Régebben ugyanis gyakran álmodtam apámmal. Menetrendszerűen. Éber ésszel nem volt logikus menetrend, nem tudtam előre kiszámolni, mikor érkezik a következő álom, de biztos lehettem benne, érkezik.
Álombeli énem gyakran összezavarodott ezekben a helyzetekben. Apám rendszerint jó kedéllyel, életerősen jelent meg, evett, cigarettázott. Látszólag semmi baja nem volt, de kétségtelenül a halálból jött vissza – akkor meg ne egyen olyan jóízűen, ne cigarettázzon olyan szemérmetlenül sokat. Igazán ügyelhetne az egészségére, gondoltam, hiszen a halál legalább olyan veszélyes, mint egy szívroham. Az ilyen nyavalyákkal vigyázni kell. Kevés stressz, kímélő életmód. Arról nem is beszélve, amikor pálinkáztak anyámmal! Ilyenkor inni? Még mit nem!
Az is megtörtént, hogy más jött vissza helyette – már nagyon vártuk apámat, és leszállt a buszról egy férfi apám ruhájában, apám bőrében. Apám arcát hordta. Csak otthon vettük észre, hogy mégsem ő az. Az idegen lebukott, és láthatóan kényelmetlenül érezte magát.
Felébredve könnyen feltaláltam magam. Kézenfekvő volt verset írni az álmokból. Eleinte mindent szóról szóra próbáltam rögzíteni, de hamar feladtam. Szégyelltem magam apám előtt, hogy kibeszélem viselt dolgait, s folyton feszített a kétség is: talán nem vagyok elég pontos. Fokozatosan eltávolodtam hát az álom valóságától, a karakterek arcát elmaszkíroztam, s igyekeztem csak azt meghagyni, ami általános. Egy-egy álmot többször is újjáformáltam. Azzal nyugtattam magam, hogy ez a lehető legőszintébb eljárás apámmal szemben, de azóta is kísért a gyanú, hogy csak a könnyebbik végén fogtam meg a dolgot. A versek színvonala javult, az egyes darabok megjelennek – már-már menetrendszerűen. Apám viszont egy ideje elmaradozik, és azzal az alakkal is egyre ritkábban találkozom, aki helyette szokott megérkezni álmaimban. Mintha végleg lekéstem volna valamiről.
Németh Bálint írásai a blogon | Németh Bálint írásai a Liget folyóiratban
Vajda Lajos | Polip
