a LIGET e-könyv sorozata

A Kezdetben volt a logosz több szempontból is alkalmas, hogy vele kezdjük a nyelv és beszéd vizsgálatát. Egyrészt tartalmazza magát a kezdet szót, és – mivel épp a kezdőmondat feladatát bízzuk rá – önmagára visszamutatva fejezi ki, hogy csak vele kezdődhet minden nyelvvel és beszéddel kapcsolatos fejtegetés. Ugyanakkor össze is foglalja a problémát, amiből a nyelvről gondolkodás kibontakozott, időhatározós állítmánya (kezdetben volt) pedig emlékeztet, hogy már az ókorban is valami „ősi”, eredendő, „öröktől fogva létező” megnevezésére szolgált alanya, a máig rejtélyes logosz. Ez a sokféle értelmezést megengedő és követelő logosz nem hagyja majd feledésbe merülni, hogy milyen szerencsésen és szerencsétlenül gazdag tartalmú ez a rejtély. Kiinduló mondatunk nem csupán egy ókori gondolatot idéz tehát, hanem a nyelv egész problematikájának is metaforája lesz.

....

Othello is elmondja, mit tud a világról, ez azonban azzal egyenlő, amit a világban megtapasztalt. Beszámolója nem egzotikus útleírás arról, milyenek az ismeretlen földrészek, hanem küzdelemben és gyötrelemben átélt tudás: ő maga. Az ismeret, amit Othello közöl a világról, elsősorban és mindenekelőtt magának Othellónak a megismerését szolgálja. Ellentétes képeiből, felsorolásaiból úgy tűnik, az egész világot ismeri: szélét és hosszát éppúgy, mint mélységét és magasságát („Tátongó odut, szikes pusztaságot, / Vad kőbányát, egetverő hegyet”). Tudja, milyen a szabadság, mert megtapasztalta a rabságot („eladtak rabnak”), megtanulta, mit ér az élet, mert volt már életveszélyben („S hogy ott nem vesztem, hajszál híja volt”). Látta „az egymást faló kannibálokat, / Az emberhússal élőket, akiknek / A hónuk alatt nő fejük”. Romantikus túlzás? Netalán hatásvadász lódítás? Shakespeare így érezte megteremthetőnek az egzotikus mór alakját? Én inkább metaforikusan értelmezem: Othello tudja, hogy ember embernek farkasa, hogy az egymást gyűlölők legszívesebben keresztben nyelnék le egymást, és azt is látnia kellett, hogy sokan sokszor fejetlenül cselekednek. Perlokuciós szempontból az idegen és egzotikus lények listája azért roppant hatásos, mert felhívja a tanács – és Brabantio – figyelmét arra, hogy még fehér bőrű velencei leányt nőül vett fekete bőrű mórnál is vannak a világon különlegesebb és félelmetesebb „szörnyetegek”.

Othello teljes élettörténete egyszersmind teljes világismeret. A teljesség és ennek időbeli megfelelője, az örökkévalóság a darab elején fel is merül: „What a full fortune does the thicklips owe” – kiált fel Rodrigo keserűen, amikor rádöbben, hogy Desdemona már végképp Othellóé, Jago pedig ezt mondja Cassiónak a mór házasságával kapcsolatban: „Kincses gályát fogott a szárazon. / S ha megtarthatja, boldog mindhalálig” („he’s made for ever”, szó szerint: örökké). A hangsúly Othello esetében ezen a teljességen van – többek között ez különbözteti meg tudását Jagóétól. Jago mindent tud, Othello ismeri az egészet, Jago mindent tud a világról, Othello ismeri a világot. Jagónak információi, értesülései vannak a világról, Othello jártas benne. A különbség jelentéktelennek tűnik. Mégis: „egy egész világ”.

(Kállay Géza)