A kétségbeesés kényelmessége
Ments meg, uram, a megmentőimtől. Joggal
veted szememre, hogy én béreltem fel őket,
de azt is tudod: akkor kiszolgáltatott voltam,
mint a partra vetett hal, és kiszámíthatatlan is,
akár a hullámzó kedélyű tenger. Lelkesedésem
egy időre elapadt, ez igaz, csontszáraz lettem,
szétszórt és törődött, de hidd el, most már
idegesít, hogy keselyűként köröz felettem
a jóindulat, hogy halálra keresnek, mint titokzatos
fajt a túlbuzgó természetbúvárok, pedig eszem
ágában sincs még kihalni, uram. Térítsd el
tehát a segítő kezeket, szeretetüket irányítsd
végre másfelé. Engedj inkább elnyújtóznom
ebben a kényelmes kétségbeesésben, hiszen
ha szép, szálkás testemre rátalálnak, tényleg
halott vagyok, és nem ők lesznek gyilkosaim,
hanem – mint mindig – te leszel az, uram.
fotó: Vivian Maier
Németh Bálint írásai a blogon | Németh Bálint írásai a Liget folyóiratban
