INSPIRÁCIÓ A TERMINÁLBAN
A repülőtér termináljában
írom ezt,
és feldob
a versszülésre alkalmatlan alkalom,
mintha tényleg lenne benne valami
véletlen kínálta, átlényegülő elem,
s mikor a térségen keresztül-kasul átvilágló
elektronikus reklámhirdetések egyike
percenként kétszer hozzám fordulva kérdezi:
„Önt mi inspirálja ma?“,
azt válaszolom,
ó,
hát ez az egész!
Téma és motívum
összejátszhat ezerféleképpen,
de a valami bármi semmiképpen nem lehet,
az „F“ például, mint fürge halef
vagy fényes fejsze,
egyként kényes szerszám,
és ebben a technicizált könyezetben is,
túl minden létező file-on,
elképzelhető, hogy
asszociációk és hangzatok
tolongásában is megálljon,
de akkor lehet csak valódi
itt,
ha marad benne valami, ami
fájjon.
ÁT
Ezt,
így,
még
sohasem láttam.
Hajnalban, negyed hatkor, a tenger és az ég találkozásánál,
a horizontvonal fölött húzódó sárgás fénysáv
leges
legkö
zepén
fölbukkant egy káprázatos pirosas pont –
mintha nőtt volna, vagy mégsem,
hagytam, oda se néztem,
aztán mikor újra,
már nem volt kétségem, mit látok,
egyre határozottabban
nőtt: kigömbölyödött,
fölfénylett
mint a... –
„G“?
gondoltam,
már a gömb is erre csábít,
mert nem találtam rá (és azóta sem) hasonlatot.
Ott lebegett
a
tenger meztelen háta felett
az égitest,
és fénypallót fektetett...
inkább szőnyeget, maga elé, fölgyorsult.
Elérte a partot, a házat, az erkélyt.
Hajnali hat óra volt.
Ilyenkor mintha át lehetne menni
a vizen.
A MÁSNAPI ELŐADÁS
Másnap
már ötkor talpon voltam,
a tenger felől áradó szél és víz morajlása
riasztott-e fel, nem tudom;
szétrongyolt felhőhadsereg
menekült a tenger és levegő hullámainak hátán,
végítéletnek engedelmeskedve,
óriások leszakadt test-részei,
lábak, szárnyak, fejek
húztak át feketén,
aztán elpirosodtak
tűzben és vérben,
a nap-gömb előző napi színpadán
gyötrően gyönyörű
díszletek között-fölött-alatt
robajlott az előadás –
a “G”-hez ragasztott “Y”,
a “GY”
ebből kifejezhet-e bármit is?
Lehet, hogy elsodort a még soha sem látott afrikai szín-tér?