VÉLETLEN HELYEK

Ha valaki az 54. utca és a Broadway sarkán lakik (bármilyen rövid ideig is) egy nem túl elegáns szállodában, könnyen hatalmába keríti a csalóka érzés, hogy New York-i. Ebben az elképzelésében az igazi New York-iak zavarják a legkevésbé. (Persze, mire eljutunk az 54. utca és a Broadway sarkára, jobb, ha elfelejtjük a vízummentességi nyilatkozatban feltett kérdéseket: készül-e kémkedni, követett-e el népirtást, tagja-e terrorszervezetnek, vagy, ami leginkább gondolkodóba ejthet: akadályozott-e amerikai állampolgárt gyermekfelügyeleti jogainak gyakorlásában.)

Bárki könnyen otthonosan érzi magát New Yorkban. Az átmenet csupán annyi, hogy az első alkalommal rossz irányban indulunk a Broadwayen, spanyolul kérdezzük, merre menjünk, és a Central Parkban kicsit csodálkozunk, hogy baseball labdát dobálnak, és amerikai focit rugdalnak a kölykök. Nagyjából ennyi és kész. New York-iak lettünk, nem több, mint fél nap.

Sokat segít az eligazodásban, hogy az amerikai filmipar gyakorlatilag kultusztárggyá tette a város minden elemét, a sárga taxitól, a fánkon élő rendőrön keresztül mondjuk a Times Square-ig (igaz, az utóbbinál kellemetlenebb helyen nem nagyon jártam még). De ezen túlmenően is úgy tűnik, hogy NYC egy hatalmas kirakós játék, amelynek minden eleme korlátlanul felcserélhető. Így benne én is kényelmesen elnyerem a megfelelő helyem.

Mondják néha, „most jó magyarnak lenni”. Manhattanben mindenképpen így van. Itt tényleg jó magyarnak lenni, mint ahogy valószínűleg a világ bármely más nációja tagjának is. A földön az egyik, vagy az egyetlen hely, ahol valóban és természetes módon győzedelmeskedett a multikulturalizmus? De mire igazán átéreztem volna, már repültem hazafelé.

Jól esett, hogy nem követelt megilletődöttséget a felhőkarcolói tövében járótól, mintha titokban lenne a világ egyik legfontosabb városa. De az is lehet, hogy csak engem nem érdekelt ez, és NYC-ből mindenki azt kapja, amit kér.

fotók | Samuel H. Gottscho

Petrik Iván írásai a blogon | Petrik Iván írásai a Liget folyóiratban