avagy a Tesla-hagyaték bolygatása

Magyarország egyik leggazdagabb üzletembere érdekes bejelentést tett. A bejelentés, tárgyát tekintve, nem sok vizet zavarna, hiszen sufnitudósok száján számtalanszor kiszaladt már a világmegváltó találmány neve, megvalósításának gyors ígéretével együtt, most azonban olyan valaki állt elő, aki mögött cégbirodalom, azaz a realizálás lehetősége tornyosul. A bejelentés nem maradt visszhangtalan, bár ováció helyett szinte egyöntetű, és tulajdonképpen érthető kétkedés fogadta.

Miről van szó?

Százhúsz évet kell visszamennünk az időben, az 1890-es évekig, amikor is Nikola Tesla, szerb származású fizikus, feltaláló az elektromossággal kísérletezett. Tesla állította, hogy szerkeszthető olyan motor vagy generátor, amit csak el kell indítani egyetlen kis „lökéssel”, és onnantól folyamatosan és kifogyhatatlanul termeli az áramot. Honnan veszi a szerkezet az áramtermeléshez szükséges energiát? Erre nincs világos válasz, nem volt százhúsz évvel ezelőtt, nincs ma sem. 

Az üzletember bejelentése nyomán fürge újságírók felkerekedtek, hogy kifaggassanak nagy tekintélyű, akadémián székelő urakat: lehet-e Tesla-motort konstruálni? Mi hajthat egy ilyen motort? A föld mágneses tere? Gravitáció, nullponti energia? Nem, nem, a szaktekintélyek úgy nyilatkoztak, hogy ilyesféle erők nem hajtanak motort. Képtelenség. Tesla ötlete nem valósítható meg. Ha netalán mégis, az Nobel-díjat érdemel.

Adott tehát a szerkezet, ami nem működik, mert képtelenségen alapul, és aminek az üzletember szerint már több prototípusa üzemel (itt-ott, biztonsági okokból közelebbről meg nem nevezett helyeken), a sorozatgyártását pedig épp most tervezi elindítani.

Képtelenségről ritkán derül ki, hogy valóság-képes, ám az ilyen megdöbbentő valóraválások cipelték eddig is előre az emberi civilizációt, ezért technikai oldalról nem firtatom az eszköz működésének hihetőségét. Ellenben a megvalósulásának társadalmi képtelenségéről (megdöbbentőségéről) lenne pár gondolatom.

Emberi együttélésünk hierarchiáját a pénz határozza meg. A pénz azonban csak váltóeszköz és hatalmi nyomaték, a mögötte rejlő két legfontosabb bázisérték az élelmiszer és az energia. Legtöbb tevékenységünk arra irányul, hogy energiához és élelmiszerhez jussunk, hozzáférésünk nehézsége vagy könnyűsége pedig kijelöli helyünket a társadalmi kasztrendszerben. Igen, a kasztrendszerben - mert bár egy-két száz éve demokratikus elvekkel igyekszünk egyenlősíteni, problémákat és különbségeket elfátyolozni és tűrhetővé csillapítani, valójában ugyanabban a kasztrendszerben élünk, amiben sok ezer éve.

Egyénileg ki-ki maga végiggondolhatja, mennyi energiát használ fel naponta, és mire. Rengeteg energiát használunk arra, hogy az időjárás viszontagságaitól megóvjuk magunkat (fűtés, légkondícinálás), aztán világításra és mindenféle elektronikai eszköz üzemeltetésére, közlekedésre. Ez mind közvetlen energifelhasználással jár, de gyakorlatilag energia-vonzata van mindennnek, a tisztított víztől a báli fellépőruháig. Ha pedig ezt átszámoljuk pénzre, láthatjuk, hogy a társadalom alsó kasztjainak tagjai mással se töltik életük nagy részét, mint hogy váltóeszközhöz jussanak az életvitelükhöz szükséges energia biztosítására.

Mi történik, ha az energia ingyenessé válik? Látszólag a modernkori rabszolgafelszabadítás kulcsát kapjuk kézhez, az életfeltételek könnyebbedésével nő a szabadság-fok, miközben a másik, az energiaszolgáltatók (elsődlegesen az olaj-, gáz-, szén-, atomenergiaipari tulajdonosok) oldalán elképesztő mértékű hatalom és vagyonvesztés következik be. Jogos a kérdés, hogy a semmi máshoz nem hasonlítható mértékű és hirtelenségű frusztráció mit váltana ki a hatalmi csoportokból? A továbbgondolás kedvéért azonban ezt a kérdést most szintén félreteszem, feltételezve, hogy semmit. Vagyis nem egészen ezt feltételezve, de erről majd később.

A szabad energia beköszöntével tehát nő a szabadság-fok, még úgy is, hogy nem fordítható le tisztán energiára. Vannak egyéb javak is, például a másik bázisérték, az élelmiszer. De ha pusztán logikailag okoskodunk, és az előállítás energia-értékének nullázódásával számolunk, az élelmiszerárak esetében is zuhanásra kell következtetnünk (pl. a melegházi, olcsó zöldség és gyümölcstermesztés tömegessé tehető). Az olcsósodás végiggyűrűzésével az energián át az energia segítségével előállítható javakig, szükségleti cikkekig egyre jobban nő az emberi szabadság, hiszen az állampolgárnak nincs szüksége annyi pénzre, mint az energia-vásárlós időkben. Nem kell tehát annyit dolgoznia.

Fontos lélektani kérdéshez érkezünk ezzel: a szükség (az energia-hozzáférés nehézsége által keltett szükség) megszüntével az emberek mihez kezdenek a szabadságukkal (szabadidejükkel)? Vajon lelkileg felkészültek vagyunk ekkora szabadságra? De a kérdés másik oldala sem kevésbé érdekes: mivel nincs kényszerhelyzet és zsarolhatóság, a politikusok miként fognak versengeni választások idején a kegyekért? Mert korábban könnyű volt a helyzet, ígéretekkel lehetett versengeni. A jobb, könnyebb, olcsóbb élet ígéretével... Ha nincs, mert felesleges az ígéretek füstköde, lehet, hogy a polgárok tisztábban fognak látni és ítélkezni?

De mi történik, ha az energia ingyenessé válik?

Ha a vesztes oldal, az energialobbi lemond a nyílt vagy bújtatott erőszakos reakcióról – ebben muszáj bíznunk –, az értelemszerű alternatíva részükről nem az, hogy semmit nem tesznek, hanem hogy igyekszenek a nyertes oldalra sorolni. Sorolni, majd terpeszkedni. Ó, de sokszor megtörtént ez már a történelem során! A Tesla-energia sincs ingyen, ahhoz is eszköz kell. Márpedig kifinomult, jól bejáratott módszerek állnak rendelkezésre, hogy a szinte-ingyenből drága termék váljék.

Nem kell messzire menni, ha csak az energetika területén nézünk körül, láthatjuk, hogy a szél, ha energiát termelünk vele, a napsütés, ha energiát termelünk vele – máris megdrágul. Árukat a szükséglet határozza meg, és az a hatalmi érdek, hogy nem válhatnak lényegesen olcsóbbá, mint például az olaj, hiszen ez esetben az utóbbi termék rohamosan piacot vesztene. (A szükséglet és a zsarolhatóság a piaci árképzésnél perdöntő. Gondoljunk bele: a gyógyászati segédeszközök jóval drágábbak más műszaki eszközöknél, pedig pl. egy fényterápiás lámpa anyagárban és előállítási költségben azonos értékű egy hajszárítóval. Mégis az előbbi bolti ára körülbelül tízszerese az utóbbinak. A beteg ember könnyen zsarolható.)

Félve teszem hozzá, hogy a piaci-hatalmi logika az olcsó energia hatását, fenti fejtegetésemmel ellentétben, valószínűleg nem görgetné tovább, sőt. Épp az energia olcsósodásával minden egyéb, ami nem-pusztán energia, tehát energiahordozó, hanem valami más (alapanyag, élelmiszer, humán szolgáltatás), drágulna, méghozzá brutális mértékben. A vagyoni különbségek csak így maradnának meg – a kasztrendszer hagyománya és önvédelmi reflexe ezt diktálja. (Vigasztalásul: a Tesla-áram olajárhoz igazítása olyan mérvű pimaszság lenne, ami meghaladhatatlan, így legalább abban lehetne bízni, hogy néphülyítésben ez a manőver már a meghaladhatatlan csúcspontot jelenti.)

Végső kérdésem: ha a csodát kézbe kapnánk, birtokba tudnánk venni? Van annyi öntudat és érdekérvényesítő képesség bennünk, hogy azt mondjuk: a levegőnek nincs ára. A napsütésnek nincs ára. Az energiának nincs ára.

Talán épp ezért nem hullott százhúsz, kétezer vagy akárhány éve csoda az ölünkbe… Mert éretlenek vagyunk rá.

Kállay Kotász Zoltán írásai a blogon | Kállay Kotász Zoltán írásai a Liget folyóiratban