlet, de megijedtem, amikor megláttam a combinón a munkáját végző embert, tartottam tőle, hogy észrevesz, és rögtön az ajtó felé iparkodtam, mikor elővette a karszalagot, faarcú utastársaimat meg-meglökve, izgatottan vonultam az ajtó felé, és az utasok nem értették izgatottságomat, nem látták, hogy menekülök, az ellenőr is feszült volt, kiszúrt magának, rájött, hogy bennem potenciális bűnöst talál, aki jogtalanul utazik, ugyanis ha valaki így nyomakodik előre a robogó combinón, és ilyen terrakotta színű a feje, az biztos, hogy sántikál valamiben, és a kontroll-ember odaért, és próbált beszélgetést kezdeményezni, miután gépiesen csak hajtogattam, hogy nincs, és a következőnél úgyis leszállok, kérem, mondtam és az lett a vége, hogy minek veszem igénybe a villamost, ha egyáltalán nincs bérletem, no, erre kinyitódott a mechanikus ajtó, így nem is tudtam válaszolni kérdésére, hogy dolgozni megyek, azért veszem igénybe a villamost, mert muszáj igénybe vennem, máskülönben nem érnék be a munkáltatómhoz, aki egy huncut garassal se támogatja az én mindennapi utazásomat, kinyílt az ajtó, kiugrottam a villamosból, ki a levegőre, hatalmasat lélegeztem, de ahogy baktattam, és éreztem, az izgatottságtól majd kiugrik a szívem, egyre azon járt a fejem, hogy nem azért nem veszek bérletet vagy jegyet, mert nem akarok, hanem mert nem tudok, és tudom, hogy nincs igazam, de olyan helyzetbe hoztak, hogy csak ez az egy megoldás létezik, azért utazom így.
fotó | Rizsavi Tamás
Cserenkó Gábor írásai
valamit azért megpróbálnék
