Végy egy jó húsban lévő öreg tyúkot, vágd el minden ízin, törd el csontjait egy mozsárütővel darabokra, végy hozzá egy kis marha- és egy kis borjúhúst. Tedd kevés sóval ne nagyon nagy fazékba, hogy a leves erős legyen; töltsd meg vízzel, tégy hozzá jóféle borsot és új borsot, s egy reá illő fedőt. Ragaszd körül tésztával, tedd üstbe a fazekat, és hagyd ott, ha a víz az üstben már főtt, 5-6 óráig. Ha megfőtt, hagyd jól meghígulni. Nagyjából így kezdődött a tyúkhúsleves története, amikor még baromfiudvarban kapirgált a levesnek való, nem ipari méretű, ám az egyetemes tyúkjogoknak megfelelő ketrecekben. Azért nem a cápauszony-leves receptjével kezdtem, mert azt nem ismerem, nagyanyáim sosem fordultak úgy ki a konyhából, hogy gőzölgő tálban úszkáló cápauszonyokkal kínáltak. Kár. Most meg tudnám ítélni, valóban teljesen ízetlen-e a cápauszony, és a belőle készült leves tényleg amolyan kőleves, amiben egyedül a cápauszony nem fogyasztható. Ez persze a cápák szempontjából mindegy. (Mert igen, sajnos, minden cápauszonyhoz tartozik egy cápa is.)
Ezt csak azért tartottam fontosnak elmondani jó előre, hogy tisztázzam viszonyomat a cápauszonyokhoz. Elhatároztam ugyanis, hogy megismerem a cápák bonyolult kommunikációs formáit, és közlöm velük: az emberiség a kipusztulás szélén áll, s egyedül a cápauszony fogyasztása révén menthető meg. Ez persze nem igaz, de remélem, a cápák nem jönnek rá, így megőrzöm az emberi faj becsületét, legalábbis annak töredékét, vagy: látszatát.
Nem szívesen vállalkoznék arra, hogy az emberiséget beszéljem le a cápauszony fogyasztásáról. Ősi receptek évszázados hagyományozódásának megszakadása ne fűződjék a nevemhez. Valamiféle magyarázattal mégis szolgálnom kell.
Meg sem fordult a fejemben, hogy igazat mondjak nekik (a cápáknak). Vagy megkíséreljem elterelni a figyelmüket: mondjuk a lazacos szendvics kultúrtörténetéről kezdeményezzek vitát. Így viszont, hogy muszáj hazudnom, több lehetőség is felmerült bennem.
1.
Az emberek még nem vették észre, hogy a teljes megsemmisülés szélén állnak, ők (mi) azt hiszik, a cápák közelednek a kipusztulás felé. Ez adta az ötletet egy sajátos iparág létrehozására. Mivel nem annyira a cápák, mint inkább az uszonyuk hiánya ejtette gondolkodóba az emberiséget, az addig manufakturális cápafog-készítők átálltak cápauszonyra és tömegtermelésre. Ez szolgálna az értetlenkedő természetvédők és az illúziótlan cápák megnyugtatására. Annak valószínűsége, hogy ez sikerül, egyenes arányban van az emberi populáció egyedszámának rohamos csökkenésével, és fordítottan arányos a cápauszony-készítők fizetésének minden képzeletet felülmúló növekedésével. A cápauszony-készítő szakma ugyanis olyannyira felkapott lett, s olyannyira reflektorfénybe került, hogy csak kevesen engedhetik meg maguknak a luxust, hogy nem vesznek tudomást létezéséről. Ezek közé tartoznak a cápakészítők. Ez utóbbiak nem a cápák visszatelepítését akarják elérni, hanem turisztikai megfontolásokból tengerparti cápatámadásokat szeretnének modellezni. Remekül megélnek belőle, elég sok pénz forog a cápaharapásban. Közülük néhányan eleve uszonynélküli cápákat gyártanak. Bizonyos számítások szerint (hogy a cápabaleseteket ne lehessen elbagatellizálni, azaz közgazdaságilag hasznosak legyenek) évente legalább 80 millió uszonynélküli cápára és nagyjából egytized annyi uszonyos cápára van szükség. Nem kell mondanom, felfutóban van a cápaipar.
2.
Annak a valószínűsége, hogy nagyszabású erőfeszítései ellenére sem pusztul ki az emberiség, fordítottan arányos a törekvésével, hogy a cápauszonyokat ládákban tárolva geometriai feladványok megoldására használja. De lássuk előbb a tényeket.
Az ember sajátos problémákkal küzd, amit rajta kívül kevesen értenek meg. Például az átalakuló globális világrend egymásnak feszülő szuperhatalmai vagy cápauszony készítőként, vagy cápakészítőként határozzák meg magukat. A tét immáron nem egy globális konfliktus megakadályozása, egy újabb és minden eddiginél pusztítóbb világégés feltartóztatása. Ha minden marad úgy, ahogy eddig, beigazolódnak a feltételezések, amelyek szerint elkerülhetetlen mutációk révén a föld kádban ringatózó kiskacsává változik.
3.
Röviddel az emberiség kipusztulása előtt, a pénzpiacok teljes körű összeomlása után egyetlen komolyan vehető nemzetközileg elfogadott valuta maradt fenn: a cápauszony. A Hungarian Mathematical Review ekkor már komoly finanszírozási gondokkal küzdött, ezért fogadták örömmel egy neve elhallgatását kérő tudós jelentkezését, aki tanulmányának közzététele esetén új szponzorok megnyerésére tett ígéretet a szerkesztőségnek. Dolgozatában azt próbálta bizonyítani matematikai alapon, hogy a cápák (most mindegy, hogy uszonyos vagy uszonytalan cápát veszünk) születési és halálozási aránya közvetlenül hat az emberiség erkölcsi fölényére az ízeltlábúakkal szemben. A tanulmány közlése után egy neve elhallgatását kérő üzletember valóban hajóra rakott több millió cápauszonyt, s a kapitánynak célállomásként a Hungarian Mathematical Review szerkesztőségét adta meg. A hajóút még tart. A hajó egyre közeledik, és a legénysége vélhetően nem rendelkezik arra vonatkozó információkkal, hogy a bizonyítás triviális hibáira már rámutattak – az ízeltlábúak. A dolognak azonban van egy másik buktatója is. Egyes hírek szerint a hajó rakománya korántsem cápauszony, hanem emberi fülek. Gazdáik ismeretlenek. Az emberi fül, ha nem tartozik hozzá ember, semmire sem jó. Nincs íze. Nem szép. Nem lehet tartani benne semmit. Felesleges.
4.
Az emberiség elpusztításán jó kedéllyel munkálkodó, neve elhallgatását kérő nagy stílű bűnöző kelet-európai államadóságok vásárlásába fektette a pénzét, ám ellenlábasai olyan ügyesen manipulálták a kockázati tényezők megítélését, hogy hatalmasat bukott, és tetemes adósságot halmozott fel egy még nála is nagyobb stílű bűnözővel szemben. Kölcsönös és életveszélyes fenyegetések után abban egyeztek meg, hogy az adósságot cápauszonyokban rendezik. Ennek köszönhető, hogy eltűnt a földről a cápauszony. Az adósság ugyanis minden képzeletet felülmúlt. Ez eddig rendben is volna, természetes folyamat. Mégis ironikusnak kell tartanunk, hogy ilyen pajkos játékossággal gyilkolják egymást az emberek teljesen feleslegesen, hiszen nem sokára el fog tűnni az élet a földről. Egy apró genetikai félreértés miatt ugyanis hosszabb ideje csupán egyetlen cél képes komoly erőkifejtésre ösztökélni az emberiséget: a földet (a glóbuszt, amin él) kádban ringatózó kis kacsává szeretné változtatni. Lassan el kell kezdenünk felkészülni rá, hogy sikerülni fog.
Talán nem kell mentegetőznöm amiatt, hogy a fenti négy lehetőség helyett egy ötödiket, a legegyszerűbbet választottam. A cápauszony a mi megmentőnk. Magam is rabja lettem ennek a gondolatnak. Most várom, mit mondanak erre a cápák.
fotó: Paul Hilton | Egyesült Királyság | World Press Photo 2012
Petrik Iván írásai a blogon | Petrik Iván írásai a Liget folyóiratban
