5. RÉSZ
Shaftesbury ért először a telefonfülkéhez, de nem nyitott be. Tindal nagy vizes denevérként vánszorgott, s amikor utolérte, pár pillanatig Shaftesbury-re dőlt, mint aki a szent cél érdekében kész akár elájulni is. Bár még zihált, nem érződött semmilyen gyengeség a hangjában, amikor beszólt a fülkébe a résnyire nyitott ajtón.
– Maga az Cherbury?
– Miért, nem engem hívott?
– A hangja kicsit megváltozott, mióta nem beszéltünk.
– Igen, engem a magáéra emlékeztet.
– Engem is.
– Jöjjenek már be!
Tindal megtörölte verejtékező homlokát, és sóhajtott, miközben belépett. Micsoda ripacs – gondolta Shaftesbury, mindig a közönségnek játszik. Ezzel a búvárruhával is mit akar? De azért szorosan a másik nyomában befurakodott a telefonfülkébe. Cherbury a kék telefonkészüléken ült, s a falhoz rögzített, félig megkopasztott telefonkönyv két oldalára beszuszakolták magukat az újonnan érkezettek is. Cherbury megvárta, amíg elhelyezkednek, aztán a vállukra támasztotta lábát, egyébként kizuhant volna a fülkéből.
– Akkor kezdhetjük?
– És Bolingbroke? – Nem mintha hiányzott volna Shaftesbury-nek, de azért megkérdezte.
– Ő is itt van. – Intette le Cherbury és hosszú körmű, sárga mutatóujját kiegyenesítette az orra előtt. A többiek követték tekintetükkel és a fülke tetőszerkezetébe ékelődve észrevették a riadt Bolingbroke-ot.
– Végre megint együtt! Megpróbált mosolyogni, de abban a kifacsart testhelyzetben jól láthatóan inkább szenvedett. – Nem raknák ki a fülkéből ezt a bőröndöt? Nem bírom tovább tartani.
Háta mögül nagy kék táskát húzott elő, és óvatos mozdulatokkal leeresztette.
– Tudják, a fegyverek…
– Tudjuk, ne aggódjon Bolingroke! Tindal átvette a táskát, és kidobta a fülke elé. Idegesítette, ha más is aggodalmaskodik, nem csak ő. Újra elhelyezkedtek. Shaftesbury és Tindal a fülke falának támaszkodva, Cherbury a telefonon, két társa vállán pihentetve a lábát. Bolingbroke valamivel lejjebb ereszkedett, s úgy látszott, rá akar ülni Cherbury fejére, de az elhessegette.
– Uraim! A helyzet az, hogy… Jean-Jacques eltűnt. Nyomtalanul.
Bolingbroke felsóhajtott, Tindal falfehér arcán megrándult egy ideg a búvármaszk alatt.
– Ismét kicsúszott a kezünkből. A városból is eltűnt, ez talán nem szorul különösebb bizonyításra.
A fülke koszos üvegfalán bámultak ki mindannyian. A Mester utcában a szél sem fújt, annyira mozdulatlan volt a világ, s pár pillanatig úgy érezték, ők is megszűntek létezni. Ekkor azonban váratlanul egy árny suhant végig a platánok alatt, felkapta a kék táskát és eliszkolt vele a Körút felé.
