irodalom | ökológia | társadalom | filozófia

Liget Műhely - szellemi üzem

  • Hon a hazában
  • Pályázatok
  • E-könyvek
  • Tényfékező
  • Próza
  • Vers

Liget Műhely - szellemi üzem

  • Hon a hazában
  • Pályázatok
  • E-könyvek
  • Tényfékező
  • Próza
  • Vers

Horgas Béla – KAVICSFESTÉS KÍVÜL-BELÜL [5]

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2013. január 13. - Ligetlakó

20130112-ko1.jpg 

 KAVICSFESTÉS

5. KEZES KŐ


Mikor
ezt a sárgás-barna
terméskövet az Istenhegyen nyújtózkodó utcán,
az egyik kukatároló kerítése mellett
megpillantottam,
tudtam (reméltem),
egyszer majd eljön az ideje,
s akkor hét-nyolc kilóját
hazacipelem,
asztalom közepére helyezem,
és a Van Gogh márkájúakkal
sárga-piros,
öt ujjszerűvel toldott
tenyérformát mázolok rá és ráírom: „kezes kő”.
Már meg is történt.

Ha szülök netán valamit róla vagy mellé,
vagy hozzá, ez lesz a címe.
Idáig tart a fölvezetése.
Itt kezdődik a kifejtése.
Próbálok eljutni passziózásom mélyrétegébe,
hol a festésből írás lesz,
mert szeretnék a végére járni,
ugyanaz a jelentés más formában is lehetséges-e?
Ahogy aztán a szövegképpel együtt ringatózom
hangzataimban,
megpendül bennem hirtelen
egy valahonnani sejtelem:
a kezes kővel nem azt kellene ki- és megfejtenem,
mi az,
hogy „ugyanaz a jelentés”,
annyira más-e a szó meg a kő,
vagy hordozó-vivő
szerepkörben ágál csupán mindkettő?
S ha így, akkor a „csupán”
mit jelent?
Hogyan nézzem a „kezes kő”-képet:
mihez képest? Vállalhatok-e
érte kezességet
„egyáltalán”, ha a visszakérdezés
abbahagyhatatlan,
de nem visz sehova
a kampós bottal bicegő mondatok sora?

az illusztráció a szerző festménye  |  horgas.org


20130112-ko2.jpg

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2 komment
vers sorozat festmény kavics horgas béla

Ajánlott bejegyzések:

  • ligetmuhely.com | ONLINE FOLYÓIRAT ligetmuhely.com | ONLINE FOLYÓIRAT
  • e-könyv | Horgas Béla – HOVATOVÁBB e-könyv | Horgas Béla – HOVATOVÁBB
  • Gábor Zoltán – KARÁCSONYI KÍSÉRTETJÁRÁS Gábor Zoltán – KARÁCSONYI KÍSÉRTETJÁRÁS
  • Hon a hazában | Baka István – VÉGVÁRI DAL Hon a hazában | Baka István – VÉGVÁRI DAL
  • Hon a hazában | Arany János – ÉVNAPRA Hon a hazában | Arany János – ÉVNAPRA

A bejegyzés trackback címe:

https://ligetmuhely.blog.hu/api/trackback/id/tr375012616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

K.Juli 2013.02.10. 15:44:11

A Kezes kő nem csak azért " kezes kő" mert rá
van festve egy kéz,a kő maga is kéz-forma,és
kezes,mert engedi,hogy egy valódi kéz életre
keltse.A költő-festő életet ad köveinek,kavicsa-
inak,nem is akárhogyan! Ezek a festett kövek
önálló életre keltek,rengeteg bennük-rajtuk a látnivaló,csupán időt kell adni a látványnak.

A -kő2 számomra levegő után kapkodó hal,ha megfordítjuk teknős. Ezenkívül, szinte minden képen fölfedezni vélem H.B-t, női és gyermek-fejeket,úgy megszemélyesítve,hogy
történetet képzelek mögéjük.
Válasz erre 

K.Juli 2013.02.10. 16:26:03

Az előző folytatása.
Ám nem csak ember-forma ábrázolások vannak
a festményeken, hanem állatoké: madarak,
HALAK,tehenek.A 20121012-hb1, -hb2 akár a
bolygónk lenyomata is lehet. A -hb1-en a barna
tehén- fej két szarva közt átdobott "lasszó" egy kanyargós út, de sorolhatnám még mit,melyik
kőben,azaz festményben látok...
Mindenesetre számomra nagy öröm volt elidőzni
ezeknél a képeknél,illetve verseknél!
Csak megköszönni tudom...
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

ligetmuhely.com | ONLINE FOLYÓIRAT

300x330-blog-ajanlo.jpg

Ajánló

  1. Nacsinák Gergely András – AKHILLEUSZ PAJZSA, AVAGY A KÉPTELEN REKONSTRUÁLÁSA
  2. e-könyv | W. Shakespeare – MACBETH | Kállay Géza fordítása [2014]
  3. pályázat | SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat – ROSSZ GYEREK | alkotói pályázat
  4. Victor András – PAKSI ÖKOLÓGIA
  5. pályázat | MÁS TÉRBEN
  6. ELHUNYT R. VÁRKONYI ÁGNES
  7. pályázat | ESSZÉPÁLYÁZAT
  8. pályázat | SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat – HÁRMASÚT | alkotói pályázat
  9. pályázat | SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat – ARANYESŐ ÉS SZURKOS ÜST | alkotói pályázat
  10. pályázat | SÖTÉTBEN A HANGOK

Facebook oldaldoboz

Tovább a Facebook-ra

Keresés

LIGET e-könyvek

Belépés

Liget Műhely

A Liget folyóirat szellemi köréhez tartozó gondolkodók írásai különböző műfajokban. irodalom | ökológia | társadalom | filozófia

Linkblog

  • 1. Liget - a folyóirat online változata
  • 2. Szitakötő - a kíváncsi gyerekek lapja
  • 3. Levendel - gyűjtemény
  • 4. Kieselbach - galéria
  • 5. Gráfium - grafikai stúdió

Friss hozzászólások

  • Warga Marcell: Szép. (2019.12.01. 23:12) Varga Dániel - MÁSKÉNT UGYANAZ
  • Flórián Miléna: Ez jó volt... :) (2016.12.14. 20:06) Németh Bálint - KONYHANYELV
  • csd79: @Ligetlakó: Köszönöm! (2015.02.05. 10:15) pályázat | ESSZÉPÁLYÁZAT
  • KozáknéZsuzsa: Nagyon tetszik! (2015.01.02. 10:16) Birtalan Ferenc – PRONTO
  • Krisztina Szalay: Csodálatos tanárunk volt. A "jelentékeny, eredeti gondolkodó, megbízható tudós" jellemzést fájóan... (2014.12.15. 13:03) ELHUNYT R. VÁRKONYI ÁGNES

Naptár

július 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Rovatok

  • átellenből (4)
  • befejezni (2)
  • csoportképek (6)
  • elképzelem (8)
  • e könyv (28)
  • fény antológia (15)
  • festők (3)
  • földhözragadt fohászok (9)
  • folyóirat (1)
  • gömbhagyma (2)
  • görög (6)
  • hagymalevelek (36)
  • hon antológia (7)
  • idillia (3)
  • kavics (5)
  • könyvek (8)
  • kóroda (18)
  • menekültek (10)
  • nem semmi mesék (12)
  • orákulum (3)
  • pályázat (23)
  • rádió (3)
  • rémregény (17)
  • retro (90)
  • ringlispíl (16)
  • számvetés (10)
  • színek (10)
  • tényfékező (3)
  • test antológia (11)
  • törvényszerű (3)
  • tulp doktor (3)
  • véletlen helyek (3)
  • víz antológia (11)
  • wpp (9)

Címkék

1990 (5) 1992 (5) 1993 (5) 1994 (5) 1998 (6) 1999 (5) 2002 (6) 2004 (6) 2005 (5) 2006 (9) 2013 (9) 2014 (10) abszurd (290) ács irén (9) ács józsef (32) alkotó (7) állat (5) álom (12) ausztrália (5) balassa péter (6) bálint endre (27) barcsay jenő (11) beney zsuzsa (5) bene zoltán (5) bevándorlók (11) bevandorlok mellettunk (10) bíró zsuzsa (5) birtalan ferenc (14) budapest (7) búth emília (23) cigány (7) csengery kristóf (30) csillagok (5) csoportképek (6) egészségügy (27) éjszaka (5) elképzelem (8) ember (7) eső (5) esszé (5) ételek (8) e book (28) e könyv (28) fák (9) fecske csaba (9) fenyő ervin (14) fény antológia (15) férfiak (6) festmény (239) földhözragadt fohászok (9) folyóirat (15) gazdaság (26) géher istván (16) görög (6) görögország (5) gyerek (21) háború (6) hagymalevelek (36) hajléktalan (17) halál (32) handi péter (35) hatalom (5) hon antológia (9) hon a hazában (7) horgas béla (112) horgas judit (21) hórusz (8) idő (9) időjárás (13) internet (5) irodalom (9) iskola (8) ismeretterjesztő (7) jámborné balog tünde (40) játék (21) józsef attila (6) kállay géza (15) kállay kotász zoltán (12) kámán balázs (5) karácsony (5) kavics (6) kérdés (8) kert (8) kína (5) kókai jános (7) kommunikáció (53) konok péter (8) könyv (33) könyvek (12) kórház (20) kóroda (18) közlekedés (8) közösség (123) kutas józsef (52) kutya (5) lackfi jános (10) lányi andrás (6) létezés (175) levendel júlia (44) liget (119) liget szépe (5) manipuláció (5) márton lászló (6) mattis teutsch jános (6) média (5) menekültek (11) mese (11) mesterházi márton (20) muskovics marianna (6) nacsinák gergely andrás (61) nagy andrás (5) németh bálint (23) nem semmi mesék (12) nők (9) oktatás (11) olvasás (6) öregedés (11) ország lili (11) orvos (21) ősz (9) pályázat (23) petrik iván (23) polgár teréz eszter (7) politika (58) propaganda (14) próza (453) publicisztika (5) rába györgy (8) rasszizmus (5) reményi tibor (11) rémregény (17) rené margit (6) retro (95) richard quandt (25) ringlispíl (16) róma (5) roma (8) r várkonyi ágnes (6) shakespeare (7) sorozat (428) számvetés (10) színek (11) színház (8) szitakötő (17) szobor (8) szőnyi istván (7) tábor (6) tandori dezső (5) tárgyak (5) társadalom (15) tavasz (9) tényfékező (7) természet (81) test antológia (11) történelem (25) ünnep (5) utazás (17) vajda lajos (6) vallás (10) vers (288) victor andrás (8) video (17) villamos (7) vivian maier (9) víz antológia (11) vörös istván (7) world press photo (9) wpp (9) youtube (14) z karvalics lászló (22) Címkefelhő

e-könyv | BOOK&walk

Keresés

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2023. 25. hét (1)
  • 2015. 0. hét (2)
  • 2014. 51. hét (1)
  • 2014. 50. hét (2)
  • 2014. 49. hét (3)
  • 2014. 48. hét (1)
  • 2014. 47. hét (2)
  • 2014. 46. hét (3)
  • 2014. 45. hét (2)
  • 2014. 44. hét (2)
  • 2014. 43. hét (3)
  • 2014. 42. hét (3)
  • Tovább...
süti beállítások módosítása
Dashboard