Bizonyára Don Quijote-i gesztus volt, hogy a választás estéjén Vámbéry Rusztem (1872–1948) tanulmányait és cikkeit olvastam – megint fájdalmas dühvel konstatálva, hogy ez az okos, szerethető életmű is eltűnt a „nemzeti” emlékezetből. Az ostobaságot gerjesztő és terjesztő tudatlanság könyörtelenül elbánt vele is, ahogy több tucat huszadik század elején alkotó társával. És igenis pontos a cselekvő ige, igenis elbántak vele; a kollektív közönyt, a humánértelmiség jóváhagyásával történt elhallgatást semmiféle szenvedő szerkezet, semmilyen nyelvtani alakzat ne lágyítsa. A „Bibó-felejtés”-hez hasonló, legfeljebb politikától független „érdektelenségnek” beállított jelenség az utóbbi harminc évben még gyakrabban és rútabbul mutatkozik meg. Miféle „baloldal” az, amelyiknek nincs égető szüksége a Vámbéry-féle logikus és elegáns beszédre!?
1935-ben, a Huszadik Század örökébe lépő, általa alapított Századunkban jelent meg A demokrácia úgynevezett válsága című írása, amelyben leszögezi, hogy nem lehet a demokrácia válságával foglalkozni, míg nem tisztáztuk, hogy mi a demokrácia. A 29-es gazdasági válságot követően ugyanis divat lett kételkedni a demokráciában – nagy szolgálatot téve ezzel a különböző diktatúráknak. „Hogyan juthatott válságba a demokrácia Oroszországban, ahol a szovjetdiktatúra a cári uralmat váltotta fel, vagy Németországban, ahol a császár helyett ma a Führer parancsol – ennek eddig senki sem adta elfogadható magyarázatát. Sőt, Spanyol- vagy Lengyelországban éppoly kevéssé szabad a demokrácia válságát emlegetni, mint Magyarországon, mert bár Lengyelország újjászületésekor a köztársasági államforma díszruháját öltötte, de in praxi nyomban áttért a katonai diktatúrára, Spanyol- vagy Magyarországon pedig a szó mai értelmében demokrácia eddigelé ki se fejlődött, tehát válságba éppoly kevéssé kerülhetett, mint ahogy a meg nem alakult részvénytársaság nem mehet csődbe vagy a rügyező fának virága el nem hervadhat.”
Az urnazárás idején pedig azt olvastam A mennyei Pilvax című kötetben (1994-ben jelent meg a Századvég–Nyilvánosság Klub közös kiadásában!), hogy a Duna-tájon a „nemzeti gondolatnak” vallási jellege van, s hogy „minél ‚nemzetibb’ az állam, annál militaristább, mert a nemzeti érdekek és a nemzeti becsület állítólag csak fegyverrel védhetők meg”.
képek | Nagy Gábor
Levendel Júlia írásai a blogon | Levendel Júlia írásai a Liget folyóiratban
