Európa elég rossz állapotban van: a munkanélküliség sok országban magas, és semmi jele, hogy csökkenne. Az európai országokon nem sokat segít az Angela Merkel (és korábban az Európai Központi Bankot képviselő Jean-Claude Trichet) által erőltetett ostobaság, amely szerint a mértéktelen költekezés okoz minden problémát, és ennek csak jókora adag megszorítással vethetünk véget. Az érvelés logikája csakugyan csábító: Görögország azért került bajba, mert túl sokat költött, és túl kevés adót szedett be, így nyilván ez az általános probléma, amelyet a nadrág feszesre húzásával kell megoldani. A kormány költsön kevesebbet, akkor majd helyreáll a nyugalom, a mindenkit eltöltő önbizalom miatt a vállalkozások több embert alkalmaznak, s végül megszűnik a munkanélküliség.
Paul Krugman kollégám a mechanizmust „bizalomtündér”-nek nevezte el. Az egyetemi diákösztöndíjak csökkentése, a kormányhivatalnokok menesztése, a szociális háló összehúzása azonban nem varázserejű szer, és nem várható, hogy a vállalkozások fellendüléséhez vezetnek. Ez ugyanis csak akkor következik be, ha a termékekre van kereslet – márpedig, ha a gazdaságban csökken a pénzmozgás, éppen az ellenkező hatást érjük el. Fel nem foghatom, hogy az elsőéves közgazdászhallgatók számára is könnyen elsajátítható alapigazságokat a politikusok miért nem képesek megérteni.
Ha pesszimista vagyok, azt kell hinnem, hogy a konzervatív politikusok pontosan tudják, hogyan működik a gazdaság, de olyan kormányzati elveket akarnak érvényre juttatni, amelyek a gazdagoknak kedveznek. Valóságos osztályharcot indítanak, amikor azt állítják: az adókedvezménytől a gazdagoknak megjön a kedvük a munkához, és még több embert alkalmaznak vállalkozásaikban, a szegények viszont akkor dolgoznak keményebben, ha megvonják tőlük a kedvezményeket. Micsoda ostobaság ez?!
Úgy tűnik, az európaiak is ébredeznek, és egyre több ember elégeli meg a dolgok folyását. A spanyolországi tüntetések már tavaly óta folynak, és a diáktámogatások csökkentése miatt is sokan csatlakoznak hozzájuk. A holland kormány nemrég megbukott, mert Geert Wilders pártja nem volt hajlandó a megszorításokat alkalmazó kormánypolitikát támogatni. Wilders egyébként visszataszító figura, erőszakos muszlim-ellenes kijelentései elfogadhatatlanok, de ettől még üdvözlendő, hogy ellenáll az általános nyomásnak.
A spanyol szakszervezetek széles körű tüntetéseket szerveznek, mert a munkanélküliség elérte a 24%-ot és a megszorítások láthatóan nem segítenek a helyzeten. A görögök az IMF által kikényszerített megszorítások ellen tüntetve szakítanak a hagyományos pártokkal.
Franciaországban François Hollande jutott hatalomra Angela Merkel kebelbarátja, Nicholas Sarkozyvel szemben. A cseh és román kormányra is egyre nagyobb nyomás nehezedik, nyilvános tüntetéseket szerveztek Portugáliában, a szegények és gazdagok között tátongó szakadékről beszélnek Indonéziában és a Fülöp-szigeteken. A megszorítások ellen tiltakozó sztrájkokat tartottak Szlovéniában, Lengyelországban, Olaszországban, Szerbiában és Írországban.
Nehéz volna megjósolni, mekkora társadalmi nyomást gyakorol mindez a döntéshozókra, de úgy tűnik, az európaiak jelentős részénél betelt a pohár. Érdekes, hogy az internetes keresőben az európai tiltakozások listájában az első néhány tucat találat közül egyik sem szól Magyarországról. Holott a magyarok sem elégedettek - és nagy a veszélye, hogy a nyomásra szélsőséges és torz válasz érkezik.
fotó | tumblr.com
