Liget 2002/5 | Bíró Béla - MONDO CANE
Az én közmondásaim címmel készült 2002 májusában tematikus összeállításunk – arra kértük szerzőinket, hogy valamiképpen örökítsék meg a számukra kedves vagy utált, vagy bármilyen módon eleven közmondást. Lásd a tegnapi blogot! (a szerk.)
Kutyavilág van Magyarországon. Mintha mindig is az lett volna. A turulmadár feltehetőleg jámbor legenda, mellyel a koszos igazságot próbáltuk légiesíteni. Közmondásainkban több a kutya, mint égen a csillag. Sok ló-fejhosszal megelőz minden más állatot. Az ember is legfeljebb az ebbel vetekedhetne. S az agárról, a kopóról, a komondorról, a kuvaszról és a többiről még nem is szóltunk.
Úgy tűnik, mi magyarok már a történelem előtti időkben is marakodtunk egymással, mint az ebek. S a koncon való marakodás mintha ma sem szűnne. A magyar ember makacs, mintha kutya volna benne. Kötjük az ebet a karóhoz, kutya-számba se vesszük egymást, s a józanító szó csak annyit ér nekünk, mint kutyaugatás a holdnak. Lerázzuk, mint eb a vizet. Kutyahumorral.
Keresztben van bennünk a kutya, s csak úgy liheg a bosszúvágy.
A kutya-macska barátság mihozzánk képest felhőtlen idill. Mind sűrűbben ugrunk egymás torkának, igaz, egyelőre csak szóban, merthogy továbbra is úgy véljük: amely ebet el akarsz veszíteni, veszett nevét kell költened annak.
Némelyek olyasmiket írnak-mondanak, amit eb se venne a fogára. Jobb helyeken kimegy a kutya a pitvarból, ha ilyesmiket hall, mi azonban megszoktuk már, mint a kutya a rugdosást... Kutya gyanánt magunk is eb után ugatunk. Mindkét oldalon azt jósolgatjuk, hogy az ellentábor nemcsak az ebek dalát fújja meg előbb-utóbb, de az ebek táncát is eljárja majd...
A falkavezérek kutyahűséget követelnek. S aki nem képes pórázon járatni a gondolatait, már csak kivert kutyaként oldaloghat. Nemcsak ebül vagyunk, de mind többen kutyául, sőt, komondorul is. A többség, sajnos, farkcsóválva viháncol, s szinte már veszetten vallja, hogy aki ebbel játszik, annak bot való a kezébe. Magát azonban ne hagyja megfélemlíteni! Eb ura fakó!
Mindhiába! Ma már legfeljebb kívánni lehet, hogy kutyák nyalják fel a másik vérét, s utoljára a kutya se fél a botos bálványtól.
Hányszor kéne megpirulni a kutyának, ha orcája volna!
Így hát nekünk sincs. Csak rögeszméink vannak. Olyanok például, hogy meg kell lenni, ha a kutya kutyát eszik is!
Csakhogy nehéz a kutyatejből sajtot csinálni. S a kutyaugatást a szél is elhordja...
Ámbár változnak az idők is, a hazug embert ma már nehezebb utolérni, mint a fürge kutyát. Sőt, egyre nehezebb.
Igaz, aki ebül kezdi, bizonyosan kutyául végzi majd. Továbbra is...
Ha így tart, az ország mihamar ebek harmincadjára kerül, s a választó négy évenként eben gubát cserél majd. Máris ebek szérűjén szemetelünk. De eb, aki megbánja! Így aztán eb is, kopó is, agár is!
Ha csak Ajrópa idejében ránk nem ripakodik, hogy: magyarok, hátrább az agarakkal!
RETRO-LIGET
avagy mit írtak, hogyan írtak a Liget szerzői öt, tíz vagy éppen huszonhárom évvel ezelőtt: jellegzetes, az akkori és a mai időkről is szóló részletek.
fotó | Ács Irén (Visszaszámlálás, 1998)
