Liget 1998/2 | Kováts Albert - AZ ÚJLAKI MOZGÓ
Nem tartottunk még a század közepén, amikor egy délután, a szobába beömlő fényben apám az inváziót magyarázta. Ebből aztán az lett; hogy szerinte karácsonyra itt lesznek az oroszok. Az értesülések szerénysége ellenére el tudtam képzelni, milyen is az, amikor a rengeteg hadihajóból sok katona meg tank jön ki Normandia partjainál, de az oroszokról tisztázatlan képeim voltak.
Nem lepett meg apám, amikor szokott higgadtságával vázolta a közeli jövőt, de engem jobban nyugtalanítottak a vérengzőnek mondott oroszok. Minél közelebb értek, annál vérengzőbb hírük kelt. Különösen az a híresztelés borzasztott el, hogy a nőknek levágják a mellét. Szenvedélyes plakát- és röpcédulaolvasó voltam, és nem tudtam apám nyugalmát saját szorongásommal összeegyeztetni.
Kicsit később, de még mindig a század közepe előtt egy-két évvel, és szintén nyáron volt, hogy a jegyárat ötven fillérről egy forintra emelték, pedig már a Zé, a Fekete Lovast hirdették az Újlakiban. Nem is láttam Zé, a Fekete Lovast. Mondták pedig, hogy nagyon jó. Jobb, mint az addigi kovbojos filmek, amik előtte mentek. Az ezüstsarkantyús is tetszett, például amikor kilövik a lovát és gyalogolni kell neki a sivatagban a tűző napon magas sarkú csizmában, hogy előbb érjen oda, mint a banditák, mert meg kell menteni a lányt.
Azt a menést a tűző napon, a magas sarkú, ezüstsarkantyús csizmában (és többször mutatták az ezüst sarkantyút közelről, meg a díszes csizmát), szóval azt a menést nagyon át lehetett élni. Sokat lőttek is benne, akkor láttam először olyan sokat lövöldözőset filmen. Filmen, mert a háború épp, hogy elmúlt és igazi lövöldözés volt benne sok, sőt, még utána is akadt, de az nem volt érdekes lövöldözés. Amikor közel szólt, akkor félt az ember, és összebújt és behúzta a nyakát. Otthon a szobák mennyezete például lukacsos lett a repeszektől, kilógtak a nádak, és helyenként látszott az ég. Mondta is fejcsóválva a ruszki katona, aki a parancsnokságnak keresett helyet apám könyvtárszobájában, hogy „nye kultúra”. De nem vérengzett.
Ugyancsak az invázió évében történt, amikor nagyanyámmal az Ördöglovast szerettük volna megnézni az Újlakiban. Az előcsarnok s a berendezés színét és stílusát különös módon szerettem. A háború előtti kor divatja és egy bizonyos fakó narancs-sárga szín uralkodott az ajtókon, a székeken, a büfé pultján, a furnér falburkolaton. Nagyanyám Temesvárról látogatott hozzánk, és a román kiugrás miatt itt szorult, át kellett élnie velünk Budapest ostromát. Aztán hazament meghalni. Temesvárt viszont elkerülte a háború.
A Zé, a Fekete Lovassal egy évben anyám és én meglátogattuk a rokonságot. Furcsán néztek és somolyogtak, amikor a romos Budapestről beszéltünk. Szóval, amihez a nagyanyám vitt, az is egy lovas film volt, és azt se lehetett megnézni. Az Ördöglovas a szekereket átugrató és más rémisztő bravúrstikliket végrehajtó grófról szólt, és éppen csak elkezdődött a vetítés, amikor világos lett, egy fekete öltönyös úr kijött a vászon elé, és amit mondott, abból annyit értettem, hogy a bekövetkezett politikai események miatt nem folytatják az előadást. Haragudtam a bekövetkezett politikai eseményekre. Kilépve a moziból, ugyanúgy ragyogott a délutáni fény, mint amikor az inváziót tárgyaltuk meg apámmal.
A Horthy-proklamáció napja volt.
RETRO-LIGET
avagy mit írtak, hogyan írtak a Liget szerzői öt, tíz vagy éppen huszonhárom évvel ezelőtt: jellegzetes, az akkori és a mai időkről is szóló részletek.
