irodalom | ökológia | társadalom | filozófia

Liget Műhely - szellemi üzem

  • Hon a hazában
  • Pályázatok
  • E-könyvek
  • Tényfékező
  • Próza
  • Vers

Liget Műhely - szellemi üzem

  • Hon a hazában
  • Pályázatok
  • E-könyvek
  • Tényfékező
  • Próza
  • Vers

Németh Bálint – CÍMKÉK

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. július 20. - Ligetlakó

20140720-bottle.jpg


Gyilkosaim úgy tűnik, félnek. Talán attól félnek,
hogy – mint egy karmester –  egyetlen intéssel
szabadon engedem őket. Hogy nem készítek fényképet
róluk többé bilincsbe verve a bíróság nyirkos épületében,
ahol egyetlen régi, reménytelen per mutációi zajlanak
ma is. Aggódnak, mert  minden eldőlt, mert mindennek
elmondtam őket dühömben, és vádló szavaim alján,
mint a felelőtlen gyerekeknek végül, fel kellett fedezniük
a száraz tényeket. Hogy ennyi volt, hiszen forrásaink
kiapadtak, energiáink nem újulnak meg, lehetőségeinket
unásig kimerítettük. Valaminek a végére jártunk, és sajnos
rossz szájízzel fogunk elszakadni, mintha – még utoljára –
keserű iszapot húztunk volna fel a kútból. Gyilkosaim
félelme tehát jogosnak bizonyult, és most, az utolsó
közös kép után, akár a sötéten morajló indulatokat,
valóban eleresztem őket. Bár nem ítélhetem el
ragaszkodásukat, innentől az üvegekről
leáztatott címkék szabadsága az övék.

fotó | 500px.com

Németh Bálint írásai a blogon | Németh Bálint írásai a Liget folyóiratban

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!
vers létezés németh bálint

Ajánlott bejegyzések:

  • ligetmuhely.com | ONLINE FOLYÓIRAT ligetmuhely.com | ONLINE FOLYÓIRAT
  • Birtalan Ferenc – TELEM Birtalan Ferenc – TELEM
  • Hon a hazában | Jékely Zoltán – AZ ÉN ORSZÁGOM Hon a hazában | Jékely Zoltán – AZ ÉN ORSZÁGOM
  • Hon a hazában | KÖNYVBEMUTATÓ Hon a hazában | KÖNYVBEMUTATÓ
  • Hon a hazában | Sík Sándor – A DUNÁRÓL FÚJ A SZÉL Hon a hazában | Sík Sándor – A DUNÁRÓL FÚJ A SZÉL

A bejegyzés trackback címe:

https://ligetmuhely.blog.hu/api/trackback/id/tr486526047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

ligetmuhely.com | ONLINE FOLYÓIRAT

300x330-blog-ajanlo.jpg

Ajánló

  1. Nacsinák Gergely András – AKHILLEUSZ PAJZSA, AVAGY A KÉPTELEN REKONSTRUÁLÁSA
  2. e-könyv | W. Shakespeare – MACBETH | Kállay Géza fordítása [2014]
  3. pályázat | SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat – ROSSZ GYEREK | alkotói pályázat
  4. Victor András – PAKSI ÖKOLÓGIA
  5. pályázat | MÁS TÉRBEN
  6. ELHUNYT R. VÁRKONYI ÁGNES
  7. pályázat | ESSZÉPÁLYÁZAT
  8. pályázat | SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat – HÁRMASÚT | alkotói pályázat
  9. pályázat | SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat – ARANYESŐ ÉS SZURKOS ÜST | alkotói pályázat
  10. pályázat | SÖTÉTBEN A HANGOK

Facebook oldaldoboz

Tovább a Facebook-ra

Keresés

LIGET e-könyvek

Belépés

Liget Műhely

A Liget folyóirat szellemi köréhez tartozó gondolkodók írásai különböző műfajokban. irodalom | ökológia | társadalom | filozófia

Linkblog

  • 1. Liget - a folyóirat online változata
  • 2. Szitakötő - a kíváncsi gyerekek lapja
  • 3. Levendel - gyűjtemény
  • 4. Kieselbach - galéria
  • 5. Gráfium - grafikai stúdió

Friss hozzászólások

  • Warga Marcell: Szép. (2019.12.01. 23:12) Varga Dániel - MÁSKÉNT UGYANAZ
  • Flórián Miléna: Ez jó volt... :) (2016.12.14. 20:06) Németh Bálint - KONYHANYELV
  • csd79: @Ligetlakó: Köszönöm! (2015.02.05. 10:15) pályázat | ESSZÉPÁLYÁZAT
  • KozáknéZsuzsa: Nagyon tetszik! (2015.01.02. 10:16) Birtalan Ferenc – PRONTO
  • Krisztina Szalay: Csodálatos tanárunk volt. A "jelentékeny, eredeti gondolkodó, megbízható tudós" jellemzést fájóan... (2014.12.15. 13:03) ELHUNYT R. VÁRKONYI ÁGNES

Naptár

május 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Rovatok

  • átellenből (4)
  • befejezni (2)
  • csoportképek (6)
  • elképzelem (8)
  • e könyv (28)
  • fény antológia (15)
  • festők (3)
  • földhözragadt fohászok (9)
  • folyóirat (1)
  • gömbhagyma (2)
  • görög (6)
  • hagymalevelek (36)
  • hon antológia (7)
  • idillia (3)
  • kavics (5)
  • könyvek (8)
  • kóroda (18)
  • menekültek (10)
  • nem semmi mesék (12)
  • orákulum (3)
  • pályázat (23)
  • rádió (3)
  • rémregény (17)
  • retro (90)
  • ringlispíl (16)
  • számvetés (10)
  • színek (10)
  • tényfékező (3)
  • test antológia (11)
  • törvényszerű (3)
  • tulp doktor (3)
  • véletlen helyek (3)
  • víz antológia (11)
  • wpp (9)

Címkék

1990 (5) 1992 (5) 1993 (5) 1994 (5) 1998 (6) 1999 (5) 2002 (6) 2004 (6) 2005 (5) 2006 (9) 2013 (9) 2014 (10) abszurd (290) ács irén (9) ács józsef (32) alkotó (7) állat (5) álom (12) ausztrália (5) balassa péter (6) bálint endre (27) barcsay jenő (11) beney zsuzsa (5) bene zoltán (5) bevándorlók (11) bevandorlok mellettunk (10) bíró zsuzsa (5) birtalan ferenc (14) budapest (7) búth emília (23) cigány (7) csengery kristóf (30) csillagok (5) csoportképek (6) egészségügy (27) éjszaka (5) elképzelem (8) ember (7) eső (5) esszé (5) ételek (8) e book (28) e könyv (28) fák (9) fecske csaba (9) fenyő ervin (14) fény antológia (15) férfiak (6) festmény (239) földhözragadt fohászok (9) folyóirat (15) gazdaság (26) géher istván (16) görög (6) görögország (5) gyerek (21) háború (6) hagymalevelek (36) hajléktalan (17) halál (32) handi péter (35) hatalom (5) hon antológia (9) hon a hazában (7) horgas béla (112) horgas judit (21) hórusz (8) idő (9) időjárás (13) internet (5) irodalom (9) iskola (8) ismeretterjesztő (7) jámborné balog tünde (40) játék (21) józsef attila (6) kállay géza (15) kállay kotász zoltán (12) kámán balázs (5) karácsony (5) kavics (6) kérdés (8) kert (8) kína (5) kókai jános (7) kommunikáció (53) konok péter (8) könyv (33) könyvek (12) kórház (20) kóroda (18) közlekedés (8) közösség (123) kutas józsef (52) kutya (5) lackfi jános (10) lányi andrás (6) létezés (175) levendel júlia (44) liget (119) liget szépe (5) manipuláció (5) márton lászló (6) mattis teutsch jános (6) média (5) menekültek (11) mese (11) mesterházi márton (20) muskovics marianna (6) nacsinák gergely andrás (61) nagy andrás (5) németh bálint (23) nem semmi mesék (12) nők (9) oktatás (11) olvasás (6) öregedés (11) ország lili (11) orvos (21) ősz (9) pályázat (23) petrik iván (23) polgár teréz eszter (7) politika (58) propaganda (14) próza (453) publicisztika (5) rába györgy (8) rasszizmus (5) reményi tibor (11) rémregény (17) rené margit (6) retro (95) richard quandt (25) ringlispíl (16) roma (8) róma (5) r várkonyi ágnes (6) shakespeare (7) sorozat (428) számvetés (10) színek (11) színház (8) szitakötő (17) szobor (8) szőnyi istván (7) tábor (6) tandori dezső (5) tárgyak (5) társadalom (15) tavasz (9) tényfékező (7) természet (81) test antológia (11) történelem (25) ünnep (5) utazás (17) vajda lajos (6) vallás (10) vers (288) victor andrás (8) video (17) villamos (7) vivian maier (9) víz antológia (11) vörös istván (7) world press photo (9) wpp (9) youtube (14) z karvalics lászló (22) Címkefelhő

e-könyv | BOOK&walk

Keresés

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2023. 25. hét (1)
  • 2015. 0. hét (2)
  • 2014. 51. hét (1)
  • 2014. 50. hét (2)
  • 2014. 49. hét (3)
  • 2014. 48. hét (1)
  • 2014. 47. hét (2)
  • 2014. 46. hét (3)
  • 2014. 45. hét (2)
  • 2014. 44. hét (2)
  • 2014. 43. hét (3)
  • 2014. 42. hét (3)
  • Tovább...
süti beállítások módosítása
Dashboard