A könyveket böngészem házigazdánk lakásában. Kozma Ferenc A félperiféria című munkája akad a kezembe (elektronikus formában itt olvasható: mek.oszk.hu/07100/07147/07147.pdf). A világgazdaságba önként vagy kényszerűen betagozódó országok értékelési kritériumait mindenkor a centrum állapítja meg. A félperiféria a centrum érdekeit igyekszik kiszolgálni, és küzd, nehogy teljesen a perifériára szoruljon. Aki ellenáll a sorsának, azt a sorsa vonszolja. A félperiféria alapvicce, amikor a szavannán menekülő megérti, hogy „nem az oroszlánnál kell gyorsabban futnia, csak a társánál” – és a görögök most hirtelen a sor végén találták magukat.
Nincs mit tenni, a görög élettempó más. A jól öltözött idős férfiak méltósággal járnak-kelnek, s többnyire a kocsma szerepét is betöltő kávézókban gyűlnek össze, hogy megvitassák az élet és a politika nagy kérdéseit – de előkerülnek a dobókockák is. Nőt ezeken a helyeken nem látni – ők hagyományosan otthon sütnek-főznek, mosnak, takarítanak, gyereket nevelnek. A hagyományos, hűsítő ánizslikőrt, az ouzo-t meze, azaz kis falatkák kíséretében adják. A görögök ritkán isznak evés nélkül. Kevés a részeg ember.
Delphibe szeretnénk eljutni, vonatközlekedés híján egyetlen lehetőség erre a távolsági busz. A KTEL pályaudvara a metrómegállóktól távol, egy félreeső utcából nyílik, és kültelki szerelőműhelyhez hasonlít. 2008-ban a menetrendi információk hirtelen eltűntek a társaság honlapjáról és csak egy magánvállalkozás által üzemeltetett görög nyelvű emeltdíjas telefonon lehetett tájékoztatást kérni. Az adatok persze hamarosan kikerültek a hálóra – egyéni akciók jóvoltából.
Elővigyázatosak vagyunk, ezért túl korán érkezünk. El kell ütnünk az időt, hát sétára indulunk a környező kis utcákban. Egész Athént szinte egyforma sokemeletes házak alkotják, minden lakáshoz növényekkel zsúfolt terasz és kitekerhető árnyékoló ponyva tartozik. Az ortodox templomban épp miséznek, a belépők sorra megcsókolják az üveglappal fedett ikont. Zászlócskákon hímzett felirat: Hrisztosz aneszti. Krisztus feltámadt. A templom mögötte puritánul berendezett kávézóra bukkanunk. Igazi lecsupaszított férfivilág, mindenből csak a legszükségesebbet tartják. Kérünk egy frappét (ez itt népital) és egy limonádét. A lebzselő vendégek közt a tulaj talál valakit, aki tud angolul, ő közvetít.
Behívnak a hátsó kertbe, ahol az általános szokásnak megfelelően két pasas ostáblázik lázas buzgalommal. Szól a rádió. Bátran megehetjük a közértből hozott tonhalsalátát, meg amit még akarunk, kiskanalat is nyomnak a kezünkbe. Feleségem megilletődötten ül a kisasztalnál – nő nem sűrűn fordul meg itt. A házigazda német szótöredékekkel próbálkozik, akadozva beszél, két keze ujjain mutatja, hogy már nyolcvankét éves. Mindent kitölt a madarak zsivaja. Pintyek, papagájok, kanárik mondják a magukét. A falakon és a kert közepén álló fán Gross Arnold-rézkarcok világát idéző kalitkák himbálóznak. A kávézó tulajdonosa leemeli az egyiket, büszkeségtől dagadó mellel mutatja a fészekből torkát tátó hat fiókát.
A nyelvi korlátoknak nincs jelentőségük. Gyorsan megfordulunk a vécében, ahonnan elefántistálló bűze csap ki, szúrós ammóniák, majd megköszönjük a szívélyes fogadtatást. Irány a buszpályaudvar.
illusztrációk | Skutecky Rita és a szerző fotói
Ács József írásai a blogon | Ács József írásai a Liget folyóiratban
