Az új éra beköszönte immár minden kétséget kizáróan tény. Az információs társadalom eljövetelének mi sem lehet ékesebb bizonyítéka, mint azok a hírek, amelyeket feleségem erdélyországi szülőfalujából kaptunk a minap. Kis falu ez Erdély szívében, mindentől távol és mindenhez közel. Még néhány éve is az volt a dolgok rendes menete, hogy valamikor napközben az asszonyok beszaladtak a boltba, és a vennivaló mellett mindjárt szert tettek némi tájékozottságra, a közösség életéhez legszükségesebb információkra: ki hótt meg, kit kergetett el az ura, hol lehet napszámba menni, ki kinek lett haragosa vagy komája. A nevek és pozíciók napról napra változtak, de a kisvilág társadalmának bonyolult mintázatú szövetében az eligazodáshoz mindez létfontosságúnak számított – persze azon felül, hogy egyúttal hihetetlenül érdekes is volt.
Az aranykor minden bizonnyal a rendszerváltás előttre tehető, mert a tévéadók akkor még nem zavarták meg szappanopera-áradattal az emberi kapcsolatok változásaira precíziós műszerhez hasonló érzékenységgel reagáló asszonyi füleket, másrészt akkoriban egyetlen bolt volt a faluban, míg mostanra másik négy is nyílt, amivel a monopólium megtört, és az információáramlás is bonyolódott. A napközben történtek ívét a tejcsarnokból lehetett a legtisztábban nyomon követni, ahová az esti fejés után a tejet a kannákban leadták; az éjszakai események pontos krónikáját szolgáltatta nappal a bolt és a posta. Ezekben a csomópontokban találkoztak a kisvilágban párhuzamusan futó sorsok szálai, ahol egyúttal afféle helyi és önkéntes alapú nemzetbiztonsági hivatalként kiértékelték, mérlegelték és archiválták a falu életében végbement főbb változásokat, stratégiai elemzések készültek, valamint indokolt esetben a titkos és nyílt beavatkozások is innen indultak.
Az, hogy valaki elköltözik – akár térbeli értelemben, akár mert jobblétre szenderül – korántsem jelenti, hogy kikerülne ebből a hálózatból: akár a legvéglegesebb távollét esetén is hatással lehet a falubeliek mindennapjaira, és ha már egyszer „szájára vette” a köz, részt vesz annak életében, még ha adott esetben nem is tud róla. Így volt ez a legutóbbi időkig. A kibertér párhuzamos valósága, e második hálózat megjelenése viszont igencsak átformálta a belső erőviszonyokat, méghozzá a tévécsatornák és privát üzletek megjelenésénél is drasztikusabban.
Tegnap azzal szembesültünk – szigorúan élőszóbeli adatközlés alapján –, hogy a Boltos Teri nem a vásárlóktól, hanem a Facebookról tudta meg, hogy iksz és ipszilon eljegyezte egymást. Ez azt jelenti, hogy a hírek ősforrása már nem a bolt, a posta, vagy a tejcsarnok: a történések súlypontja áthelyeződött valahová, ahol a régi információs monopólium megszünt, s vele együtt eltűnt a hírek továbbításának, interpretálásának és cenzúrázásának módja, ami mintegy belülről határozta meg a falu életét.
Ugyanaz történik itt kicsiben, mint nagyban az egész világon: ezért kénytelenek valaha tekintélyes sajtóorgánumok a fennmaradásért küzdeni; ezért rettegnek titkosszolgálatok a kiszivárgó ál- és valódi hírektől, amelyeket már nem minden esetben ők szivárogtatnak ki; és ezért válik egyre nehézkesebbé a hagyományos értelemben vett nyílt diktatúrák fenntartása.
A faluban a legidősebb generáció kivételével elvileg mindenki élvezheti az egykor kizárólag a boltos- és a postás-szakmák nyújtotta előnyöket. A legérdekesebb pedig a két hálózat sajátos szimbiózisa. Boltos Teri ugyanis csaknem presztízskérdésnek veszi, hogy esténként tüzetesen szemügyre véve a virtuális faluban történteket, afféle sajtófigyelőként részletes jelentést készítsen a másnapi vásárlók számára. Így eshetett, hogy a rokonság nagyobbik fele reggel mégiscsak általa értesülhetett az előző esti eseményről. Azaz a falu az internet végtelen hálózatában is jobbára megmarad falunak: a komák ott is komák, a haragosok pedig haragosok lesznek, mégpedig ugyanazon homályos, és a kívülálló számára felderíthetetlen okokból.
Kíváncsi vagyok, a hírforrások között létezik-e virtuális verseny, vagy kialakulnak-e az együttműködés bizonyos formái; vajon csak Teri figyeli-e árgus szemmel a kibertér horizontját. Vajon régi feladatát új eszközökkel fölvértezve igyekszik betölteni, vagy a többiek, az újonnan jöttek is feladatuknak érzik a körültekintő tájékozódást? Mindezt alighanem Teritől lehetne megtudni – aki tehát többre kíváncsi, forduljon hozzá bizalommal.
fotók | fortepan.hu
Nacsinák Gergely András írásai a blogon | Nacsinák Gergely András írásai a Liget folyóiratban
