Az elbeszélés könnyűsége
Ments meg, uram, a pontosságtól. Nem szeretném,
hogy félreérts, nem az időre gondolok megint,
hanem a tiszta beszédre. Rettegek tőle, hogy
mondataim körül egyszerre megszűnik derengeni
a tompa homály, mint mikor feloszlatja magát,
mert lidérces lelkifurdalása támadt, a novemberi
köd. A pontosság, mint a kard, uram – ha
lesújtasz vele, a termékeny tévesztések láncolata
egyszerre szétszakad, szomorú szikrákat vetnek
a csupasz szavak, és a hirtelen világosságban
bárki felfedezheti búvóhelyem a lápon. Holott
ha annak látszanék, aki vagyok, hallgatag volnék,
akár egy szégyenében elsüllyedt bárka roncsa
vagy a pultot támasztó törzsvendég, aki mindig
összerezzen, ha a hajópadló reccsen. Én a tisztázatlan,
ingoványos jelentésekben húzódom meg, mint
deszkában a szú. A fesztelen, félresiklott társalgásokban,
mikor szellemesen és könnyedén beszélünk el
egymás mellett a bárban, és a végén, mint egy ivó-
cimbora vállát, a te foszló válladat veregetem, uram.
Szavad messzi hajó kürtje a ködben, de sosem
látod, amivé általad lettem. Nem szeretném,
hogy félreérts: azt akarom, hogy félreérts.
fotó: Vivian Maier | Sept. 29, 1959, New York, NY
Németh Bálint írásai a blogon | Németh Bálint írásai a Liget folyóiratban
