Tavaly a telkünkön tanyát ütött néhány vakond (Talpa europaea), pompás földpiramisokkal kápráztatva el a közömbös és független szakértőket: rigókat, galambokat, néhány arra tévedő kóbor macskát, s ezek persze nem voltak tudatában, hogy a bársonyos bundájú ásólábasok buzgóságukkal mekkora kellemetlenséget okoztak a kert gazdájának (nekem), aki hiába szentelt heteket-hónapokat valami gyepféleség kialakításának, és ezért (érthető) bosszúsággal szemlélte az idegenek szépséges randalírozását.
A gazda felkereste ismerőseit, és tanácsokat kért – előbb a kéretlen építészek eltávolítására, később (miután a halmok egy kamasz mitesszereinek szaporodását megszégyenítő ütemben burjánoztak) elpusztításukra. A következő tippeket kapta: kutyaszőrt a járatokba; disznózsírt; füstöt mindenhová; alkalmazd a „felperzselt föld taktikájá”-t: locsold le benzinnel, és gyújtsd meg; vess be napelemes berregőket; kutyát, macskát, nyestet. Csakhogy a vakond rovarevő, védett állat, így a gazda humánusabb megoldáshoz folyamodott.

Egy szép őszi napon felkereste a buckák bejáratait, és mindegyikbe (előzőleg gondosan kimosott) üvegcséket helyezett – az egyik tanács szerint ugyanis a járatokban állandóan föl-le járó léghuzat keltette búgó hang úgy megijeszti a vakondot, hogy azonmód kiköltözik, más szállás után néz.
A gazda néhány kudarc után kitanulta, milyen üvegcsék a megfelelők: a karcsúak, amelyeknek kicsi a nyílása és könnyen becsúsztathatók a lukakba. Erre a célra a féldeciliteres szeszesüvegeket találta a legalkamasabbnak. És itt jött a bökkenő! A gazda nem ivott alkoholt, ugyanakkor feltétlenül szüksége volt húsz-harminc üvegcsére. Feloldhatatlan dilemma elé került. Vásároljon több tucat üveget, majd öntse ki a felesleges alkoholt? Irtózott a pénzkidobástól, s elrémítette a gondolat, hogy a telek közelében lévő vegyeskereskedésben zugivónak vélik (ráadásul a tulajdonosnő az ő felesége egykori osztálytársnője) – de akkor mitévő legyen?
A gazda – hosszas és kimerítő lelkitusa után – különös módját választotta a vakond elijesztését szolgáló, hőn áhított üvegcsék megszerzésének. Vasútállomásokon, szemetes tárolók környékén szedte össze az eszközöket; ólálkodott, settenkedett, bonyolult stratégiákat dolgozott ki a vetélytársak (hajléktalanok) ellen, és akcióit november végén siker koronázta: már csak egyetlenegy üveg hiányzott (a javallatok értelmében ugyanis egyszerre kellett bedugaszolni a járatokat). De ekkor, türelmetlenségében megszegve az általa alkotott elővigyázatossági szabályokat, rossz megoldáshoz folyamodott: a vegyesboltban vásárolt egy üveget (meg sem nézte, milyen alkoholt), boldogan ügetett vele haza, kiürítette, és még aznap délután végrehajtotta a Vakond-hadműveletet.
A gazda elégedetten tért haza városi lakásába – ahol felesége felvont szemöldökkel és szemrehányásokkal fogadta; természetesen az utolsó üvegcse miatt.
És a vakondokokkal mi történt? Mit látott tavasszal a gazda? A jó időt a hívatlan vendégek különösen aktívan töltötték, valóságos Angkort építettek a barackfák közé. Erejüket és építőkedvüket mintha megduplázta volna a támadás. A gazda pedig nekilátott, hogy eltávolítsa az üvegcséket, amelyek, mint utóbb kiderült, kiválóan alkalmasak voltak a fűnyíró pengéinek kicsorbítására.

Kutas József írásai a blogon | Kutas József írásai a Liget folyóiratban