– Ugye, milyen szép is volt nekünk a Bolyai utca!
– Lombsátraival, napban-fagyban-hóban-virágban milyen
feledhetetlenül szép volt nekünk a Bolyai utca!
– Én meghalok... és te is meghalsz... És akkor senki se tudja
többé, milyen szép volt nekünk a Bolyai utca!
– Igen, de halálom előtt én majd elmondom valakinek...
– Ha tíz valakinek mondod is el, és mind a tíz valaki száz
valakinek, azok is mind meghalnak egyszer és így...
– Hát akkor vésem fára!
– Elkorhad.
– Ütöm vasra!
– Szétrozsdál.
– Írom sziklára!
– Szétmállik.
– Gyémántra!
– Elenyész.
– … ?
– Végül a szó maga is meghal... A nyelv elnémul... És így
nyoma sem lesz többé annak, hogy milyen szép volt
nekünk a Bolyai utca...
– Hát akkor kódolom jelre. Gerjesztek! A hidrogén-hullámra
táplálom
és a Világtér tücsökjei:
a 21-es hullámhosszon cirpelő H-atomok
világűr-örökre lüktetik-zengik
zengik-lüktetik
hogy milyen feledhetetlenül szép volt nekünk
a Rózsadomb lankáján
Budapesten
a Bolyai utca.
Tamkó Sirató, a fiatal avantgárd költő 1930-ban elhagyta Magyarországot, s hat év múlva Párizsban közzétette Bolyaira, Einsteinre és a téridőre hivatkozó Dimenzionista manifesztumát. Neves művészbarátaitól azonban elszakította súlyos betegsége. Haza kellett utaznia. Nyomorúságos állapotából a jóga segítségével épült fel. Az atom- és az űrkorszak beköszönte, majd a holdraszállás nyomán Tamkó fellelkesült, és a globális, sőt más bolygókat is meghódító kozmikus tudat diadalában reménykedett. Kozmogrammok című ciklusában az emberi faj históriáját végső hazája, az univerzum történetébe ágyazza. De ha szó szerint vesszük a „mindenséggel mérd magad” parancsát, és fényévekben meg évmilliárdokban számolunk, nem zsugorodunk-e észrevehetetlen porszemekké, akiknek léte vagy pusztulása egyre megy? Amit Az Űrkor tízparancsolata című versében olvasunk, vigasznak kissé sovány: „Ne félj! Ha elmúlsz is mint ember, örökrezgő atomjaid, új ünnepekre várva, tovább táncolnak a mérhetetlen térben.”. Ez a „talajközeli”, személyes élményekhez visszanyúló verse a Rózsadomb legendás platánsoráról viszont azt mutatja, hogy az emberentúli kozmikus víziók nagyon is az emberi itt-létben gyökereznek.
ÁCS JÓZSEF
illusztráció: Barcsay Jenő | LEJTŐS UTCA
A vers és a jegyzet megjelent a HON A HAZÁBAN című antológiában | Liget, 2014
microsite képekkel és zenével itt
színházi premier és könyvbemutató
HON A HAZÁBAN
Petőfi Irodalmi Múzeum [1053 Budapest, Károlyi u. 16. | pim.hu]
2014. november 15-én, szombaton 19 órakor
Egy könyv: 219 magyar irodalmi mű, 105 magyar festmény, 116 kortárs jegyzet – a hazáról, a honi tájakról, a fővárosról, a történelem fontos eseményeiről és szereplőiről, kitaszítottságról, üldözöttségről, emigrációról és honvágyról – a hazatalálásról.
Egy zenés előadás, amely színházi eszközökkel szólaltatja meg az antológia részleteit.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
