Az 1997-es Hol az a látvány? kötet 15 versének címeit Arany János Hamlet-fordításának V. felvonásából ollózta ki a költő. Talányosan, mert ha az ember nem tudja kívülről „a magyar irodalom egyik legszebb szövegét”, keresgélhet eleget. Ennyi rejtőzködés szinte már elvárható a korai verseire is visszatekintő Géher Istvántól.

Nos, oldjuk fel a kódot:

„HAMLET Meddig áll el az ember rothadás nélkül a földben?

ELSŐ SÍRÁSÓ Hát bizony, ha már halála előtt meg nincs rothadva (mert mai napság annyi francu ette test kerül ide, aki a temetést is alig bírja), eláll az nyolc vagy kilenc esztendeig; cserző-varga eláll kilencig.” (V. 1. jelenet)

Minden vershez jár mottóként egy megjegyzés is; ezt könnyű értelmezni, hisz itt a naptár egyik jeles napjáról lesz szó.

A Karácsony a gyereknek a Stille Nacht-ot jelenti (volt egy magyar nyelvű letétje, „Cse-hendes éj, szeentseges éj” prozódiával), az ünnepet (a családi együttlétet, az ajándékokat, a vacsorát) és a fát. A fa a szülőknek – kitüntetetten az apának – mást is jelent: meg kell venni, talpba kell faragni, s ünnep után meg kell szabadulni tőle. Illendően, tisztességes ember nem hajítja ki az út szélére, felfűrészeli, úgy teszi dobozba (tüzelőnek) vagy szemétbe (ha nem kályhával fűt).

A shakespeare-i szonett nyolcasa az évről évre eltemetett, majd főnixként feltámadó fenyő, s az évről évre csak öregedő, megújulni képtelen, majd lenni megszűnő én ellentétével zár, hogy aztán a hatos fölidézze az egymásba tűnő holtak vonulását. (Az egymásba tűnő majdani koronás fők I. Jakabig tartó vonulását majd a Macbeth „vészbanyái” idézik föl protokolláris hízelkedésképpen...)

Közben, elállni: a hétköznapok – a halálról való szelíd merengés mögöttese komorabb, mint gondolnánk: a hétköznapi ember eszerint élő (remélhetőleg nem azonnal rothadó) holttestként áll el addig, amíg akár meg is halhat.

Komorabb? A vers-egész inkább valami groteszk derűre fut ki.

illusztráció: Barcsay Jenő | Beszélgetők

Mesterházi Márton írásai a blogon | Mesterházi Márton írásai a Liget folyóiratban