Héjas, leveles homályok
szunyó baba-szörnye,
ó, szarucska, szellemecske,
szájas-orras bőnye,
sűrüdöznek már az egek
vélünk, a kék bozsgók.
Surló-körlő kerubgömbök
– mint esők a kosbort –
vernek zizgő kozmoszokkal.
Ó, a rezge ázás!
Ó, mi: súlyok vastagában
suhogás és rázás!
Vérré vált jó vacsorámat
öltözik a dédek,
rég kipendült mozdulatra
csuklót húzva, térdet,
míg a sors már vetkeződik
dédből és kerubból,
alábukni, hol a nyálkás
anyavíz kuruttyol
meleg iszapomban. Ó, mi:
megcsobbant fehérje,
lápos, puha karikákban
egymás huga, férje,
elpattanók: mamára és
bubájára. Emlőn,
bélen a mocskocska mézgák
– szent lucskaink – ömlőn
halálokkal repedező
mindenségnek ó, mi:
sárga tejjel, zöld sarakkal
összeraggatói.
(illusztráció: Ország Lili | Tenger úszó figurával)
(A vers és a jegyzet megjelent a 'Vigyél át, révészem' című antológiában | Liget, 2011)
Olvasott vagy hallott-e valaki „remekmívű” verset – Tóth Eszterén kívül – a terhességről, az áldott állapotról, mikor „anya és magzat egyben” van? – én bizony nem. A nagy téma oly könnyen merevedik idillé. Itt a magzatvízben – hol a nyálkás / anyavíz kuruttyol – viszont nem csupán a szarucska, szellemecske formálódik bubává és nem csak a „szentségesen groteszk” teremtődik meg. Az ősi, ráolvasásos-mondókás, imaszerű szövegelemek egybeépülnek – hiszen szülő és születendő összeraggatói a mindenségnek – az értelemmel és fegyelemmel rendezett modernnel. Zizgő kozmoszok és dédek, kerubok és mocskocska mézgák bugyborognak – ámulatos rendben. A vers-bravúr aztán (közben) „szaporodott” is, mert Tóth Eszter megírta a költemény kihordásának történetét, Egy ihlet útirajza címmel. Az ugyancsak személyes esztétika évtizedeken át kéziratban lappangott, csak a nyolcvanas évek derekán jelenhetett meg A várt váratlan című kötetben, nagyszerűen példázva, hogyan fér meg a maximális tudatosság az ihletettséggel. „A halandzsás varázsolás lejárt” – állítja szeretetre méltóan a költő, s azt kívánja, verse „egyszerre legyen érthető és bűvige is”, ahogyan egyszerre van a magzat kihordásában az „égi-földi gomolyodás”, s
„a legpelenkásabb, legváladékosabb földiségen micsoda legmagasabb transzcendencia süt keresztül”.
LEVENDEL JÚLIA
Levendel Júlia írásai a blogon | Levendel Júlia írásai a Liget folyóiratban
