Hányféle látomást présel ki magából
munkafolyamatainak melléktermékeként,
mint csillámló váladékot, a hajszolt lélek,

a félelem ólomtömbjei alá szorulva és
a remény rakétái által magasba lökve, az
emlékezés tárnáit vájva és a képzelet

lagúnáiban hajózva? Hány képsor cikázik
a semleges és mindent közvetíteni képes
idegpályákon, hogy aztán látszólag nyom

nélkül tűnjön el? De hiszen épp ez az: tudjuk,
minden megmarad bennünk, semmi sem vész el,
s így még hihetetlenebb az egész: miképp

lehet tárolni mindezt, mi magyarázza, hogy
nem robbanunk fel, hogy nem szakadunk
darabokra, hogy elvergődünk a halálig, élve?

 Vajda Lajos  |  Barátok

Csengery Kristóf írásai a blogon | Csengery Kristóf írásai a Liget folyóiratban