1. RÉSZ
Vesztettünk, mondta rekedten maga elé Bolingbroke, aztán felállt, az ablakhoz támolygott, és mint aki végleg lemondott mindenről, kinézett a néptelen Nagyvárad térre. Nem maradt más lehetőség számára, mint hogy összeszedje a fegyvereket, és megpróbálja menteni a bőrét. A nagy, kék táskába bedobálta a gyertyatartót, a kihúzhatós műanyag poharat, néhány fali szőttest, utolsó bakelitlemezeit, és – némi bizonytalankodás után – a számítógépe klaviatúráját.
Ilyenkor nem szabad megállni, leülni, révedezni, bánni az elkövetett kapitális hibákat. Rágódni a dolgon. Ha eddig nem gondolkozott pontosan, hát ezután sem teszi. Megpróbál helyette dolgozni, azaz a megelégedettség reménye nélkül cselekedni. Ez segíthet, bár az összeomlást már semmi sem állíthatja meg. De megmenekülni is kemény munka. Az ajtóból még visszanézett, igen, mindent úgy hagy maga után, ahogy találta.
Ha Shaftesbury megérkezik, nem vesz észre semmit. Persze maradtak apró jelek, kisebb hibák, amelyek talán elgondolkoztatják a másikat, és rákényszerítik, hogy ne döntsön rosszul. A postaláda kulcsát áttette a telefon egyik oldaláról a másikra. A nagy előszobai tükör alján elmaszatolt egy ujjnyomot. Megette a sütőben felejtett fasírozott nagy részét. Shaftesbury kifinomult ízlésű, kényes udvariasságában modortalan férfi, és mindenben válogatós, leszámítva a barátait, ezért szinte biztos, hogy először Tolanddal próbálja felvenni a kapcsolatot. De Toland nem állhatja a titkolózást, nem lesz hajlandó álnéven levelezni, poste restante. A toland@freemail.hu-ról küldi az üzeneteit. És mi lesz azokban, te jó isten! Bolingbroke közben becsapta maga után az ajtót, leszaladt a lépcsőn, átvágott a Nagyvárad téren és a Gyáli úton; a Vágóhíd utca magnetikus vonzásába ért. Laktam már jobb helyen is, gondolta, épp a legjobbkor, hiszen költözött. Bár csak a fegyvereit hozta magával: az üres gyógyszeres dobozokat, a fáslikat, a katamarán árboccsúcsát, no és persze a klaviatúrát. A Vágóhíd utca néptelen volt, és úgy emlékezett, a Gyáli úton sem látott senkit. Tehát vesztettünk, ebből is látszik, hogy teljes vereséget szenvedtünk. Már nem fájt annyira a gondolat, sőt, a mártírium dicsfényében látta magát. A következő pillanatban azonban megtorpant, elsápadt, leejtette válláról a táskát. De akkor valaki, valaki más viszont győzött!
