Egyikük, aki útba ejtette év elején az ötödik világrészt, Martin Amis, a nyugat-ausztráliai Perth-ben rendezett írófesztiválra érkezett. (Különös kifejezés számomra az írófesztivál – úgy képzelem, valami zenés-táncos rendezvényen írók forognak az ünneplő közönség között, kezükben pezsgőspohár, és műveikről csevegnek. De ha azt mondom, írókongresszus, néhai Révai József alakja tűnik fel a múltak kútjából, amint az emelvényről fenyegeti az írókat, és megmondja, mi az egyetlen helyes ábrázolási mód: a szocialista realizmus. Mi adhatja vissza az angolban semlegesebb „writer festival”-t? Egy ilyen gigantikus író–olvasó találkozón több meghívott szerző nyilatkozik, válaszol a műsorvezető és a közönség kérdéseire.)

Martin Amis a modern angol irodalom fenegyereke, Kingsley Amis fia, s már az apa is – a maga korában – meglehetősen kihívó volt. Úgy látszik, az ilyesmi örökölhető. Jó barátjával, a nemrég elhunyt Christopher Hitchens íróval döntögették a tabukat, amint az elvárható minden fiatalabb nemzedéktől. Martin Amis ausztráliai látogatása alkalmával televíziós interjút adott az egyik állami csatornán, ebből a beszélgetésből idézek egy érdekes részletet. Mert Amis demográfiai jövőképe szerint az emberi életkor emelkedésével a Föld lakosságának túlnyomó része idősekből áll majd, akik jelentős teherként nehezednek a fiatalságára. A kifizetendő nyugdíjak összege többszöröse lesz a dolgozók adójának. Amis víziója szerint az öregek tömegei elárasztják a városokat és felfalják a készleteket, akár patkányáradat az élelmiszerraktárakat. Mindez az öregek és fiatalok polgárháborújához vezet, és okafogyottá válnak a világ egyéb problémái, a politikai, ideológiai, valláserkölcsi konfliktusok.

Van-e megoldás?

Itt Amis fantáziája elszabadul – hideglelősen bizarr lesz. Olyan standokat képzel az utcasarkokra, amelyeknél közalkalmazottak eutanáziára szólítják fel az arra haladó időseket. A beleegyező aláírásért egy pohár martini és medál is jár...

A túlnépesedés, és ezen belül a demográfiai eltolódás valós probléma. Az író ezúttal csak felhívja a figyelmet az egyelőre kezelhetetlen tünetre. De hogyan is van ez? A mai „eltartók” hamarosan ugyancsak eltartottá válnak, hiszen a következő generációk várható élettartama ismét és ismét emelkedik. A megoldás – úgy tűnik – a mindenkori fiatalság feladata, de a huszonegyedik század nem kedvez a szociális alkotómunkának; a diplomák részleges elértéktelenedése, a foglalkoztatottság bizonytalansága, a ciklikusan fellépő munkanélküliség a fiatalság egy részét is eltartottá teszi. A magánnyugdíj-rendszer felé terelő Állam ódzkodik az állandó segélyezéstől.

Amis swifti iróniával felvetett ötlete is távlattalan. De lehet-e „távlat”-ról beszélni egyáltalán az emberi életkor nyilvánvalóan utolsó fázisában? Amikor az elmúlás a – jövő? Nemigen. Martin Amis is vélhetőleg jeleket várt, amint a beszélgetés után felkelt a stúdióbeli székből.

kép | Bálint Endre

 Handi Péter írásai a blogon | Handi Péter írásai a Liget folyóiratban