Liget 1994 / 5 | Parti Nagy Lajos – „KÖSZÖNÖM, VÁLTOZOM"
A Változatok a változásra című tematikus számból
Előbb azt gondoltam, bele se kezdek. Kérdéseim és kétségeim inkább vannak, mint válaszaim, s e „válaszok” is meglehetősen rövidlátóak ezen az egyszerre szkeptikus és hisztérikus tavaszon. Még tavaly fogalmazott úgy valaki, tán egy államtitkár, hogy a padlón vagyunk, de legalább nincs alattunk mocsár. Nohát, énnekem ez a padló a számig ér. Cinkosnak lenni, hallgatni, tehát beleegyezni nem tudok és nem akarok. Ha viszont dühöngök, ha tépem a szám, könnyen és óhatatlanul tele lesz — padlóval és mocsárral. Nem hiszem, hogy egyedül éreznék így, s nagy baj, hogy ez, ilyesmi a civil politizálás beszédhelyzete az úgynevezett demokrácia negyedik évében. Hogy ezt az „úgynevezett”-et leírtam, tán okkal, de igazságtalanul, ez is jellemző. Hiszen tudom, hogy van változás. Ha máshogy nem, hát úgy, ahogy a föld forog: tudom, de a talpam nem veszi észre. Hanem akkor tessék az égre nézni, tudom. Föl és előre. Jó nagy szmog. Háborúk. Varjak. De nap. De majd május, de kékség. S mégis mond az ember ezt-azt. Válaszol, ha kérdezik. Tulajdonképpen maga miatt, önzésből, lelki érdekből. Kicsi, józan és felelős önzésekből talán összeállhatna és talán össze is áll majd egy szolidáris ország. Mondjuk, nemzet. Mondjuk, sokára, de össze.
Ha a változásról kérdeztek, „mint olyanról”, hát akarva, akaratlanul az egészről, erről az egészről kérdeztek, erről a strapás, ám végtelenül izgalmas pantha rei-ről, ami a térségben, hol sokadmagammal vagyok, harsányabb, brutálisabb és sajnos rövidebb, mint más, szerencsésebb és okosabban kitalálódhatott hazákban, mely térség nem ennek ellenére, hanem ezzel együtt és evidenciaképpen a hazám; nos, ha a változásról kérdeztek itt és most, akkor szinte azt kérditek, hogy hogy vagyok, amire képben maradva és némileg banálisán az válaszolható, hogy „köszönöm, változom”.
Nem meg-, de változom. Mozgok, mozdulok nagyjából ugyanazon dolog, vagyis magam körül, mely „magam”, persze, nagyon is abból van, ami szűkén és tágan körülvesz. Ha arra gondolok, hogy az így értett mozgás-mozdulás-idő sajátos és sajátszerű „dokumentálása” volna a munkám, akkor jól vagyok, ebben valamelyest jól. S bár még ebben-abban, trend szerint nem épp felderülőben. Se rövid-, se távollátva nem. Elég körülnézni, miért nem. A lajstrom eléggé összeállt, fel tudjátok sorolni, s fel tudja sorolni magának az olvasó nélkülem is.
Szóval, köszönöm, változom. Jókedveim-rosszkedveim alján egyre több az üledék, a szkepszis, a gyanakvás. Sem tartósan dühöngeni, sem tartósan örülni nem tudok már. Egyre nehezebben, s bár tudatosan, egyre inkább szerepként próbálok őrizni valamiféle naivitást: még mindig el tudok képedni, s logikus, szalonképes, legalábbis politikus magyarázatot gyanítani és várni ott, ahol csak hülyeség van és/vagy nyers, brutális érdek, erősebbkutya-effektus.
Mindazonáltal abban, amiben biztos voltam, abban továbbra sem bizonytalanodtam el aránytalanul, az említett munkámban, például, ami tulajdonképpen nem egyéb, mint sejtésekből, bizonytalanságokból köpülni-sűríteni valami lelki-grammatikai bizonyosságot, s ez, mármint ez a tevékenység aligha fog változni, külső behatásra bizonyosan nem. Az írást, amit legbelül s leginkább szeretek, tudom is valamelyest, aligha leszek tehát munkanélküli a szó, hogy úgy mondjam, nembeli értelmében. Ebben és csakis ebben kivételezettnek is érezhetem magam embertársaim többségéhez képest. Az ezzel járó többlet-felelősséget igyekszem magába a dologba, művek, szépírások létrehozásába ,,visszaforgatni”, igyekszem nem prófétálni, nem népboldogítani olcsón és egy az egyben, igyekszem nem kinyilatkoztatni, s hatni, kényszeríteni csak annyira, amennyire a megformált s tőlem már bizonyos fokig független mű hat és kényszerít. A mű, ami maximum ajánlat.
Talán nem is változás ez, csupán múlik az idő, s mi mást tehetne az ember, mint hogy abban, amit szeret, amihez érteni vél, igyekszik nem lenni rosszabb.
Nem lenni rosszabb – ebben a hazában, erre az évre ez éppen elég változás volna. Épp elég program.
S hogy a rövidlátással fejezzem be ezt a nem is tudom, micsodát, talán leginkább magánlevelet; az utóbbi időben nem tudok nem rövidlátó lenni és nem a májusi választást gondolni minden későbbi és valóban lényeges változás előfeltételének. Vagyis, ha azt kérditek, hogy minek kellene elsősorban megváltoznia, akkor most, március közepe táján — nem különös, de meglehetős tekintettel a rádió botrányára — nem tudom nem azt válaszolni, hogy ennek a kormányzó rezsimnek, ennek az eszement, hipokrita, nyugodtgerő ámokfutásnak. Nyugodtan, csöndesen és mindannyiunk számára nagyon tanulságosan.
kép | Kádár Béla
RETRO-LIGET
avagy mit írtak, hogyan írtak a Liget szerzői öt, tíz vagy éppen huszonhárom évvel ezelőtt:
jellegzetes, az akkori és a mai időkről is szóló részletek.
