Furcsa dolgokat művel ám velünk a nyelv.

Miután a testünket már úgy-ahogy felfedeztük, érthető mohósággal a környezetre vetjük magunkat, hogy a szavak és jelentések rendjén keresztül vegyük birtokba azt is. S mivel mindez meglepően gyorsan megy végbe, előbb-utóbb elkerülhetetlenül eljön az idő, amikor az Eszközből Tárgy lesz: felismerjük, hogy szavaink, amelyek olyan jó szolgálatot tesznek, s ezért különlegesen fogékonyak is vagyunk rájuk, szintén dolgok, amelyek valamilyenek. Hosszabbak, rövidebbek. Lassúak vagy pattogósak. Semlegesek, viccesek. Barátságosak vagy idegenek. Olykor félelmet keltőek.           

De ki látott már olyat, hogy a fejünkbe kúsznak szavak, amelyekről tudjuk ugyan, hogy léteznek, de fogalmunk sincs, mit jelentenek?

Hát mindenki. 

Kapszula. Mi is az? Beveszem ezt a nagy, színes gyógyszert, aztán majd megkérdezem a nagymamát, mit jelent, ha nem felejtem el. Vagy kitalálom magamtól, és akkor az tényleg olyan, mint egy ajándék. Különleges, örömteli pillanat: a világ két összetartozó darabkája egymás mellé került végre, és én voltam, egyedül, láttátok?

Később szinte mindenkivel megtörténik ennek a fordítottja is, ha felnőttként már nem feltétlenül emlékszik is rá.  Egy-egy szónak ugyanis könnyen elillanhat időlegesen a jelentése, pláne, ha egymás után sokszor kimondjuk. Ilyenkor egy már megszilárdulni hitt kifejezés hirtelen egymás mellé sodort szótagok esetleges csoportjává válik, aminek csupán ritmusa és zenéje van, de nincs értelme. Rebarbara. Rozsda. Darázs. Egy pillanatra kilépünk abból a szigorú szabálytérből, amivel a nyelv összeabroncsol minket a világgal, de jóleső érzés az is, hogy visszatérhetünk hozzá – ahogy velem is gyakorta megesett Zalaegerszegen, a landorhegyi lakótelep kantáros-rövidnadrágos kiskamaszainak egyikeként. Rebarbara, rozsda, darázs. Hopp, ezek jól mutatnak egymás mellett is, van-e olyan, hogy rozsdarázs? (Emlékszünk nemzedékek legendás „nagy árpi”-jára? Igen? Na ugye. Nem? Hadarjuk el gyorsan egymás után néhányszor...)

Aztán amikor az öröm már eltűnik a nyelv világából, többek között azért, mert tantárgy lesz belőle, a fejünk meg megtelik nevekkel, műveltséggel, versidézettel, szállóigével, váratlanul ismét életre kelhetnek a szavak. Egyre nehezebb úgy megismerkedni egy új kifejezéssel, vagy sokadszorra rácsodálkozni egy régire, hogy ne jusson eszünkbe azonnal valami roppant mód hasonló. Elég csak egy betűt kicserélni, másképp ejteni, másképp összeolvasni, hogy hirtelen párhuzamos jelentések kis világai nyíljanak meg. S noha látszatra nincs másról szó, mint lexikai esetlegességről, mégis kapcsolat teremtődik a kultúra két, egészen különböző darabkája között, és ez óhatatlanul jóleső feszültséget teremt bennünk. Egyszerre van benne otthonosság, tét-mentesség, kreativitás, izgalom, egyediség. Valami gyermeki.

Játék is, felfedezés is, kaland is.

Akit az élet gondjai gyötörnek, ritkán jut el odáig, hogy efféle nyelvi örömöket okozzon magának és másoknak. De azért mégis legtöbbünk gyakorta megélt élménye ez, ha másképp nem, a több jelentés trükkjére épülő, akár generációkon keresztül ide-oda kóborló, köntöst cserélgető viccek csattanóiban. És sok ihletett hétköznapi pillanat is akad, amikor bárkinek megszülethet a saját szó-asszociációja, mókás félreolvasása, spontán elferdítése. Életre kelnek, majd gyorsan el is vesznek. Hangosan kimondva esetleg tovább megmaradnak. Ha meg is jegyzik, át is veszik néhányan ezeket, ritkán indulnak közösség-közi vándorútra.

A legsikeresebb lelemények azonban lassan közkinccsé lesznek, leírják őket, bekerülnek az „alapkészletbe”. Újrahasznosíthatóak.

És végül vannak, akik mindezt iparszerűen termelik, nyelvi-irodalmi-műveltségi expedícióra csábítva, gyönyörködtetve, nyugtalanítva, szórakoztatva olvasóikat. Karinthy Frigyes, Romhányi József, Tímár György. A szavak legnagyobb magyar Jedi-mesterei immár másik galaxisból figyelnek minket, de minden alkalommal mosolyognak és bátorítóan bólogatnak, amikor fortély-teli szó-fúziók derűs atomvillanásai érnek el hozzájuk, kicsinyke fénypontként.

Azért szeressük a padavanjaikat is.

illusztráció | Jancsó Áron

Z. Karvalics László írásai a blogon | Z. Karvalics László írásai a Liget folyóiratban