PÁRÉ
Pikk-pakk:
ez nem szenilis plakk.
Nekem a „P” inkább piros,
leheletnyi papirosra pingált
antropomorfia,
emberfia-képe,
bámul az egészre,
présre és a résre,
kezes kifejezés.
És sohsem elég.
Luxus és menedék,
param-param páré
parádé valami peremen,
és akkor is igen,
ha nem.
REPESZ
AZ „R” hangzó
mint riasztó
szól most bennem,
kerreg-berreg hirtelen.
Összekapom magam:
ki az, mi az, mit akar;
roszog a falban, dübörög a utcán,
a levegőt is megrepeszti.
Hétéves voltam ’44-ben:
a tenyérnyi bombarepeszt
meg a repülőkre
kilőtt töltényhüvelyt
(a pályamunkásoktól kaptam)
együtt őrizgettem,
az iskolába vezető erdei út mentén
bodzabokor tövébe ástam.
Senki nem tudott róla;
azóta sem.
Jó volt, hogy tárgyilagos
tényként léteznek, számíthattam rájuk,
valahányszor elmentem mellettük vagy
szúrópróbaszerűen meggyőződtem,
hogy csakugyan;
egyszer sem kellett csalódnom.
Mi lett velük?
Talán most is ott vannak.
Az a helyük.
GPS
Sisegéstől sziszegésig
mi minden meg nem
történik!
Hogy lássam a részleteket,
nyomban útra kelek.
Bekapcsolom hát
GPS-emet,
ami
úgy van nálam már jó ideje
beállítva vagy fölhangolva
(s a kettő egyre megy)
hogy az „S” és „SZ” között
ha lenne még egy hangzó,
alighanem arra
mutatna,
a jelentések előjelébe
semmiképpen se avatkozna,
de a nyitó mondatot
bizakodva
megismételtetné végül:
Sisegéstől sziszegésig
