A pötyögtetett
farsangi papundekli pedig arra való,
hogy válaszoljon: ma mi az, ami jó,
ami más,
és a miazmás
magyar társadalmi realitás nyűgeiből,
egy pillantásra legalább,
érzeteinket kiszabadítja.
Hosszabb távra vagy életviteli megoldásként
kétséges a hatásfoka,
nem olyan átütő, mint a félbe vágott
naspolya metaforikus receptje
a szerelemre,
vagy a földgolyószerte egyre-másra
diadalt arató, közösségszervező koncepció,
az igazságosság és emberszeretet,
viszont kevés költséggel, testi fáradsággal
összebarkácsolható ható –
itt mutatom, hogy mi a nyitja,
és hogyan teremthető elő. 

Hulladékból zsákmányolt kéregpapírra
(kukából is bányászható),
kenjünk szemünknek kedves,
vízzel vagy olajjal oldott festékpöttyöket,
aztán tépjük fel tetszés szerint a tarka lap
felszínét, hogy mélysége is látható legyen,
mögötti (alsó-belső) bordázata,
majd ecseteljünk, ahogy kézre áll, tovább,
formáljunk bátran valami profán pofát,
mintha gyerekkori sárpogácsa volna,
mindeneket bíró, örökbecsű forma:
szenvedje ő a miazma fojtó hevét,
vagy hárítsa, ellenálló legyen,
egyszerre az igen és a nem,
a személyes, az egyetlen,
a más:
valami reményszerűt hordozó,
vehikulum.
Festett létminimum.

(az illusztráció a szerző festménye)