Már második napja keresem a szemüvegem. Amikor utoljára rajtam volt, az ágyamon ülve dolgoztam, nagy halom papírt rendezgettem, de mert olvasáshoz nem kell, félreraktam. A vaskosabb, sötét keretest általában hamar megtalálom, a pillekönnyű, alul csak damillal rögzített méregdrága üvegcsoda azonban tökéletesen beleolvad a környezetébe. Ennyi ideig azért nem szokott bujkálni, esténként jobbára beleütközöm: a könyvespolcon vagy az asztal sarkán várja, hogy masszívabb társát lecseréljem.
Most hiába tapogatom végig a szokásos helyeket, sehol semmi. Elalvás előtti utolsó gondolatom, hogy másnap a szokatlan helyeken keresem. A mosógép belső peremén hagyott lakáskulcsot, a hűtőszekrénybe tett mobiltelefont, a cipős polcon felejtett slusszkulcsot, a konyhaszekrénybe zárt távirányítót a vadászeb csalhatatlan ösztönével lelem meg.

Éjjel háromkor arra ébredek, hogy tudom, hol a szemüvegem. Az ágyam mellett, az éjjeliszekrény előtt fonott szemetes áll. A papírokkal hadonászva belesöpörtem a kosárba, a szemét közé. Felkattintom a lámpát, a szemetesbe túrok. Gyanúsan kevés van benne. Filmbe illő fordulat: valaki időközben kiürítette a papírkosarat a kukába! És hajnalban jön a kukásautó! Férjem bús beletörődéssel fogadja az éjszakai kalandot, pulóvert húz és némi kukázás után csinos csomaggal tér vissza. Az összekötözött nejlonzacskóból narancshéj és fagyott teafilter lóg ki, de az összegyűrt papírfecnikről felismerem: az én szemetem. Óvatosan bontogatom a zacskót, félresöprök egy almacsutkát meg néhány kihajított névjegyet, és egy papírzsebkendőn végre megpillantom. Bepárásodott üveggel, hideg szemrehányással néz rám.
Langyos szappanos vízzel mosogatom és bocsánatáért esdeklek. Elvégre karácsony van. A szemeteskosárnak másik helyet keresek, és egy pillanatra az is megfordul a fejemben, hogy a szemüveget ezentúl láncon hordom a nyakamban. Az ötletet sürgősen el is vetem, mindennek van határa – annyira azért nincs karácsony. Óvatosan lehelgetem az üvegét, dörzsölöm a vékony keretet – mintha engedne a merevségből. Az orromra biggyesztem – vajon másnak mutatja a világot, miután megjárta a kuka mélyét?
Bármit is tapasztalt, megtartja magának. Engesztelésül kivételesen a tokjába fektetem. Reggel majd a karácsonyfa alá teszem.

Horgas Judit írásai a blogon | Horgas Judit írásai a Liget folyóiratban