A fogpiszkálótartók, legyenek porcelánból, öntött üvegből vagy műanyagból, időtálló jószágok, családi ebédek csendesen unalmas szereplői, sokszor több generáción át. Megszoktuk, hogy ott pislog valahol az abroszon, jelenléte mégsem, csak hiánya tűnik fel.
A fogpiszkálók maguk viszont gyorsan fogyó eszközök, pláne a doboz, amelyből bevásárlást követően a tartóba öntjük az (újabban két végén faragott, esztergált) pálcikákat. Egyetlen alattomos marhapörkölt után akár fél csomagnyit is elhasználhat egy nagyobb asztaltársaság, nem beszélve a dióról, a spenótról vagy a foghézagok egyéb, morzsalékos ellenségeiről. De hisz mindenki tudja, miről beszélek.
Annál különösebb szembesülni avval, hogy időről időre egy-egy, múlandóságra és gyors elhasználódásra kondicionált fogpiszkálós doboz képes megmaradni és túlélni – akár évtizedeken keresztül is. Elbújt egy ritkán használt fiókban? Becsúszott a kredenc mögé, és csak költözéskor került elő? Minden telet túlélt egy használaton kívüli nyaralóban? Más limlommal együtt felkerült a padlásra, zsákban? Ki tudja. Elég nehéz elképzelni a háziasszonyt, aki az ékszeres ládikájába rejt egy doboz fogvájót, hogy micsoda ritkaság lesz ez félszáz év múlva.
És mégis, tér és idő féreglyukain keresztül olykor előkerülnek csomagok, felbukkannak online piactéren, bekerülnek ószeres kínálatába, asztalra csempészik bolhapiacon. És akkor a szív összeszorul, az arc kipirul, a lélegzet felgyorsul, a horizont kitágul – és mindent legyűr a bírvágy. Nincs menekvés, az enyém leszel!!!
Itt tartok a kezemben egy napok óta bizsergető örömforrást, a legújabb szerzeményt. Még sosem láttalak. A méretedből, lapos téglatest alakodból egyértelmű, hogy a puha kádárizmus évtizedeken át egyeduralkodó „Extra fogvájójának” egyik közvetlen elődje lehetsz, de bizonyosan későbbi, mint az amerikai minták nyomán a két világháború között elterjedt, kisebb, de vaskosabb társaid. Lássuk, ki tudjuk-e deríteni, ki is vagy te és mikor áldoztál a szocialista szájhigiéniának!
Igényes, letisztult, funkcionalista design, sötétkék-világoskék-fehér alapon egy kombinált, üveg só-bors-fogpiszkálótartó képe, mellette függőlegesen ereszkedő felirat: Fogvájó. A tipográfia lehetne akár Szántó Tiboré is, az ötvenes-hatvanas évek fordulójának hangulatát idézi.
Az ár, ceruzával, 1,20. Ezzel sajnos nem vagyunk sokkal előbbre, csak annyi biztos, hogy az ötvenes évek elején még drágának számítottál volna, forintban, de kerülhettél akár két évtizedig is ennyibe a korszakra oly jellemző központi ármeghatározás és az evvel összefüggő stabilitás miatt.
Gyártott: a Faháncs Dobozkészítő Ktsz. Ez már valami. Ktsz-ek (kisipari termelőszövetkezetek) már 1948-tól létesültek ugyan, igazi felfutásuk azonban a hatvanas években volt. De mit tudunk a Faháncsról, ha az Internetet hívjuk gyorsan segítségül? Hopp, Budapest Főváros Levéltára XXIX.1201 sz. jelzet alatt őrzi a Magyar Nemzeti Bank vállalati zárszámadásainak és mérlegeinek gyűjteményét, és az 1950–1967(1970) közti időszakból itt vannak a Faháncs Dobozkészítő Ktsz. anyagai is 1959–1960 és 1961–1962 között (393 sz. kisdoboz). Ebben a négy évben tehát biztosan létezett a szövetkezet, amelyről a kulcsszó szerinti keresésnek köszönhetően még egy érdekesség kiderül: a háború után Erdélyből Budapestre áttelepülő újságíró és politikus, Vita Sándor, aki a református sajtóban dolgozott, eltávolítása után éppen a Faháncsnál kapott rövid ideig munkát, de képviselői múltja miatt még ugyanabban az évben,1959-ben el is bocsátották.[1]
A papírdobozt nyomta: a Globus Nyomda.
Nahát. Ezt a céget a magyar nyomdatörténetből jól ismerjük. Kiadóvállalatként és nyomdaként 1903-ban alapították Glóbus nyomdai műintézet Rt. néven. A második világháború előestéjére a harmadik legnagyobb nyomdavállalattá növekedett, szerteágazó profillal, ahol a könyv- és hírlapnyomás mellett megfért egy önálló „cartonage” (csomagolópapír-gyártó) és hullámpapír részlege is. Minden bizonnyal ennek az üzemegységnek az utóda állította elő a mi fogpiszkálócsomagunk kartondobozát, kérdéses azonban, hogy a régi gépeken-e? 1945. január 2-án ugyanis többszörös romboló- és gyújtóbomba-találat érte az Aradi u. 8. sz. alatti négy nagy üzemcsarnokot, és a napokig tartó tűzben megolvadtak, alaktalanná roncsolódtak a gépek. A dolgozók a romeltakarítástól az épületek helyreállításán keresztül a gépek használhatóvá barkácsolásáig mindent maguk végeztek, külső forrást nem vettek igénybe, a raktáron megmaradt 1945. évi naptárak eladásából szereztek forgótőkét, és indították be lassan a termelést. 1948 tavaszán büszkén jelentettek meg egy takaros kis kiadványt saját újjáépítésükről.[2] Hiába voltak azonban önállóak és eltökéltek, hamarosan beolvasztották őket a Szikra konglomerátumba (a levéltárakig el nem jutó hálójárók ezt egy kiváló futball-adattárból tudhatják, mert 1953-ban önálló labdarúgó csapattal indultak a VI. kerületi bajnokságban, az ötödosztályban, Szikra Globus Nyomda néven). 1956 után azonban visszanyerték önállóságukat és nevüket, és ugyanezen adattár szerint 1959/1960-ban és 1960/1961-ben immár Globus Nyomdaként újra elindultak a hatodosztályú kerületi bajnokságban.
S mivel a Magyar Nemzeti Bank levéltári anyagában 1957 és 1967 között zárszámadásokat és mérlegeket találunk a Globustól, elég nagy biztonsággal kijelenthetjük most már: a mi relikviánkat legnagyobb valószínűséggel 1959 és 1962 között gyártották, grafikusművész tervezte, vidám sportemberek által előállított papírdobozokba, amelyekbe rosszkedvű szövetkezeti alkalmazottak töltötték a durván megmunkált, érdes fogpiszkálókat.
De némi, indokolt pátosszal mondhatnánk azt is: amikor 51 évvel ezelőtt, 1961 decemberében a zalaegerszegi Mikes Kelemen úton felsírt e sorok szerzője, komoly esély van rá, hogy egészen idáig az őt akkor körülvevő – ma leginkább „retro” minősítéssel ellátott – tárgyi környezet egyik darabjáról beszéltünk.
[1] A magyar kisebbségi élet kezdetei Romániában http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf1636.pdf 59. o.
[2] A Globus Nyomdai Műintézet Rt. pusztulása (1945. január 2-án) és újjáépülése (1945. I. 21-től 1948. III. 28-ig terjedő idő alatt) é.n.k.n. 8 o. + 8 o. fotómelléklet
Z. Karvalics László írásai a blogon | Z. Karvalics László írásai a Liget folyóiratban
