Tegnap
vagy tegnapelőtt született
vagy két éve
(öt is van már, nem tudom),
festett vagy rajzolt, aprólékosan eszkábált
kézműveim némelyikét
vadul
tépem körül vagy keresztül-kasul,
körmeim közül nem menekül, ha nekiesem,
egy sem;

Talán ha végigfekhetnék az ágyon, hanyatt,
és ki tudja, honnan, alighanem a semmiből,
ott teremne egy barátságos macska, lehetne
fekete, cirmos, de olyan vörhenyeges is, mint
nagy kedvencünk, a két házzal alattunk lakó,
Répa nevű cica, egyszóval megjelenne, és a
mellemre ülne, esetleg a hasamra, nem olyan
nagy a súlya egy ilyen macskának, inkább csak
kellemes nyomaték, masszírozza a gyomrot,
nem teher, talán kinyújtózva végig is feküdne
rajtam, és halkan azt súgná: mon cher vieux,
hallgass rám, kérlek, ne szemléld a dolgokat
olyan halálos komolyan – légy könnyedebb,
vedd elő a humorod, engedd el magad, lazíts!

(illusztráció: Berény Róbert | Macska és csendélet)

Csengery Kristóf írásai a blogon | Csengery Kristóf írásai a Liget folyóiratban

Rovom köreimet reggelente a park körül, a fennmaradás, a túlélés és a matuzsálemi életkor megközelítésének reményében. A tudatos ÉN-konzerválás gyakorlata újabb keletű, mert nagyszüleink mindezt még a Sorsra bízták, és vajmi keveset foglalkoztak testük állagának őrzésével – a gőzfürdőn és masszázson kívül. Az orvosok (és a különféle egészségápolók) azóta többet tudnak – és jóval inkább értenek a propagandához. Üzenetük mindenen áthatol, fészkel az agyban, tettre ösztönöz: mozogni, mozogni, mozogni.

MENEKÜLTEK

2007 óta a menekülttáborokat részben átszervezték. Funkcióik megváltoztak, a menekültek helyzete is módosult. Ma az újonnan érkezettek – a kérelmezők – két táborba kerülnek: Debrecenbe és Békéscsabára. A csabai tábor zárt, őrzött szállássá alakítása még tart. Itt a beérkezők a tábor területét nem hagyhatják el. A debreceni tábor azonban nyitott, a táborlakók ki-kijárhatnak. Ma is a bicskei tábor a legszínvonalasabb. Itt kapnak elhelyezést az oltalmazottak és a státuszosok. Oltalmazott az, aki ötéves tartózkodási engedéllyel rendelkezik, a státuszos tizenöt évre kap engedélyt.

A kora szeptemberi reggelen, amikor először léptem át a bicskei tábor kapuját, minden feltűnően nyugodt, csendes volt, mintha üres házak között járnék. Az emberek még aludtak. Bekopogtattunk a lakókhoz. Egy nigériai asszony kétségbeesett jajongására emlékszem: levegő után kapkodva, zokogva kért segítséget. Hetente egyszer tanítottam Bicskén. Ő lett óráim leghűségesebb látogatója.

Az emberiség már több ezer éve issza a szőlő erjesztett levét, és nem mindig válik hasznára – gondoljunk csak szegény Noéra, aki nem tudta, mikor kell abbahagyni. Az antikvitás borairól csupán korlátozott ismereteink vannak, de valószínű, hogy a későbbi korok borszakértőinek hosszú és előkelő sora Amerikában Thomas Jeffersonnal kezdődött. A Függetlenségi Nyilatkozat szerzője, az Egyesült Államok harmadik elnöke (1801–1809) öt évet töltött Franciaországban amerikai nagykövetként, és eközben jelentős tudásra és kiváló borokra tett szert. Azt hiszem, minden ember, aki ízlelt már bort, úgy gondolja, képes megkülönböztetni a rosszat, a jót és a kiválót. Talán ezért van annyi borról szóló blog az Interneten.

A borfogyasztók tömege kiszolgáltatott a szakíróknak és a termékeiket reklámozó szakboltoknak. Idézek egy szokásos borreklámot: ”(Ez a bor) tömött, tömör, a zsálya, édesgyökér, feketeribizli, szilva és dohány ízeket a vasas, forró kő aromája árnyalja. Ereje ellenére feltűnően buja tanninok futnak végig a hosszú utóízben. Kiválóan fejezi ki a terroir-t… Szója, szárított gyógyfüvek, sült hús, cseresznye és fekete gyümölcsök érezhetők benne… Testes, sűrű a személyisége, a savtartalma alacsony, a tannin bársonyos és pazar, az elkövetkezendő 12-15 évben kell meginni.”

Mi a csodát jelent mindez? Hogy tud egy normális ember ennyi összetevőt megkülönböztetni? Zsálya, édesgyökér, feketeribizli, szilva, dohány, vasas kő, forró kő, szója, szárított gyógyfüvek, sülthús, cseresznye, további gyümülcsök és a többi. Milyen a forró kő íze? Vajon elég megnyalnunk a forró követ, hogy megtudjuk, vagy meg is kell ennünk? És miben különbözik a “bársonyos tannin” meg a “pazar tannin”? Marhaság az egész, és az információs értéke nulla*.

HAGYMALEVELEK

Szerelmes atyámfia,
Kelemen öcsém!

Végre tőlünk is eltakarodott a tél - a Makk Disznó északra költözött -, zúzmara, hó, jég, a tél reliquiái elfogytanak, s ámbátor időnk is fogyott vélek, nem tartóztattuk, állj meg pillanat, hanem botorságunkban ostorral kergettük tova, számba se vevén: nem értünk múlik, hanem ellenünk, mert eliramlik az élet, ahogy pennáját önvérébe mártva az örökké ifjan maradott költő írta. Ennél az idő múlásának legnagyobb honi tudora, egy Krúdy nevezetű hírlapíró és novellista sem tudott különbet; az élet eliramlik – gondolta az Aranykéz utcában, avagy egyebütt a régi Pesten és Budán éjjeli csavargását végezve. (Major Henrik pedig, csúfondáros torzképek mestere, hazatérvén a New York kávéházból, gondosan lemosta tolláról a vitriolt, mit más napokon kortársai kifigurázására használt. Mézgát kevert összve a legfinomabb gyertyakorommal, hogy legyen mivel papírra vetni ódon fametszetek stílusában a rohanó időt, a dámákat, a gavallérokat és asszonyságokat, mely rajzolatokat Krúdy Aranykéz utcai beszélyeihez rendelte nála egy vidéki nyomdatulajdonos fia.)

A farsang negyedikes kislányom általános iskolájában is nagyszabású esemény volt – ezt, úgy látszik, nem kezdi ki az idő, a kormányzati politika, még a gazdasági válság sem. Hogy miért szeretnek a gyerekek jelmezbe bújni és valami másnak mutatkozni? Talán a felnőttek nem ugyanezt próbálják nap mint nap?
Erzsi tanító néni – a gyerekeknek és a beavatott szülőknek: Böbe – ezúttal is kitett magáért: először is megengedte, hogy a gyerekek képzelete messze-magasra szálljon, s mert a szülők is ki akartak tenni magukért, a határt a csillagos égben sem igen lehetett fellelni. Egy csoport Hófehérkének és hét törpének öltözött – eredetinek látszó Disney-rajzfilm háttérrel és lenyűgöző dizájnnal. Mások mintha egyenesen a Halálcsillag nevű támaszpontról jöttek volna, a harmadik csapat a Gyűrűk Ura hőseinek öltözött, meghökkentően élethű szerelésben.
Böbe tobzódott a lehetőségekben, és, mi tagadás, nagyot alkotott. Mi is kivettük részünket az előkészületekből – könnyen megtehettük, gyermekünk ugyanis a tavalyinál és a tavalyelőttinél lényegesen egyszerűbb ötlettel rukkolt elő.

MENEKÜLTEK

2006 szeptemberétől 2007 végéig magyar nyelvet tanítottam magyarországi menekülttáborokban: Bicskén, Békéscsabán, Debrecenben. Mindhárom katonai jellegű telep volt. Az egykor szovjet laktanyaként szolgáló debreceni tábor emeletes épületeivel, hatalmas lakószobáival, barátságtalan, ólmosan szürke betonfalaival tűnt a legzordonabbnak. A bicskei tábor volt a legkisebb, kevesebben is lakták, mint a másik kettőt. Ide mentem először. Néhányan hatósági döntésre várva évek óta éltek ott, mások épp a közeli napokban érkeztek – ők még őriztek valami lendületet, reményt, terveket; az évek óta várakozókon csak fásultság érződött. A párhuzamos rendben sorakozó blokkházak szobáiban családok, házaspárok, egyedülállók laktak. A házak közt kis utcácskák, szélükön elvétve padok. Macskák, kutyák kószáltak mindenfelé. A tábor közepén üres tér: jobbról a házsorok négy-öt sorban, balról a hosszú irodaépület, szemben az ebédlő. A betonút repedéseiben gaz. A város szélen, szántóföldek szomszédságában álló tábor a pályaudvartól gyalog bő félóra. Bejutni csak belépőkártyával lehetett. Ezt azonnal kiállították, és a hivatalos formaságok után beléphettem. Tíz óra lehetett. Felesleges volt korábban érkezni, a táborlakók legalább tízig aludtak, vagy még tovább.

Megint háború,
mi más –
térdemen dajkált laptopom képernyőjén a bombázó Mirage
meg a többi
látványos szörnyeteg pompásan mutat;
vasárnap délelőtt van, bámulok, klikkelek,
s míg olvasom az interneten csaknem élő adásban
érkező líbiai híreket,
kimondatlanul is küszködöm
a rám törő verselési vágy vagy kényszer vagy micsoda
ellen,
ahogy bántó iróniával, keservesen felhőzik
bennem:

Még meghalhatsz fiatalon,
mert fiatal vagy most is
– legalábbis annak
érzed magad.

Még kiszökhetsz az idő kapuján,
levetheted a múlás és a romlás
szégyenfoltos overallját – még
beleájulhatsz
a mártír tisztaságba.

HAGYMALEVELEK

Kedves Öcsémuram!

Hogy rosszabbnál rosszabb híreket hallani a Felkelő Nap Országából, sokat gondolok Kedre. Reménylem, nem éppen arra vette útját, hol Magna Materünk, a Nagy Természet megúnván fiai hetvenkedését, egyetlen vállrándítással városokat tett földdel egyenlővé, vizet, tüzet, gyilkos sugárokat hordó szeleket zúdítva Asiánk peremére, nem figyelmezve arra, hogy haragjában ártatlanokat veszejt el, vagy sújt gyásszal, szenvedéssel.
Szívem sajdul belé, midőn látom leomlott házaikat, harmonikává gyűrt útjaikat, égnek meredő hídjaikat, s a kies óceáni partokat, hol roncsok és tetemek hekatombáját hagyta hátra a tengerár, de ez még nem minden: a kiolthatatlan máglyák mélyén lesben lapul és alattomban készül lecsapni rájuk a lassú halál, pedig már ezerek élete lett semmivé így is egyetlen minutum alatt.

ELKÉPZELEM, HOGY ELKÉPZELI

Franz Kafka „képzeléseit“ könnyű és ugyancsak nehéz elképzelni, mert ő mindig úgy jeleníti meg hőseit – és szereplő elbeszélőként önmagát –, hogy elképzelik, ami történik. A groteszk-abszurd látomásokat a hétköznapi, hangsúlyozottan közönséges elemek reális, részletező ábrázolása teszi még groteszkebbé és még abszurdabbá. Az író mozdulatát, hökkent-csodálkozó tekintetét követve az olvasó is csak különösnek láthatja így a különlegesség nélküli tárgyakat: gombot, kilincset, tollat, esernyőt... hát még az embereket!

Tavaly a telkünkön tanyát ütött néhány vakond (Talpa europaea), pompás földpiramisokkal kápráztatva el a közömbös és független szakértőket: rigókat, galambokat, néhány arra tévedő kóbor macskát, s ezek persze nem voltak tudatában, hogy a bársonyos bundájú ásólábasok buzgóságukkal mekkora kellemetlenséget okoztak a kert gazdájának (nekem), aki hiába szentelt heteket-hónapokat valami gyepféleség kialakításának, és ezért (érthető) bosszúsággal szemlélte az idegenek szépséges randalírozását.
A gazda felkereste ismerőseit, és tanácsokat kért – előbb a kéretlen építészek eltávolítására, később (miután a halmok egy kamasz mitesszereinek szaporodását megszégyenítő ütemben burjánoztak) elpusztításukra. A következő tippeket kapta: kutyaszőrt a járatokba; disznózsírt; füstöt mindenhová; alkalmazd a „felperzselt föld taktikájá”-t: locsold le benzinnel, és gyújtsd meg; vess be napelemes berregőket; kutyát, macskát, nyestet. Csakhogy a vakond rovarevő, védett állat, így a gazda humánusabb megoldáshoz folyamodott.

SZÍNEK

– Szorítsatok már helyet nekem is, mit hisztek, hol vagytok? Keményebb ez a lábazat, mint tegnap, mit csináltak vele? Aj, nézzétek már, ki riszál ott? Na, hol a tuti ilyen hidegben? Bizony, egy jó, meleg nunában!
– Vegyél vissza, nem vagyok hangulatban. Nem is hallottad, mi volt? Két kiskölök játszik a Csap utcánál. Egyik lepottyan a korlátról, begurul a kishíd alatti sötétbe. Kiabál a másiknak, hogy húzza ki, meg hozzá teszi, hogy odabenn alszik valaki.

Itt
az új
a legújabb új
a most villantó pillanat.
Még pilla csak puszta pillogás
fényre vagy mire rebbenés
jövés-menés közti rés.
Eddig nem volt még most meg már
nincs.
Újra próbálom megérinteni
szeretném csapdába ejteni
akár
itt most így
most úgy
netán
körül.

VIGYÉL ÁT, RÉVÉSZEM

Ha folyóvíz volnék, bánatot nem tudnék,
Hegyek, völgyek között zengedezve járnék.

Ahol kitérülnék, virágot növelnék,
Hegyek völgyek között, virágot növelnék.

Leányok leszednék, bokrétába kötnék,
Az ő édesiknek kalapjára tűznék.

(illusztráció: Szőnyi István | Ladikok)

(A vers és a jegyzet megjelent a 'Vigyél át, révészem' című antológiában | Liget, 2011)

VIGYÉL ÁT, RÉVÉSZEM

Im, – a hűs udvar téglakocka
vörösén előbb meglapul,
majd óvatosan, ágra-bogra
oszolva előrenyomul

a szappanosvíz, de megtorpan
s kis kék fején hol ott, hol itt,
szinte meglátni láthatatlan,
reszkető, apró csápjait,

amint az akadályt leméri.
Fel-alá futkos, mint a rab.
A szappanosvizet eléri
a halál és továbbhalad.

VIGYÉL ÁT, RÉVÉSZEM

Olvad… Így kapja vissza lényegét.
Fölissza most a tó jegét.
Fölissza és lassan azzal telik.
Fényes jelekkel így építkezik.
A jég alól most olvad múlt nyaram.
Gyertyás prizmák közt hangtalan
épül s mint mélyre-süllyedt csónakot
emelgetik a duzzadó habok.
Helyem kitöltve… Szobrokkal teli.
Nőnek a mélység kékjei.

(illusztráció: Egry József | Aranykapu)

(A vers és a jegyzet megjelent a 'Vigyél át, révészem' című antológiában | Liget, 2011)

Ismét a hírekben olvashatunk a katolikus papok által elkövetett pedofíliáról. Persze, nem remélhettük, hogy most már soha nem találkozunk ilyesmivel, de ha néhány hétig nem szerepel az újságban és a tévében, az ember hajlamos azt hinni, hogy megtörténtek a szükséges lépések. Korántsem ez a helyzet.

2002 óta, amikor Paul Shanley tiszteletes ügyével hetekig foglalkozott a média, egyre több hasonló esetre derül fény, olykor tucatjával bukkannak fel, és nemcsak Amerikában, de Ausztriában, Írországban, Ausztráliában, Hollandiában, Chilében, Braziliában és másutt is. A lopás, zsarolás, emberrablás és gyilkosság is szörnyű bűntett, de a pedofília különösen visszataszító, mert az áldozatok kiszolgáltatottak, és éppen az elkövetők feladata lenne a védelmük.

Nem az a baj, hogy már nyakig ér a
disznóólban járt mocskos-szájú délután
romlást gőzölgő gyomor-forgató lábvize
hanem az
hogy valaki lötyögteti
Most kellene felülemelkedni
meglátni észre venni
a
zúgó örvénylésben bukdácsoló
gyerekujjnyi szalmaszálat
a parton felejtett
nyárfatörzsnek támasztott
gazdátlan
vállhoz idomítható vízhatlan szárnyat