egyre korábban világosodik
foltokban szűrődik át
az erkélyen a hajnal
testemre festi színeit
felismerhetetlen vagyok
mint egy betört templomüveg
valamit mégis össze kellene rakni
szavakat illeszteni egymáshoz
még ha olyan lassan is
ahogy egy kódexmásoló tenné
vizet locsolni magamra
lemosni az éjszakát
és figyelni hogyan örvénylik a lefolyóban
végül a hideg kádszélre ülni
egyszerűen akár egy szappan
és így várni meg amíg a város zaja felerősödik
ez a profán harangzúgás

illusztráció | Janet Jones

Kókai János írásai a blogon | Kókai János írásai a Liget folyóiratban