A generációk közötti együttműködés ösztönzése érdekében az állam törekszik arra, hogy a család tagjainak egymás iránti felelősségvállalása erősödjön, és ez a felelősségvállalás elismerést nyerjen…
A nagykorú gyermeknek külön törvényben foglaltak szerint tartási kötelezettsége áll fenn azon szülőjével szemben, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani.
2011. évi CCXI. törvény a családok védelméről
Egy pillanatra még a fa alatt alvó férfi fölé hajolt, aztán visszament a házba, és halkan becsukta maga mögött az ajtót.
Kilencéves volt, amikor az anyja pár hét leforgása alatt meghalt hasnyálmirigyrákban. Apja már egy éve nyugdíjba ment a rendőrségtől, és az otthoni üldögélést csak néhány alkalmi munka és az egyre gyakoribb kocsmalátogatás szakította meg. A temetés után magához szorította Klárit, és a sírástól csukladozva csókolgatta, magunkra maradtunk, kislányom, már csak mi maradtunk egymásnak.
Akkoriban, ha hazaért az iskolából, az apja ölbe vette, és amíg ő elmesélte, mi történt aznap, a haját, a karját simogatta. Még nem volt tizenegy, amikor a férfi először megerőszakolta. Éjszaka tört rá, és rögtön megütötte, bár a kislány nem is próbált védekezni. Mindez két-három havonta ismétlődött, és reggel, míg az apja másnaposan ásítozott, mindketten úgy tettek, mintha semmi nem történt volna.
Tizenhat évesen, a kisváros szélén nyáron működő diszkóban ismerte meg a harminc körüli férfit, akivel pár nappal később elszökött a fővárosba. Többen éltek együtt egy nyolcadik kerületi, lepusztult lakásban, és csipcsup lopásból tartották fent magukat. Még csak hathónapos terhes volt, de megindult a vajúdás, és a gyerek halott volt, mire megszülte. A férfi egyszer látogatta meg: egy sporttáskába összepakolta Klári minden cuccát, és otthagyta a kórházi ágya mellett.
Gyöngyi nénivel utoljára az anyja temetésén találkozott, de emlékezett rá, melyik kisvárosban él, mert az apja eleinte minden karácsonykor képeslapot iratott a rokonoknak. Az anyja nagynénje pártában maradt ápolónő volt egy katolikus öregotthonban, amelyet apcáknak tartottak fent. Minden évben fehér cérnából horgolt angyalkát küldött neki, jól kikeményítve, hogy mutasson a karácsonyfán. Klári még a kórházból felhívta a tudakozót, és néhány sikertelen próbálkozás után üzenetet hagyott Gyöngyi néninek az otthon portásánál.
Másnap délután már együtt utaztak vissza a szolgálati lakásba, és Klári szó nélkül teljesítette a néni egyetlen feltételét: beiratkozott a helyi egészségügyi szakközépbe. Az iskolaigazgató jól ismerhette Gyöngyi nénit, semmit nem kérdezett a kimaradt félévről, és a lány júniusban meglepően jó jegyekkel hálálta meg a bizalmat. Délutánonként bejárt az otthonba segíteni: tartotta a felfekvéses öregasszonyok hátát, míg a nénje babakrémmel kenegette pergamensárgára gyűrött bőrüket. Vékony, csontos arca annyira hasonlított a vénkisasszonyéra, hogy mindenki az unokájának hitte, és egyikük sem tiltakozott a feltételezés ellen. Klári apjáról soha nem beszéltek, de a lány gyanította, hogy Gyöngyi néni egyszer írt neki, és nem kapott választ.
Az öregasszony már jó pár éve halott volt, amikor az apja először beállított. Klári még mindig az egykori kastély hatalmas parkjának végében, a szolgálati lakásában élt, és az öregotthonban dolgozott. Apja a csüngő vérbükk bordó lombsátora alatt várt rá, mert erősen tűzött a nap. Ahogy Klári belépett volna a kis ház ajtaján, kibújt az árnyékból. Először nem ismert rá: az alkoholtól felpüffedt, az arca elszíneződött, de a szeme a régi volt. Pénzt akart. Odaadta, ami nála volt, még az aprót is, de a lakásba nem engedte be. Amikor az apja végre elment, kétszer ráfordította a kulcsot a zárra, és még sokáig állt csukott szemmel az ajtónak dőlve.
Attól kezdve két-három hetente felbukkant, mindig a vérbükk mögül, bár ahogy hidegre fordult az idő, a lombok egyre ritkultak. Klári megszokta, hogy csak egy-kétezer forintot tartson a pénztárcájában, amit szótlanul a férfi markába szórt, ügyelve, hogy ne érjen a kezéhez. Aztán február elején az apja egy papírral érkezett. Ügyvédi felszólítás volt, hogy a hatályos törvények értelmében köteles magához venni a férfit, aki önhibáján kívül fedél nélkül maradt. Az irat még a másfél szobás szolgálati lakás pontos méreteit is megadta, és indoklásként megemlítette, hogy biztos keresettel rendelkező, egyedülálló nő.
Rettenetes hideg volt azokban a napokban. Az apját a konyhaasztalhoz ültette, feljebb csavarta a gázt, és magára húzott még egy pulóvert, úgy indult a boltba. Kenyeret, virslit és két félliteres pálinkát vett. Az üvegeket és az elkészített ételt az asztalon hagyta, a széken alvó férfi mellett, és visszament az otthonba, hogy helyettesítse az éjszakás nővért, akinek a kisfia megbetegedett.
Még sötétben ért haza. Apja a bekapcsolt tévé előtt aludt, a szőnyegen két üres üveg feküdt. Sokkal súlyosabb volt a teste, mint a kiszáradt apácáknak, de sikerült kiemelnie a fotelből, a bejárati ajtóhoz húznia, és aztán tovább, ki a házból, a csüngő vérbükk hosszú, lelógó ágai alá.
fotó | tumblr.com
Horgas Judit írásai a blogon | Horgas Judit írásai a Liget folyóiratban
