Bocsássatok meg, én nem tehetek
magamról. Befontak e testbe.
Együgyű vággyal nézek, ügyelek, figyelek
szövetréseken át s az idő sugarát
lesem, mint lobban el a térbe, a mélybe, az estbe.
„De mindebben az állati szellemek keletkezése a legnevezetesebb; olyanok ezek, mint a legfinomabb szellő vagy jobban mondva, mint a legtisztább s legélénkebb láng; folyton folyvást nagy mennyiségben a szívből az agyvelőbe szállnak, innét pedig az idegeken át az izmokba s így mozgatják mind a tagokat.... amint például fejeket látni, melyek kevéssel miután levágják őket, még mozognak s a földet harapják, jóllehet nincsen többé lélek bennük... Ez nem fog különösnek látszani azok előtt, kik tudják, mily különböző automatákat vagy mozgó gépeket tud az emberek ügyessége csinálni... Ezek azután az emberi testet gépnek fogják tekinteni, mely minthogy Isten kezéből került ki, hasonlíthatatlanul jobban el van rendezve s sokkal csodálatosabb mozgásokat végez, mint akármelyik, melyet ember találhat ki.” Íme, a descartes-i „gondolkodó dolog”: a jó öreg lélek, mely a hús-automatába zárva, a tobozmirigyben berendezett vezérlőtermében kuksolva csak életszellemek regimentjének segítségével tud kapcsolatot tartani a külvilággal. Kissé sivár a descartes-i lélek sorsa: nem tehet magáról, szorult helyzetéről, az isteni mester gépezetében elfoglalt helyéről. Ha tehetné, alighanem szertefutna az erek alagútjain huncut életszellemekkel kergetőzve, vagy felszállna kiterjedés nélküli rokonainak éteri birodalmába. Akkor miért ül mégis ott, amíg csak lehet? Mi tartja fogva? Csak nem ennek az ellobbanó sugárnak, az egyszeri pillanatnak másképpen föl nem lelhető igézete?
NACSINÁK GERGELY ANDRÁS
illusztráció: Vajda Lajos | BARLANGSÍR
A vers és a jegyzet megjelent a TESTET ÖLT című antológiában | Liget, 2013
microsite képekkel és zenével itt
---------------------------------
KÖNYVBEMUTATÓ | 2013. október 24-én, csütörtökön 17 órakor a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
