HOL-NAP (U)TÁN

Már nem esem kétségbe, mikor
(mint most is) kerülnek a szavak;
páncél, jégkéreg alatt, tudom,
mélyen, ott dúdolgat a patak.

Tükröm az ég, szeplőimet
az első napsütés összehozza,
míg pacsirta-éneket töltök
(online) buta kis mobilomra.

VÉG(ES)TELEN

Álmomban lábra állok, odalépek
az ablakhoz, s kinyitom;
a kertben éppen engem álmodik
(látom) a tigrisliliom.

Kabátom virtuális. Én, ki
a neten is mezítláb járok,
kettőspont, jobb zárójel: holdarcú,
e-mailben gondolok rátok.
                                                    :)

IBOLYÁT SZÍN-LEL

Ibolyát szín-lel a délután. Leltár,
nincs, a kínálat alig félcsokornyi.
Mindjárt barátságosabb itt minden, bár
még csak a gallért lehet kigombolni.

Estefelé feketerigók szállják
meg a varasodó lugast; füttyögve
jönnek, mintha haza, régi nagy játszmák
kibicei járnak egy skálán föl-le.

Telelármázzák az udvart, a szobát.
Berepülnek a zárt ablakon. Hesse-
gethetem őket, hiába, ha bele-

gabalyodtak már ebbe a szövegbe
(is). Megadom magam; szedjenek csak szét,
vigyenek; megjönni majd… valahonnét.

Búth Emília írásai a blogon | Búth Emília írásai a Liget folyóiratban